A békés demonstráción a vártnál jóval többen, csaknem 35 ezren vettek részt a BR bajor közszolgálati televízió beszámolója szerint. A tüntetést környezetvédő, valamint baloldali és a globalizációval szemben kritikus német és nemzetközi civil szervezetek és német ellenzéki pártok széles koalíciója szervezte.
A transzparenseken, a skandált jelszavakban és beszédekben három fő követelés fogalmazódott meg: az Európai Unió és az Egyesült Államok, illetve Kanada közötti szabad kereskedelmi övezet kialakítását előirányzó szerződések megakadályozása, az éghajlatváltozás megfékezését szolgáló technológiák következetes alkalmazása és a szegénység felszámolása a méltányos kereskedelem elveinek érvényesítésével.
A hetek – a soros elnök Németország mellett az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia és Olaszország – állam-, illetve kormányfői a Münchentől 100 kilométerre fekvő Elmau kastélyszállóban (Schloss Elmau) tartanak kétnapos tanácskozást. Angela Merkel német kancellár és Barack Obama amerikai elnök a találkozó előtt, vasárnap kora délelőtt együtt meglátogatja a kastélyszállóhoz legközelebb fekvő települést, a Krün nevű alpesi falut, ahol a helyiekkel reggeliznek és beszélgetnek majd.
A hetek vasárnap kora délutántól hétfő délutánig lesznek együtt, hat munkaülést tartanak. A német adófizetők szövetsége bajorországi tartományi szervezetének számításai szerint a csúcstalálkozóra 359 millió euró közpénzt fordítanak, ami azt jelenti, hogy a hetek tanácskozása percenként 90 ezer euróba kerül az adófizetőknek.