Őrizetbe vették a drogkartell vezetőjét

43 főiskolás meggyilkolásával gyanúsítják a férfit.

MTI
2015. 09. 18. 10:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 36 éves Gildardo López Astudillót szerdán fogták el a Guerrero szövetségi állam déli részén fekvő Taxco településen, 35 kilométerre északra attól a várostól, ahol a diákok egy éve „eltűntek”.Astudillót – becenevén El Gilt – régóta körözték, mert azzal gyanúsították, hogy ő volt az értelmi szerzője a diákok ellen 2014. szeptember 27-re virradóra elkövetett bűncselekménynek. A férfit kábítószer-terjesztéssel, zsarolással és szervezett bűnözéssel is gyanúsítják.Jesús Murillo Karam főügyész korábban azt mondta, Astudillo volt az, aki kartelljének drogbáróját, Sidronio Casarrubiast tájékoztatta arról, hogy a banda konkurensei zavarják ügyleteiket Iguala városban. Casarrubias állítólag arra utasította őt, hogy védje meg területét.A Guerrero állambeli Igualában tavaly szeptemberben veszett nyoma 43 főiskolásnak. A hatóságok szerint rendőrök adták át a diákokat a Guerreros Unidos helyi drogkartellnek, amelynek emberei meggyilkolták, majd elégették őket, mert azt hitték róluk, hogy egy rivális bűnbanda tagjai.A mexikói társadalmat megrendítette a bűntény. Egy független nyomozói csoport az ügyben elkészítette saját jelentését, amelyben a hatósági vizsgálat számos elemét kétségbe vonta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.