Az osztrák rendőrség már kapcsolatba lépett a magyar hatóságokkal, hiszen feltételezhető, hogy Magyarországról érkezett a migránsokat szállító jármű. A Hír TV időközben megtudta, hogy bár a furgon oldalán szlovák felirat található, a jármű rendszáma magyar. Az Index azt is tudni véli, Z kezdőbetűs, tehát ideiglenes rendszámú kisteherautóról van szó.
A holttestek már oszlásnak indultak, amikor a hatóság felnyitotta a rakteret. A környéken helyszíni információk szerint orrfacsaró bűz terjengett csütörtök déltájt.
Lázár János a Kormányinfó 20 sajtótájékoztatón arról beszélt csütörtök kora délután, hogy a furgon magyar rendszáma a tragédia szomorú magyar érintettségére enged következtetni. Ő maga is részvétét fejezte ki a valószínűleg illegális migráns áldozatok hozzátartozóinak. Hangsúlyozta, az EU lényegében semmilyen segítséget nem nyújt ahhoz, hogy Magyarország meg tudja védeni a schengeni határokat. Hozzátette, hogy a magyar külügyminiszter hivatalosan is haladéktalanul tájékoztatja Brüsszelt és Berlint a tarthatatlan helyzetről. Lázár felhívta a figyelmet arra, hogy az illegális határátlépőknek alig tíz százaléka működik együtt a magyar hatóságokkal.
A kancelláriaminiszter a kisteherautóról azt is elmondta, hogy egy román állampolgárságú személy vásárolta egy szlovák cégtől, és Kecskeméten helyezte forgalomba.
„Természetesen valamennyiünket megrázott a hír – fogalmazott az osztrák fővárosban zajló Nyugat-Balkán-konferencián részt vevő Angela Merkel német kancellár. – A történtek arra intenek bennünket, hogy a bevándorlás ügyét mielőbb rendeznünk kell és megoldást kell találnunk, mégpedig európai szellemben.” A kancellár ezzel kapcsolatban a szolidaritás szellemének szükségességét hangsúlyozta.
A szlovák rendőrség készen áll arra, hogy segítséget nyújtson az osztrákoknak a holtan talált menekültek tragédiájának felderítésében – közölte Michal Slivka, a szlovákiai országos rendőr-igazgatóság szóvivője csütörtökön Pozsonyban.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!