Dragnea egy televíziós műsorban elismerte, nehéz, de nem váratlan helyzetbe hozta a pártot Ponta bíróság elé küldése, és egyelőre nem tudja megmondani, milyen következtetésre fognak jutni a folytatást illetően a párt vezető testületei.Az ideiglenes elnök megerősítette: a PSD kormányon akar maradni. Kifejezte reményét, hogy Ponta „erős lesz” (vagyis nem mond le), mert ha távozna a kormány éléről, semmi garancia nincs arra, hogy Klaus Johannis államfő a PSD egy másik politikusát bízná meg kormányalakítással.A román médiában keringő találgatásokra reagálva Dragnea leszögezte: lehet, hogy Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes jó kormányfő lenne, de a – legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező – PSD számára elfogadhatatlan lenne egy olyan kormányban való részvétel, amelyben nem a párt adja a miniszterelnököt. Oprea a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) elnöke, amely jelenleg a mérleg nyelvét képezi a parlamentben a baloldal és a Klaus Johannis államfőt támogató jobbközép ellenzék között.Liviu Dragneát júliusban választották a PSD ideiglenes elnökévé, miután Victor Ponta kormányfő lemondott a párt éléről, hogy korrupciós ügye „ne rontsa a PSD megítélését” a jövő évi választási küzdelemben. Dragnea annak ellenére szerezte meg párttársai bizalmát, hogy Ponta nem őt támogatta a választáson. A PSD októberben rendkívüli kongresszusra készül, amely – az elemzők várakozásai szerint – megerősítheti Dragneát a PSD élén, és tovább gyengítheti Ponta pozícióit a pártban.Victor Ponta ellen csütörtökön emelt vádat a DNA, okirat-hamisítással, pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel vádolva őt. A kormányfő azóta nem lépett a nyilvánosság elé, egy Facebook-bejegyzésben viszont bagatellizálni igyekezett azt a tényt, hogy ő az első hivatalban lévő román kormányfő, akit bíróság elé küldtek.Az egyedüli problémája az országnak egy szakmailag teljesen alkalmatlan ügyész rögeszméje, aki tíz évvel ezelőtti valótlan helyzetekről és cselekményekről képzelődve próbálja karrierjét építeni– fogalmazott Ponta az ellene vádat emelő DNA-ügyészre utalva.
Pártja kitart Ponta mellett
A PSD-ben nincs jele annak, hogy megvonnák a támogatást Victor Ponta miniszterelnöktől.
2015. 09. 18. 15:01
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!