A szabályozás enyhítése az utazási, a távközlési, az internetes, az üzleti és a banki átutalási szolgáltató cégekre vonatkozik. Ezek a vállalkozások irodákat, üzleteket és raktárakat nyithatnak a kommunista vezetésű szigetországban, valamint távközlési és internetkapcsolatokat építhetnek ki a két ország között.
Az új rendelkezések, noha nem szabadítják fel teljesen az amerikaiak Kubába történő beutazását, de közlekedési szolgáltatók felhatalmazása révén megkönnyítik az arra jogosultak mozgását. Megszűnnek az átutalások nagyságára vonatkozó korlátozások, és az amerikai cégek bankszámlát nyithatnak és tarthatnak fenn Kubában.
Jack Lew amerikai pénzügyminiszter pénteki közleményében rámutatott, hogy az erősebb és nyitottabb kétoldalú kapcsolatok gazdasági lehetőségeket teremthetnek az amerikaiak és a kubaiak számára egyaránt. Hangsúlyozta: a szankciók enyhítésével az Egyesült Államok támogatja a kubaiakat abban, „hogy elérjék azt a politikai és gazdasági függetlenséget, amely egy demokratikus, virágzó és stabil Kuba felépítéséhez szükséges”.
A gazdasági szankciók enyhítésének első körét januárban jelentették be az Egyesült Államokban. A Kuba elleni, 53 éve bevezetett amerikai gazdasági embargó teljes feloldásáról azonban csak a – jelenleg republikánus többségű – kongresszus dönthet.
A két ország idén nyáron állította helyre diplomáciai kapcsolatait. Az Egyesült Államok havannai nagykövetségének augusztus 14-i zászlófelvonásán jelen volt John Kerry külügyminiszter.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!