Akik népirtással akartak új világot

Srebrenica ideális terepet jelentett az eszelős politikusoknak és szadista tiszteknek. Kik voltak ők?

Ma már egyre többet tudunk a második világháború utáni legvéresebb tömegmészárlásról, ami Európában történt: dokumentumok ezrei és tanúk százai tanúskodnak a srebrenicai mészárlásról, amire 1995. július 11–13-án került sor a kelet-boszniai városban és környékén. Mióta a Hágai Nemzetközi Törvényszék előtt megkezdődtek a népirtáshoz kapcsolódó perek, egyre világosabban rajzolódik ki a főbűnösök köre. A legtöbb esetben tagadnak mindent, máskor azonban lelepleződnek, mert időnként még büszkék is tetteikre.

A montenegrói születésű politikus édesapja a második világháború idején csetnik volt, ő pedig Szarajevóba költözött, hogy a pszichiátriának szentelje életét. A neurotikus zavarokról és a depresszióról írta a diplomamunkáját, mivel őt is gyakran sújtotta ez a betegség. Miután praktizálni kezdett, gyorsan megtalálta a könnyű pénzszerzés útját: bűnözőknek állított ki hamis pszichológiai értékeléseket, ami miatt később lebukott, munkásságát a bíróság három éves börtönbüntetéssel jutalmazta. Ekkor kezdett drámákat írni, amiben már jóval nagyobb sikereket ért el, mint „tudományos” munkásságával.

Már 1989-ben pártot alapított, ami a Szerb Demokrata Párt nevet kapta, 1991-ben ennek élén szervezte meg Boszniában a szerb autonóm tartományokat. 1992-ben ő lett a boszniai Szerb Köztársaság első elnöke, ezt a pozíciót 1995-ig töltötte be. Ebben az időszakban többször is megfenyegette a bosnyák közösséget, amit a legtöbb esetben be is váltott.

A boszniai háború végeztével azonban eltűnt a felelősségre vonás elől, de a szereplésvágya nem hagyta nyugodni: természetgyógyászként kereste a kenyerét, sőt Dragan Dabic néven olykor-olykor még nyilvános előadásokat is tartott. Ez azonban nem bizonyult jó életpályának, mert egy nap valaki felismerte a hosszú fehér szakállas szökevényt. 2008 júliusában a hatóságok elfogták, és már ugyanebben a hónapban a hágai bíróság elé került.

Tárgyalása során mindvégig azt hangoztatta, hogy a srebrenicai vérengzés csupán mítosz, a bűncselekményeket a muzulmánok rendezték meg, és a boszniai szerbekre terelték a gyanút. Azt hajtogatta, hogy őt nem megbüntetni, hanem kitüntetni kellene, amiért minden tőle telhetőt megtett a véres polgárháború elkerülése érdekében. Perében a mai napig nem született ítélet, azonban jogi szakértők szerint szinte bizonyos, hogy hosszú börtönévek elé néz.

Nehéz gyermekkor jutott osztályrészül a Kelet-Boszniában született Mladicnak: édesapját a horvát usztasák megölték, ezért édesanyja egyedül nevelte fel három gyermekét. A fiatal Mladic ekkor még nem dédelgetett nagyra törő álmokat, tanár akart lenni, de később sebészként látta volna magát a legszívesebben. Mégis vasesztergályos lett, de később, mikor Belgrádba került, elvégzett egy katonai iskolát. Huszonkét évesen már a Jugoszláv Néphadseregben szolgált, ami mellett beiratkozott a katonai akadémiára, ahol kitűnő eredménnyel zárta a tanulmányait. A szocializmus éveiben a jugoszláv katonák egyhangú életét élte, viszont 1991-ben eljött az ő ideje: kitört a horvátországi háború. Rövidesen főparancsnok lett, és azonnal munkához látott Kijevóban, ahol gránátokkal lövette a falut.

1992-ben már egyenesen Mladicot bízták meg a Boszniai Szerb Hadsereg megteremtésével, így ő vezényelte le Szarajevó ostromát. A három évig tartó öldöklés több mint tízezer áldozatot követelt Szarajevóban, nagyrészt a szerb tüzérség akciói miatt. De ez még nem volt elég: 1995 júliusában az ő vezényletével nyolcezernél is több bosnyákot végeztek ki a szerb alakulatok Srebrenica közelében.

A háború után továbbra is élvezte a boszniai szerb köztársaság vezetőinek bizalmát. Miután ez már végképp tarthatatlanná vált, elmozdították a tisztségéből, ő pedig meg sem állt Szerbiáig. Habár nemzetközi körözést alatt volt, túlságosan sok energiát nem emésztett fel neki a bujkálás. Családi eseményeken tűnt fel, fotósok kapták le az Adrián, amint napozik, de Milosevic bukása után egyre inkább szorult a hurok. Most már ritkábban tűnt fel, a családtagjai pedig olyan pletykákat kezdtek terjeszteni, hogy Mladic már meghalt: még a holttá nyilvánítását is kérelmezték a szerb hatóságoknál.

Végül 2011-ben groteszk módon éppen egy rokonánál találtak Mladicra a vajdasági Lázárföldön. Habár a szerb radikálisok ezután hatalmas tüntetést rendeztek, Mladicon ez már nem segített, egyenesen Hágába vitték. A népirtással, emberiesség elleni bűncselekményekkel, valamint a háborús törvények és szokások megsértésével vádolt egykori katonatiszt már a perének első napján cinikus tapssal üdvözölte az ügyében ítélkező bírót. Amikor pedig a srebrenicai asszonyokra nézett, akik a fiukat vagy férjüket vesztették el, jelzett nekik: a nyakán végighúzta az ujját.

Magabiztossága ellenére igencsak megszervezte a védelmét: 336 tanút sorakoztatott fel a tárgyalásain. Mindez azonban aligha lesz majd elég: számos dokumentum bizonyítja a bűnösségét, amiért valószínűleg – a főnökéhez, Karadzichoz hasonlóan – több évtizedes börtönbüntetésre számíthat.

A két főbűnös mellett természetesen többen is vannak, akik kivették a részüket a srebrenicai tömeggyilkosságból. Mindeddig 14 személy ügyében született ítélet, az első ezek közül Radislav Krstic volt, aki a boszniai szerb hadsereg tábornokaként dolgozott Mladic mellett.

Az eljárás során Kristic miden vádpontot tagadott. Azt állította, hogy ő nem adott parancsot a tömegmészárlásra, ráadásul nem is Srebrenicában tartózkodott a gyilkosságok idején. Ez azonban meglehetősen könnyen cáfolható állításnak bizonyult, mert a tiszt beszélgetését annak idején lehallgatták, melyen a vádlott azt mondta: „öljétek meg mind”. Tetteiért több évtizedes börtönbüntetésre ítélték. Társa, Vidoje Blagojevic a több ezer muzulmán fogoly lemészárlásárt felelős szerb egység parancsnoka volt: ő megúszta 18 év börtönbüntetéssel, amit később 15 évre mérsékeltek.

Vujadin Popovic és Ljubisa Bearát ezzel szemben már életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a hágai törvényszék: az esetükben annyira egyértelműek voltak a bizonyítékok, hogy esélyük sem volt arra, hogy büntetésüket elkerüljék. Az ügyükben további öt vádlottat is elítéltek, ők 5-től 35 éves börtönbüntetést kaptak. De számos kis hal ma is szabadon éli az életét: a Skorpiók nevű szerbiai paramilitáris egységből – melynek gaztetteit videofelvételekkel is megörökítették – mindössze hat személyt ítélt el a bíróság.