A belügyminisztérium szombaton cáfolta a hírmagazin értesüléseit, Stephan Mayer, a törvényhozás alsóháza, a Bundestag konzervatív (CDU/CSU) frakciójának belügyi kérdésekért felelős vezető szakpolitikusa viszont közvetve megerősítette azt. A parlamenti képviselő a Der Spiegelnek elmondta: nem biztos abban, hogy a tervezett intézkedés nem lesz egy újabb „rossz ösztönző”, a Németországba vezető útra csábító újabb jelzés, és az is kérdéses, hogy miként lehet korlátozni a családegyesítést.
Stephan Mayer a Die Welt című lapnak is nyilatkozott, elmondta, hogy minél hamarabb be kell vezetni egy új szabályt, miszerint a szövetségi rendőrség munkatársai visszafordíthatják a határról mindazokat, akiknek nyilvánvalóan nincs esélyük a menekültstátusz megszerzésére.
A politikus hangsúlyozta: „egyértelmű jelét” kell adni annak, hogy Németország nem tud mindenkit befogadni. Ilyen jelzés volna a szövetségi rendőrség felhatalmazása arra, hogy megtagadják a belépést például abban az esetben, ha a belépésre jelentkező ember biztonságos országból származik.
A Die Welt szerint a kormány egyelőre elutasítja ezt a kezdeményezést. Ugyanakkor nemcsak a konzervatívok soraiban, hanem a CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) belügyi szakpolitikusai között is vannak, akik szerint többet kell tenni a folyamatok megfékezéséért.
„Meglehet, hogy újabb korlátozó intézkedésre lesz szükség” – fogalmazott Roger Lewentz, Rajna-vidék-Pfalz tartomány belügyminisztere, a belügyminiszteri konferencia SPD-s elnöke, aki szerint a határellenőrzés visszaállítása ugyan „jó tett” a tartományoknak, de az utóbbi napokban ismét emelkedik az újonnan érkező menedékkérők száma.
Thomas Oppermann, a Bundestag SPD-frakciójának vezetője csütörtökön egy parlamenti vitában kiemelte: pártja nyitott a befogadandó menekültek korlátozására irányuló, kontingenseken alapuló megoldásra, amelyet Thomas de Maiziere belügyminiszter vetett fel. Azt mondta, „nem rossz gondolat” a CDU-s politikus elképzelése.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!