Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) adatai szerint a menekültek 75 százaléka háború sújtotta országból érkezik vagy humanitárius válság következtében dönt úgy, hogy új hazát keres. Szíriából közel 160 ezer ember kényszerült eddig elhagyni az otthonát, mellettük mintegy 49 ezer afgán és 30 ezer eritreai döntött úgy, hogy élete kockáztatása árán – egy jobb élet reményében – útra kel. A tengert választó menekültek közül mintegy 2850 ember veszett oda. Olaszországon keresztül eddig 121 ezer, Görögországon át pedig több mint 258 ezer ember érkezett Európába.
Összefoglaltuk, hogy a szír menekülteken kívül – akikről nagyon sokat lehetett eddig is hallani – a migránsok mely országokból érkeznek, mi elől menekülnek és milyen útvonalon jutnak el a kontinensünkre.
Afganisztán egyáltalán nem biztonságos ország: az Iszlám Állam és a tálibok szélsőséges csoportjainak helyi szervezetei az ország több tartományában folyamatosan vívják harcukat. Mindennaposak a bombatámadások. Nagyon sokan azért menekülnek el a térségből, mert konkrét fenyegetéseket kaptak a szélsőségesektől.
Az afgán menekültek egy része Pakisztánon keresztül indul útnak, de a legtöbbjük a kétnapos távolságra lévő Iránt választja, hogy a fáradságos vándorlást követően átkeljen az iráni–török határon. Ott, ahol az iráni hatóságok fegyverrel védik a határt, és sok esetben tüzet nyitnak az illegális határátlépőkre. Az egynapos törökországi buszos utazást követően jutnak el a szírek által is gyakran használt égei átkelési pontra, hogy Görögországba érjenek. Egyes esetekben tízezer eurót is fizetnek az embercsempészeknek azért, hogy megszervezzék az utazásukat. Vannak olyanok, akik úgy indulnak útnak, hogy majd lesz valahogy: az égiekre bízzák sorsukat.
Eritrea egy olyan ország, melynek nincs alkotmánya, nincs bírósági rendszere, nincsenek választások, se szabad sajtó. Egy ENSZ-jelentés szerint a nagyvárosi eliten kívül a legtöbb eritreainak nincs választási lehetősége, a férfiakat 18. életévük betöltése után egész életen át tartó sorkatonai szolgálatra kötelezik és rengeteg kényszermunkával sújtják. Aki feldúlja ezt a szabályrendszert, azt bírósági eljárás nélkül börtönre ítélik. Aki megpróbálja elhagyni az országot, azt lelövik.
A legtöbben az életüket kockára téve lépnek be a szomszédos Etiópiába vagy Szudánba, ahol a határvadászok bármelyik pillanatban lelőhetik őket, vagy a csempészek karmaiba kerülhetnek, akik váltságdíjat követelnek értük. Ha elérik Kartúmot, Szudán fővárosát, egy embert próbáló utazás elé néznek a Szaharán keresztül. A teherautóba összezsúfolt embereket számos esetben a kiszáradás veszélye fenyegeti a sivatagi út során, de előfordul az is, hogy a homokvihar örökre eltemeti őket.
A trauma azonban nem ér véget Líbiában sem, a legtöbb vándor pénz nélkül indul útnak, félve attól, hogy kirabolják őket, valamint azért nem fizetnek előre az embercsempészeknek, hogy nehogy elálljanak a szállítástól. Az északkelet-líbiai Adzsdábija városába érkezve a menekültek mindaddig az embercsempész bűnbandák kínzásának vannak kitéve, amíg a költséget a család ki nem egyenlíti, ez akár kétezer dollár is lehet. A csempészek többször is megzsarolják a menekült hozzátartozóit, mielőtt a vándort rozoga csónakon tengerre nem bocsátják Líbia nyugati partjainál, hogy életét veszélyeztetve Olaszországba jusson.
A saría radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta folytat fegyveres harcot Nigéria északkeleti részén, támadásai mindennaposak a térségben. Egyes becslések szerint csak Nigériában már hatszázan váltak a szélsőségesek támadásainak áldozatává. Augusztus közepén mintegy százötven emberrel végeztek, amikor megtámadtak egy északkelet-nigériai települést.
A Nigériából útnak induló tizenötezer menekült közül legtöbben a szomszédos északi országot, Nigert választják az átkeléshez, és tömegközlekedéssel veszik célba Agadez városát, ahol a szaharai csempészútvonalhoz csatlakoznak, hogy Líbiába jussanak. Az életveszélyes utazás, ahogy azt fentebb már vázoltuk, emberrablással, kínzásokkal és kiszáradással fenyeget. A csempészek 150 fontért cserébe a délnyugat-líbiai Sabha városába szállítják a menekülteket, innen szinte ugyanennyiért viszik őket tovább Líbia nyugati partjaira, hogy csónakkal szeljék át a Földközi-tengert.
Ahogy Afganisztánban és Pakisztánban, ugyanúgy Szomáliában is az iszlamista terrorszervezetek – többek közt az as-Sabaáb – elől menekülnek az emberek. A sokáig központi kormányzattal sem rendelkező országban negyed évszázada totális káosz uralkodik: egy kis központi részt leszámítva különböző hadurak, valamint terrorszervezetek vették kezükbe az irányítást.
A szeptemberi adatok szerint eddig idén közel tizenegyezer ember hagyta el a kelet-afrikai országot. A Kenyán, Ugandán és Dél-Szudánon keresztül vezető útvonalat követően a menekültek északról érik el szudáni Kartúmot, ahol az eritreai menekültekhez hasonló megpróbáltatásokkal szembesülve csatlakoznak a balkáni tranzitútvonalhoz. Csekély számú menekült azonban a repülést választja – Kenyából jut el Iránba –, majd átkelve az iráni–török határon célba veszi a görög szigetek egyikét.
Irakban az Iszlám Állam 2014. nyári offenzívája óta mintegy 3 millió ember vált földönfutóvá, köztük az a mintegy 110 ezer ember, akik az Anbár tartománybeli Ramádi városa körül kiújult harcok miatt kényszerültek menekülésre. Többségük Bagdad nyugati külvárosi részeiben más családok otthonában, mecsetekben vagy ideiglenesen felállított táborokban keresett menedéket. Mindeközben több százezren vannak, akik az északi kurd területeken szorulnak segítségre.
Irak második legnagyobb városa, Moszul az Iszlám Állam fennhatósága alá került. Mesterlövészeket, aknákat, szögesdrótokat és pokolgépeket telepítenek városszerte, ezzel nehezítik meg azt, hogy az iraki kormány esetlegesen visszavegye a várost.
Irak Törökországgal határos, ezért sok vándorló erre veszi az irányt, hogy aztán a szárazföldi utazást felváltsa a görög szigetek felé vezető vízi átkelés.
Eddig több mint 1,2 millió pakisztáni vált földönfutóvá az ország északnyugati felén kitört háborúban, közel tizenkétezer ember hagyta el az országot és indult el Európába. Pakisztánban a feszültség 2004-ben azután robbant ki, hogy a pakisztáni hadsereg keresni kezdte az al-Kaida tagjait a hegyek között, majd nem sokkal ezután amerikai csapatok vonultak be az országba. Az egyik legmegrendítőbb mészárlás tavaly decemberben történt: a pesavári merénylet következtében – amelyben a katonai egyenruhába öltözött tálib fegyveresek hatoltak be a hadsereg által működtetett iskolába – meghalt legalább kétszázötven gyermek.
Ez év májusában a pakisztáni hadsereg nagyszabású szárazföldi és légi offenzívát indított a tálibok ellen az iszlamista lázadók utolsó nagyobb fellegvárának számító Saval-völgyben. Az ENSZ becslése szerint több mint 200 ezer pakisztánit öltek meg eddig a terrorista lázadók a fegyveres harcokban, támadásokban.
Az afgánokhoz hasonlóan a pakisztániak is Iránt választva jutnak el a balkáni útvonalra, amely a török partok elérésével kezdődik.
A húsz hónapig tartó polgárháború közel 2 millió embert üldözött el otthonából Szudánban, a harcokban a kulcsfontosságú városok nagy részét, az alapvető polgári infrastruktúrát, a klinikákat, kórházakat, iskolákat elpusztították. Több tízezer ember még mindig menedékért folyamodik az ENSZ-hez. A harcok során ezrek vesztették életüket és mintegy 2 millióan menekültek el otthonukból, a legtöbben a szomszédos országokba. Az ENSZ adatai szerint a 12 milliós lakosság fele szűkölködik annyira, hogy támogatásra szorul vagy szorulna.
Augusztus végén békét kötött a felkelőkkel Dél-Szudán elnöke, Salva Kiir országa fővárosában aláírta a békeszerződést, amely húsz hónapos belháborúnak vethet véget.
A szudániak könnyen elérik a fővárost, Kartúmot, ahonnan Líbiába csempészik őket, hogy onnan Európába jussanak, közben az eritreai és szomáliai menekültekhez hasonlóan vannak, akik kiszáradnak és szomjan halnak a sivatagi vándorlásban, vagy az embercsempészek áldozataivá válnak.
