A legmegosztóbb politikusra emlékeznek

Franz Josef Strausst hősként ünnepli a CSU, a baloldal korrupciót és történelemhamisítást emleget.

Jól jelzi a nagy formátumú politikus megosztó megítélését, hogy a Keresztényszociális Unió (CSU) megemlékezésére kapott meghívásnak az ellenzék tagjai nem tesznek eleget. Amíg a tartományi kancelláriát vezető Marcel Huber szerint Franz Josef Strauss nélkül a tartomány nem lenne az, amire a CSU ma büszke, addig a Zöldek korrupt politikusnak nevezik, a szociáldemokraták frakcióját vezető Markus Rinderspacher pedig azzal vádolja a rendezvény szervezőit, hogy történelemhamisítást hajtanak végre, amikor pártpolitikai propaganda céljával legendás hősként ünneplik volt elnöküket.

Akik megélték Franz Josef Strauss fellépéseit, azoknak mindenesetre feledhetetlen élményben volt részük. A kivételes szónoki adottsággal megáldott férfi intelligens retorikája egyenes szókimondással párosult, vállveregető populizmussal és vaskos lebecsüléssel a vélt ellenfelekkel szemben. Rajta kívül aligha vállalkozott volna valaki arra, hogy a riválisának tartott, később tizenhat évig hatalmon lévő Helmut Kohlt teljesen alkalmatlannak nevezze a kancellári tisztségre.

A bonni parlamentbe 1949-ben beválasztott CSU-politikust kezdetben a sajtó is nagyra becsülte, elismerte a humanista neveléséből adódó általános műveltségét. A média azt követően kezdte el kritikusan megítélni, hogy az Adenauer-kormány védelmi minisztere a tőle megszokott határozottsággal szorgalmazta a hadsereg atomfegyverekkel való felszerelését. Strauss provokatív meggyőződéssel hangoztatta, hogy nukleáris fegyverek nélkül az NSZK játékszer lesz a nagyhatalmak kezében.

A Der Spiegel magazin kiadója, Rudolf Augstein egyenesen veszélyes embernek nevezte Strausst. Ezzel kezdetét vette az az erőpróba, amely végül az úgynevezett Spiegel-afférba torkollott. Egy a Bundeswehr felkészültségét kétségbe vonó cikkre reagálva Strauss – hazaárulásra hivatkozva – az ügyészséghez fordult, mire a lap kiadóját, főszerkesztőjét és a szerkesztőség több tagját őrizetbe vették. Ezt követően a sajtószabadság megsértésének jelszavával tömegtüntetésekre került sor, és a botrányban játszott szerepét a parlament előtt elkendőző miniszter kénytelen volt lemondani.

Strauss azonban nem adta fel. Beiratkozott a müncheni egyetem üzemgazdaságtan szakára, és négy esztendővel később visszatért a politika színpadára mint a CDU–SPD-nagykoalíciós kormány pénzügyminisztere. Később, jó néhány ellenzéki év után búcsút vett Bonntól, átvéve a müncheni tartományi kormány irányítását. Két év múlva már a kereszténydemokraták kancellárjelöltjévé lépett elő. A temperamentumos bajor helyett azonban a hűvösebb, hamburgi Helmut Schmidt (SPD) lett a befutó. A vesztes figyelme ezután végleg a tartomány ipari fejlesztésére irányult.

Életrajzírója, Peter Siebenmorgen szerint ekkor saját érdekeiről sem feledkezett meg, és a feleségével közösen alapított Eureco tanácsadó cég szolgálatait jelentős vállalkozások (BMW, Messerschmitt, MAN, Dornier) vették igénybe. Ellenségei e kapcsolatokból vezették le korrupciós gyanúsításaikat anélkül, hogy Strauss megvesztegethetőségét bizonyítani tudták volna. A tisztázatlan vádak csak fokozták népszerűségét az ország legsikeresebb tartományának számító Bajorországban.

A szívszélhűdésben elhunyt honatyát 1988 októberében több ezren kísérték utolsó útjára München utcáin.