A tunéziai egészségügyi miniszter arról számolt be a Le Monde szerint: 28 a halottak száma, és köztük vannak belga, német és brit turisták. Eközben a belga Jetairfly lemondta a Tunézia felé tartó járatait,
Szijjártó Péter pénteki sajtótájékoztatóján közölte: nincs magyar áldozata a szúszai mészárlásnak, a külügyminisztérium úgy értesült, hogy a sebesültek között sincs magyar. Ezt az ottani belügyi szervek is megerősítették. A szállodakomplexumban 9 magyar tartózkodik jelenleg, egyikükkel sikerült beszélni telefonon, és rajta keresztül folyamatosan tartják a kapcsolatot a csoporttal. Korábban sikerült egy helyszínen tartózkodó orvost elérnünk, Ben Ali Nour pedig ugyanerről tájékoztatta az MNO-t. Az orvos információi szerint a két hotelben főképp angolok és németek szállnak meg, így az érintettek is főleg közülük kerülhettek ki. Német jelentések szerint még belgák lehetnek a külföldi sebesültek között. A környéken tartózkodó magyarok a támadás helyszínétől legalább 20 kilométerre tartózkodnak. Az orvos épp most járt hazai betegeknél egy Szúsza melletti szállodában, de pánikhangulatot nem tapasztalt. Információi szerint a helyiek arra számítanak, hogy a támadást az Iszlám Állam vállalja magára.
Nemrég egy másik, 21 fős magyar turista csoport is megérkezett Tunéziába, és a szúszai komplexumban lett volna a szállásuk. Őket egy másik szállóba irányították át, de a külügyér szerint nem kizárt, hogy a történtek után többen hazaszállításukat fogják kérni.
A magyar terrorelhárítók közlése szerint készen állnak, ha mégis bajba kerülnének magyarok a térségben.
Szijjártó elmondta, hogy a magyar nagykövetség kapcsolatban van a telepített idegenvezetőkkel. A külügyminiszter hangsúlyozta: mivel nincs garancia arra, hogy a merénylet elszeparált akció volt, ezért senkinek sem ajánlják az amúgy is kiemelt biztonsági kockázatúnak minősített Tunéziába a kiutazást. Aki mégis erre vállalkozik, azt arra kérik, hogy előtte regisztráljon a kinti külképviseleten.
Végezetül kitért a pénteki franciaországi – tévesen párizsi merényletről beszélt, a terrorakció Lyon mellett történt – és kuvaiti robbantásokra, de az eddigiekhez képest nem szolgált új információkkal.