Skót miniszterelnök: Lesz még itt független Skócia

A függetlenség malmára hajthatja a vizet, ha a britek ki akarnak lépni az EU-ból.

MTI
2015. 09. 18. 16:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nicola Sturgeon, aki pénteken az elszakadást ellenző tábor győzelmével végződött tavaly szeptemberi függetlenségi népszavazás első évfordulóján szólalt fel egy edinburgh-i rendezvényen, hangsúlyozta: a tavalyi referendum kampányának kezdetén 30 százalékos volt a skót függetlenség támogatottsága, a népszavazáson ugyanakkor már csaknem 45 százaléknyian voksoltak Skócia elszakadására. A következő években erről a 45 százalékról kell a támogatottságot egyértelmű többséggé tovább bővíteni – tette hozzá.Nicola Sturgeon kijelentette: nem lenne helyénvaló az újabb népszavazás kiírása addig, amíg „a körülmények alapvetően meg nem változnak”, vagy amíg nincsenek arra utaló erőteljes jelek, hogy a tavaly nemmel szavazók közül sokan meggondolták magukat.Nem lenne azonban helyes az sem, ha bármely politikus vagy párt „a végtelenségig” kizárná az újabb függetlenségi referendumot – mondta a skót kormányfő. „Meg kell győznünk azokat (a választókat) is, akiket tavaly nem tudtunk meggyőzni” – tette hozzá.Nicola Sturgeon kijelentette: a tavalyi népszavazás óta eltelt egy évben 24 közvélemény-kutatást végeztek Skóciában a függetlenségről, és mindegyik azt mutatta, hogy az elszakadás támogatottsága nőtt a referendum óta, sőt voltak olyan felmérések, amelyek azt jelezték, hogy a függetlenséget pártolók már többségben vannak.A skót miniszterelnök szerint a brit EU-tagságról tervezett országos népszavazás az egyik olyan fő tényező, amely döntő módon meghatározhatja a skót közvélemény hozzáállását a függetlenség kérdéséhez. Nicola Sturgeon szerint, ha Skócia annak ellenére az Európai Unión kívül találná magát, hogy a skót választók többsége a bennmaradásra szavazott, az újabb függetlenségi népszavazás iránti igény jó eséllyel megállíthatatlan erősödésnek indulna.A konzervatív párti brit kormány legkésőbb 2017 végéig tervezi a népszavazás kiírását arról, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradjon-e. Nicola Sturgeon már korábban is több nyilatkozatában kifejtette, hogy ha a skótok többsége e népszavazáson az EU-tagság mellett voksol, miközben az Egyesült Királyság összlakosságának többsége a kilépésre szavaz, akkor elkerülhetetlenné válhat az újabb függetlenségi népszavazás kiírása Skóciában.David Cameron brit miniszterelnök azonban már a skót függetlenségről tavaly szeptemberben tartott referendum után kizárta az ismétlés lehetőségét, mondván: a népszavazás legalább egy nemzedéknyi időre rendezte a kérdést.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.