Milliárdos korrupcióval vádolnak egy minisztert

Autópálya-építéssel összefüggő korrupciós ügyben vádat emeltek egy volt horvát miniszter ellen.

2015. 06. 05. 16:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszteri tisztséget 2008–2011 között betöltő Kalmetát bűnszövetkezetben elkövetett vesztegetés és hivatali visszaélés bűncselekményével vádolják.

Az ügyészség a volt miniszteren kívül még tizenkét ember ellen emelt vádat, köztük Kalmeta korábbi legközelebbi munkatársai és a Horvát Autóutak (HAC) közútkezelő vállalat két vezetője ellen.

A hivatal azzal vádolja őket, hogy 2005 és 2010 között legalább 30 millió kunával (1,2 milliárd forinttal) károsították meg az állami vállalatot, mégpedig úgy, hogy a HAC alvállalkozói a megrendelések fejében 30 millió kuna kenőpénzt fizettek be egy cseh közvetítő cég, a Remorker számlájára. Ebből az utóbbi cég tulajdonosa 5,5 millió kunát megtartott magának, a maradék összeget pedig a vádlottak maguk között osztották el.

Az USKOK még tavaly novemberben rendelt el vizsgálatot az érintettekkel szemben, a volt miniszter akkor nem volt hajlandó nyilatkozni. Bozidar Kalmeta a vádemelés után a horvát közszolgálati televíziónak (HRT) nyilatkozva teljesen ártatlannak mondta magát. „Semmit sem vétettem, és nem gondoltam volna, hogy ez megtörténik. Még azt sem tudom, konkréten mivel vádolnak” – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.