Hadi drónt vert szét egy nagymama Ukrajnában

Működésképtelenné tette az ukrán hadsereg egy felderítő drónját egy 66 éves nyugdíjas nő.

MTI
2015. 09. 18. 14:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az incidens a Kijev melletti Csabanyi faluban történt, ahol kiképzők tanították a kelet-ukrajnai hadműveleti övezetbe készülő katonákat a drón kezelésére. A repülőszerkezet túl közel repült a nagymamához, aki ettől rettentően megijedt. Miután a drón leszállt, az idős hölgy dühében felkapta és teljes erőből földhöz vágta úgy, hogy a gépnek darabokra tört a farokrésze.A drónért odaérkező katonákat a nagyi alaposan lehordta „játékszerük” felelőtlen használatáért. Előbbiek első felindulásukban feljelentést tettek a rongáló nagymamával szemben a rendőrségen. A hatóságok viszont azt állapították meg, hogy nem történt bűncselekmény, ezért a nyugdíjas nő ellen nem indítanak eljárást.Peres úton követelhetnék az idős nőtől, hogy térítse meg az okozott kárt. Ezt azonban – mint a katonák a tudósításban elmondták – nem akarják, szerintük ugyanis „nem lenne férfias dolog” pénzt követelni egy nyugdíjastól.Most azonban a csapat drón nélkül maradt. Szavaik szerint csak egy dolgot sajnálnak, hogy már nem tudják megtanulni a pilóta nélküli gép kezelését, e nélkül kell szolgálatba állniuk a kelet-ukrajnai harcok övezetében.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.