Alig háromszáz méterre onnan, ahol a sofőr magára hagyta az akkor már feltehetően megfulladt menekülteket, egy kidobott lábtörlőn az áll: „Welcome”, azaz Isten hozott. Mire átlépjük Ausztria felé a határt, már akkora a dugó az alsóbbrendű utakon és a sztrádán is, hogy órák alatt érünk csak a helyszínre. A kék útjelző tábla szerint az út Bécsbe és Pozsonyba vezet, jobbra „Parndorf”, azaz Pándorfalu, a sok magyar által is jól ismert bevásárlófalu. Az elnyűtt tornacipőkkel, vizes farmernadrágokkal, szakadt övekkel teliszórt útvonal kedvelt a bevándorlók és a csempészek között.
Ezt mi sem jelzi jobban, mint, hogy szinte minden második lépésünk után összetépett papírokat találunk, rajtuk arab írásjelek közé rejtve ismerős magyar településneveket silabizálunk ki, köztük Vámosszabadit. Akikkel a környéken beszélni tudtunk, azt mondják, nem feltétlenül a nyugat-magyarországi településről gyalogolnak át a migránsok: gyakran egyenesen a szerb határról taxizzák ide a szíreket, afgánokat, pakisztániakat. Az embercsempészésre használt teherautó körül napközben fehér védőruhába öltözött, maszkot viselő rendőrök dolgoztak, majd a kocsit délután egy sárga szervizes autó Miklóshalmára vontatta. A mesevárosszerű pándorfalui bevásárlóközpont felé gyalog indulunk el az A4-es autópálya Bécs felé vezető oldalán, a vízelvezető árokban egy átázott és elkoszlott FC Barcelona mezen ott virít a Unicef felirat. Kegyetlen jelenetek rendezésére képes az élet.
Bécsben a helyszíneléssel egy időben is zajlott az embercsempészek elleni fellépést szorgalmazó uniós találkozó, sorra húznak el mellettünk a szirénázó konvojok. A sonka és csirkefej képével dekorált furgon hosszú órákon át parkolhatott úgy a leállósávban, hogy senkinek sem tűnt fel. Minket most a rendőrök percek múltán elzavarnak, mondván, veszélyes az út mentén. Ez nemcsak az A4-esre értendő, hanem a bécsi repülőtér környékére is, itt rengeteg migráns lesz baleset áldozata.
Ezt már attól a fiatal lánytól halljuk, aki szórólapot osztogat a bevásárlófalu kapujában. Keresztnevét akkor árulja el, mikor megtudja, hogy külföldi újságtól jöttünk. Paula a fejét rázza, mikor arról érdeklődünk, hogy szokott gyanús, önmagukat taxisnak kiadó embercsempészekkel találkozni a munkahelye környékén. Viszont a kezével mutatja, hogy egyébként Ausztriában mindenhol máshol hemzsegnek a bevándorlók Kharónjai. Ami pedig a migránsok fogadtatását illeti, azt elég röviden intézi el: az osztrákok hideg emberek és többnyire összezárnak az újonnan érkezőkkel szemben.
Paula jelzi azonban, hogy különbséget tesznek az „Ausländerek”, vagyis a külföldiek és a „Flüchtlingek”, azaz a menekültek között: per pillanat egyértelműen népszerűtlenebbek a szír és afgán bevándorlók, mint például a magyar munkavállalók. A lány mondandóját egy vállrándítással fejezi be: amúgy én is külföldi vagyok, Romániából érkeztem”. Ezek után betérünk egy gyorsétterembe, a vendégek többsége török, a közeli parkoló őre bangladesi, a kiszolgáló magyar. A leárazások miatt megteltek a kávézók és a bevásárlóközpontok. Civilizációk, két világ ütközött.
