Előzőleg a palesztinok „a harag napját” hirdették meg péntekre, válaszul az elmúlt napok összecsapásaira, amelyek az izraeli biztonsági erők és a palesztin fiatalok között a Mecsetek terén történtek. Az izraeli közszolgálati rádió értesülése szerint a Hamasz és az Iszlám Dzsihád nevű radikális iszlamista szervezetek felhívták a palesztinokat, hogy az 1967-ben elfoglalt palesztin területeken is tüntessenek pénteken a jeruzsálemi események miatt.A pénteki ima után a muzulmán hívők békében távoztak a mecsetekből, az összecsapások később kezdődtek.Az izraeli katonai rádió értesülése szerint a rendőrség határőr egységei a kelet-jeruzsálemi Dzsabel Mukaber nevű lakónegyedben kerültek összetűzésbe a köveket és Molotov-koktélokat dobáló palesztin fiatalokkal. Négy izraeli biztonsági sebesült meg, egyikük közepesen súlyosan, hárman pedig könnyebben, amikor a palesztin erőszakos tüntetők felgyújtott autógumikkal és szeméttárolókkal elzárták az útkereszteződéseket, és kövekkel, valamint házilag készített Molotov-koktélokkal célba vették a rendőröket.A Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja szerint péntek délután ezen a helyszínen közepesen súlyosan megsebesült egy palesztin fiatal is. Az incidens annak a helynek a közelében történt, ahol múlt vasárnap este egy izraeli férfi, akinek az autóját megdobálták, elvesztette az uralmat a jármű fölött, egy oszlopnak ütközött és meghalt. A Ciszjordánia különböző helyein zajló összecsapásokban a Háárec című újság honlapja szerint pénteken hét palesztin sebesült meg.A jeruzsálemi óváros damaszkuszi kapujánál is lázongás tört ki mintegy kétszáz résztvevővel. Ott a palesztinok azért tiltakoztak, mert a rendőri erők a Mecsetek terén egész héten folyó összecsapások miatt csak a negyvenévesnél idősebb férfiakat engedték be az óvárosba, hogy az al-Aksza mecsetnél tarthassák pénteki imájukat.Összecsaptak a rendőrök és maszkos kődobáló palesztin fiatalok Kelet-Jeruzsálem Abu Tor nevű negyedében is, valamint a város északi részén a Kalandiánál lévő ellenőrző és útelzáró pontnál.A Hamasz a Gázai övezetben szolidaritási tüntetést szervezett, melynek központi nagygyűlését Hán Juniszban rendezték, és Jordániában is több helyen felvonultak, hogy kifejezzék támogatásukat a Jeruzsálemben az utóbbi napokban az izraeli rendőrökkel összetűző palesztinok irányában.Pénteken meglehetősen szokatlan módon rendkívüli ülést hívott össze a Knesszet külügyi és biztonsági bizottsága, ahol jóváhagyta a rendfenntartó alakulatoknál szolgáló tartalékosok behívását. Az új, még nagyobb arányú készültséget biztosító intézkedések mellett már pénteken is nyolcszáz fővel növelték a Jeruzsálemben felügyelő rendőrök számát a zavargások miatt.
Összecsapások voltak Jeruzsálemben
Összetűzések robbantak ki Kelet-Jeruzsálemben és Ciszjordániában a palesztin tüntetők és rendőrök között, sokan megsebesültek.
2015. 09. 18. 19:30
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!