Elment a „brit Schindler”, Sir Nicholas Winton

Sir Nicholas Wintont 106 esztendős korában érte a halál.

MTI
2015. 07. 01. 20:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az 1909-ben született brit tőzsdei alkusz 1938-ban Csehszlovákiában járt, és látta a németek elől menekülők táborait. Ezután kezdett hozzá először a prágai brit nagykövetségről, majd egy prágai szállodában felállított irodából, végül pedig Londonból a mentőakció megszervezésének. Elérte a brit hatóságoknál, hogy fejenként 50 fontos – akkoriban kisebb vagyonnak számító – „hazatérési biztosíték” ellenében Nagy-Britannia befogadja az üldöztetést szenvedő gyerekeket.

Ezt egy 1938-ban elfogadott brit törvény tette lehetővé, amely engedélyezte 17 évnél fiatalabb menekültek beutazását azzal a feltétellel, hogy a befogadó családok vagy a menekülést szervezők letétbe helyeznek annyi pénzt, amennyi a befogadott gyerekek majdani hazatérésének költségeit fedezi.

Wintonnak – akit gyermekmentő tevékenységéért II. Erzsébet királynő 2003-ban lovagi rangra emelt – kilenc hónap alatt összesen 669 zsidó gyermeket sikerült Prágából Londonba juttatnia a londoni kormány engedélyével. A gyerekeket brit családoknál helyezték el; egyikük sem látta többé hátrahagyott szüleit és családtagjait. Sir Nicholas Winton éppen a legnagyobb létszámú menekültcsoportot szállító vonat indulásának 76. évfordulóján hunyt el. A Prágából 1939. július 1-jén indult vonaton 241 gyermek utazott.

Az utolsó, kilencedik vasúti szerelvénynek 1939. szeptember 3-án kellett volna indulnia a csehszlovák fővárosból – azon a napon, amikor Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak –, de az a vonat már nem hagyhatta el a prágai pályaudvart. A rajta lévő mind a 250 gyermek eltűnt, sorsuk azóta sem ismert, nagy valószínűséggel koncentrációs táborokban pusztultak el.

Hat évvel ezelőtt, a gyermekmentő akció hetvenedik évfordulóján – Sir Nicholas Winton századik születésnapja után – egy gőzmozdony vontatta emlékszerelvény futott be a City közepén lévő Liverpool Street-i pályaudvarra, ugyanoda, ahová hét évtizeddel korábban a menekült gyerekek is érkeztek. Az a vonat is Prágából indult, a német és magyar vasúti kocsikból álló szerelvényen az egykori menekülők járták ismét végig három nap alatt az életet jelentő utat, családtagjaikkal együtt. A szerelvényt a londoni pályaudvaron Winton fogadta, több száz emlékezővel együtt. Az agg embermentő személyesen üdvözölte az érkezőket, akik közül sokat hetven év után akkor látott ismét először.

Tony Blair volt brit kormányfő egy ízben a „brit Schindlerként” méltatta Sir Nicholas Wintont, a több ezer üldözött zsidót megmentő egykori német üzletemberre, Oskar Schindlerre utalva.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.