Szemben az egész világgal

Nem válogatnak. Elvük egyszerű, aki nem velük van, az ellenük.

Az Iszlám Állam az iszlám szunnita ágát, azon belül is a vahabizmus egy fajtáját képviseli. Ennek a XVIII. századból származó szélsőséges irányzatnak a lényege az iszlám megtisztítása a rárakódott idegen elemektől, a Korán tanainak feltétel nélküli követése. Hogy ez a gyakorlatban mit jelent, annak borzalmairól nap mint nap hírt kapunk. A szervezet ezért rombolja porig bálványimádás vádjával az ókori emlékeket, feszítette keresztre a ramadán böjtjét megszegőket, és végez ki ezreket. Ez a végletekig radikális iszlám nem egyezkedik senkivel, nem csupán a keresztényekkel vagy síitákkal, de a szunnitákkal sem. Szaúd-Arábiában például a szunnita iszlám vahabita ágát gyakorolják, és bár az országot sok kritika éri az emberi jogok megsértése és a síita kisebbség diszkriminálása miatt, mégis nagyon távol állnak az Iszlám Állam elveitől, nem véletlen, hogy Rijád részese az ellenük küzdő koalíciónak is. Bár a terroristák államának önkényesen megválasztott kalifája, Abu Bakr al-Bagdadi birodalmát az egész világra szeretné kiterjeszteni, uralmát sem a szunniták, sem a síiták nem ismerik el.

A szervezet bővelkedik ellenségekben, de nincs híján szövetségeseknek sem. Azokban az államokban, ahol szunniták élnek, óhatatlanul felbukkannak az Iszlám Állam képviselői is. Bár, akárcsak az al-Kaida esetében, itt is inkább egymáshoz lazán kapcsolódó terroristahálózatról van szó, mint egységes központi irányításról. A szélsőségesek ott tudják a legjobban megvetni a lábukat, ahol a belpolitikai helyzet erre lehetőséget teremt, a káosz és a gyenge hatalom melegágya a terroristáknak. Irak és Szíria után egyre erősebbek már a polgárháború dúlta Líbiában és Jemenben, de Nigériában és Szomáliában is. A merényletek Tunéziában, Kuvaitban vagy legutóbb Törökországban nemcsak üzenetértékkel bírnak, de gyengítik a hatalmat, zavart keltenek, ezáltal pedig az Iszlám Államot erősítik.

Erős központi vezetés ellen ugyanis a „kalifátusnak” semmi esélye nincsen, nem véletlen, hogy eddig a „nagy ellenség”, Izrael sem került a célkeresztjükbe. Bár a palesztinok között már fel-felbukkantak az Iszlám Állam szimpatizánsai, egyelőre a már ott lévő csoportok jobbára leszámoltak a terjeszkedéssel, ahogyan például Afganisztánban is megálljt parancsoltak nekik a tálibok. A zsidó állam túl erős katonailag, hogy kívülről bárki fenyegetést jelentsen rájuk, ha pedig belül nem tud megjelenni az Iszlám Állam, a terroristáknak veszett ügyük van. Ugyanis csak a védtelenekkel szemben erősek, erejük ellenfeleik gyengeségében rejlik, és abban, hogy a szemben álló hatalmaknak – egyelőre – nem áll érdekükben fellépni ellenük. Birodalmuk ezért szűk határok közé szorult, hódításuk pedig a tudatos PR-stratégia által sugallt riogatásokkal ellentétben a merényletek ellenére valójában a végéhez közeledik.

Török dilemma

A török hatóságok azonosították a török–szír határon fekvő Suruc városában történt, 32 életet követelő merénylet elkövetőjét, egyelőre azonban nem fedték fel kilétét. Sajtóinformációk ugyanakkor arról szóltak, hogy a robbantást egy húszas évei elején járó nő követte el. Korábban több forrás is hangoztatta, hogy az Iszlám Állam állhat a támadás mögött, a terrorszervezet ugyanakkor még nem vállalta érte a felelősséget. Tegnap Ahmet Davutoglu török kormányfő arról beszélt, hogy tovább szigorítják majd a szíriai határ őrizetét, és újabb biztonsági intézkedések bevezetését is tervezik. Bár Törökország a NATO tagja, és közvetlenül a határa közelében is folytak harcok az Iszlám Állam ellen, eleddig az ország nem vette ki a részét a szervezet elleni küzdelemből. A kormányfő most is mindössze annyit ígért, hogy mindent megtesznek a támadás felelősei ellen, azt azonban nem tudni, hogy ez a terroristák elleni konkrét fellépést jelent-e. Ankara elsősorban azért ódzkodik beavatkozni a konfliktusba, mert azzal a kurdokat segítené, akik félelmeik szerint később Törökország ellen fordulnának. (MN)