A futballt sem hagyja érintetlenül az ukrán válság

Luhanszknak és Donecknek válogatottja már van, kedvenc csapataik azonban idegenben játszanak.

Nemrégiben még Európa legjobb válogatottjai játszottak a donecki Donbasz Arénában, miközben a helyi Sahtar 2009-ben még az UEFA-kupát is megnyerte. A csapat az idén is ott van a Bajnokok Ligája csoportkörében, míg a luhanszki Zarja a küszöbön bukott el a varsói Legiával szemben, az ukrán bajnokságban pedig mindketten ott vannak az élcsoportban. Mindez aligha vigasztalja a donecki és a luhanszki szurkolókat, akik legfeljebb messziről szoríthatnak kedvenceiknek.

Ahhoz ugyanis, hogy átlépjék az úgynevezett népköztársaságok határát, ukrán engedély kell, s alighanem sok sorköteles fiatalt innen egyenesen a kaszárnyába vinnének. No, meg pénz sincs mostanában az ilyen utazásokra. A Sahtar és a Zarja ugyanis immár egy éve Lvivben, illetve Zaporizzsjában játsszák a meccseiket. Általában néhány száz néző előtt, miközben otthon még a Zarja mérkőzéseire is rendszeresen kijártak 6-10 ezren. A Sahtar meccseire kilátogatók többsége ráadásul még rendre az ellenfélért szorít, így a doneckiek komolyan fontolgatják, hogy az ukrán nacionalizmus fővárosából átteszik a bázisukat Odesszába. Így a futball helyi szerelmesei nézhetik a tévét, s járhatnak például a „Luhanszki Népköztársaság” hatcsapatos bajnokságára. A szeparatista terület válogatottja közben már a szomszédos „Donyecki Népköztársasággal” is megmérkőzött, s Doneckben majd négyezer néző előtt 4:1-es vereséget szenvedett. Hiába, a doneckieknek nagyobb a nemzetközi rutinja, hiszen ők játszottak már Abháziával is.

A foci szempontjából nem sokkal jobb a helyzet a Krímben sem, ahol a helyi Tavrija nem is oly régen még a Bayer Leverkusen vagy a Rennes ellen játszott a nemzetközi kupában, s a Szevasztopollal egyetemben jól szerepelt az ukrán első ligájában is. Az UEFA azonban kizárta a helyi csapatokat mindenhonnan, még az orosz bajnokságban sem játszhatnak. Zöld utat adott viszont a krími bajnokságnak, amelyben most nyolc csapat küzd egymással, két-három ezer néző előtt. Az idénynyitó rangadóját, a Szimferopol–Szevasztopol mérkőzést ugyan hatezren látták, a színvonal azonban általános vélemények szerint elmarad a várttól. Érthető, hiszen a félszigetet sújtó szankciók miatt a helyi csapatok még az orosz bajnokságból sem nagyon tudnak játékosokat csábítani.

Annak ellenére, hogy a rubel gyengélkedése miatt már az orosz klubok sem dobálóznak annyira az eurómilliókkal, mint korábban. Az élcsapatok persze még így sem panaszkodhatnak, a kimondottan a pénzért ide igazolt neves játékosok jelentős része azonban már más bajnokságban játszik. Nemcsak szakmai okai vannak annak sem, hogy egy oligarcha segítségével a szövetség kifizette a csillagászati fizetésért szerződtetett Fabio Capellót, s az új szövetségi kapitány a CSZKA trénere, Leonyid Szluckij személyében hosszú idő után ismét egy orosz. Még közvetlenebbül lépett bele politika a sportba, amikor egyes országok az ukrán válság miatt a 2018-as Oroszországban sorra kerülő foci-világbajnokság bojkottjára hívtak fel, s fél szemmel legalább Moszkvára tekintett az Egyesült Államok is, amikor részt vett az orosz rendezést támogató Sepp Blatter főtitkár megbuktatásában.

A nemzetközi feszültség tehát ezúttal is begyűrűzik a sportba. Ott ugyan még nem tartunk, mint a moszkvai vagy az atlantai olimpia idején, ám a nemzetközi kupák sorsolásakor már nemcsak az örmény és az azeri, hanem az orosz és az ukrán csapatok sem kerülhetnek össze.