Új kormányt esketett fel az egyiptomi elnök

Egy héttel azután, hogy a 14 hónapja hivatalban lévő előző kabinetet váratlanul lemondatta.

MTI
2015. 09. 19. 13:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A harminchárom minisztériumból tizenhat élén történt személycsere, ugyanakkor továbbra is megtarthatták tisztségüket az olyan kulcsfontosságú tárcák vezetői, mint a belügy-, a külügy-, a védelmi, a beruházási és a pénzügyminisztérium. Több minisztériumot összevontak, és mostantól külön tárca foglalkozik a migrációs ügyekkel. A kormány élére az eddigi olajügyi miniszter, Seríf Iszmáíl került.Megfigyelők szerint maga a kabinet is meglepődött, amikor múlt szombaton a miniszterelnök, Ibráhím Mahlab váratlanul benyújtotta kormánya lemondását, amelyet az államfő el is fogadott. A kormány ugyanis nem sokkal korábban, aznap reggel bejelentette a következő napokra vonatkozó munkatervét, amelyben a miniszterelnök egy hivatalos találkozója is szerepelt. Ráadásul mindez mindössze egy hónappal a közelgő parlamenti választások előtt történt, és az alkotmány értelmében a törvényhozás megalakulása után egyébként is új kormányt kell majd felállítani.Szíszi elnök többször is utalt arra, hogy nincs megelégedve a kormány teljesítményével, de ezt a drasztikus döntést valószínűleg inkább azoknak a híreknek a fényében kell értelmezni, amelyek az egyes minisztériumok falain belül burjánzó korrupcióról az utóbbi hetekben kiszivárogtak.A legutóbbi botránysorozatot a mezőgazdasági miniszter múlt heti, korrupciós vádak miatti lemondása váltotta ki. Szaláh Helál és a mezőgazdasági tárca egyéb illetékesei ellen vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy kenőpénzek fejében osztogatták a földvásárlási engedélyeket üzletembereknek. A minisztert néhány perccel lemondása után az autójából kiszedve vették őrizetbe a kairói Tahrír téren.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.