A migránshullám felrobbantja Európa válsággócait?

Ezernél is több olyan terület lehet a nagyvárosokban, ahová kívülállóknak életveszélyes a belépés.

A migránsok hónapok óta tematizálják a hazai és az európai médiát: olvashatunk azokról a borzalmas körülményekről, ahonnan érkeztek, az Iszlám Állam kegyetlenkedéseiről, gyötrelmes útjukról és arról is, hogy Európa hogyan alakul át az ideérkező tömeg hatására. Az egyéni történetek mellett egyre több tudósítást olvashatunk azokról az európai gettókról is, amelyek nem éppen a multikulturális modell sikertörténetei.

Nagy kérdés tehát, hogy a most érkező bevándorlóknak mekkora esélyük lesz a beilleszkedésre. Egyre többen kongatják a vészharangot: mi lesz, ha az eddig is integrációs nehézségekkel küzdő, szegregált és olykor iszlamista szélsőségre hajló európai muszlimok millióihoz most újabb tömegek csatlakoznak?

Bár minden nyugat-európai országban bőségesen találtam példát az igen gyakran muzulmán vonatkozású no-go zone-ok létére, – talán mert ez még mindig tabutémának számít Nyugaton, ahogy az amerikai Gatestone Institute és Speidl Bianka közel-kelet kutató is utalt rá – számszerű adatokat alapos kutatás után is csak négy országról tudtam szerezni. A Gatestone Institute-ot egyes aktivisták muszlimellenesnek bélyegezték Amerikában, más muszlim szervezetek a védelmére keltek. Az intézet politikai megközelítésére valóban jellemző az iszlám világ erőteljes kritikája és Izrael támogatása.

A rendelkezésre álló adatokból azt is nehéz eldönteni, hogy mely zónák azok, ahol a muszlim kulturális elkülönülés kifejezetten elősegítette létrejöttüket, és melyek azok, amelyek egyéb okok miatt váltak a társadalmi periféria világává. Igyekszünk mindenhol megadni e listák forrását.

Emellett a teljesség igénye nélkül néhány kiragadott hír két célországból:

Minden érintett nyugat-európai országban – a jelenlegi migránsáradat előtti adatok szerint – 4 százalék felett volt a kimutatható muszlim lakosság aránya, az éllovas Franciaországban csaknem 10 százaléknyian voltak.

Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója azonban az MNO-nak már elöljáróban leszögezte: a no-go zone-ok kialakulása elsődlegesen szociális kérdés, bár könnyen ölthet etnikai és vallási jelleget is. Az ilyen városrészek, enklávék létezése nem új keletű: egyidős a városok kialakulásával, hiszen mindig voltak olyan övezetek, ahova a hatalom képviselői nem vagy félve léptek be. Maffia által uralt zónák a mai napig vannak a nápolyi Scampia negyedben, a morva-sziléziai régió nyomornegyedeiben, Bronx egyes részein, Közép- és Kelet-Európában pedig a többségben romák által lakott falvakban vannak hasonló enklávék – sorolta.

Persze utóbbiakban már megjelenik az etnikai elem, a Nyugat-Európában több évtizede zajló migrációs hullámmal pedig ehhez még egy vallási elkülönülés is adódott, a szociális probléma így egyszerre ölt etnikai és vallási jelleget, az újabb – elsöprő többségében muszlim – bevándorlási hullámok pedig a meglévő enklávék népességét gyarapítják, vagy újabbakat hoznak létre.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a no-go zone-ok sem egyformák. A Gatestone Institute elemzőintézet 2011-es népszámlálási adatok alapján jutott arra, hogy az Egyesült Királyságban száznál is több muszlim enklávé létezik, amelyeket a kormányzat nem hajlandó nevén nevezni és érdemben foglalkozni velük, de nem mindegyikre illik teljes körűen a no-go zone kifejezés – bár ezek valóban 60-80 százalékos muzulmán többségű körzetek, amelynek lakói általában nem vagy csak nagyon kis mértékben integrálódtak a többségi társadalomba. De Speidl Bianka is megjegyezte, hogy amikor öt éve Párizs Ivry negyedében szállt meg, nem volt veszélyérzete,

„bár minden bizonnyal történtek olyan események arrafelé, amelyek miatt francia ismerőseim joggal kérdezgettek, hogy nem féltem-e.”

Bár a Birminghamet egy az egyben no-go zone-nak nevező Fox News-műsorvezető, Steven Emerson bocsánatkérésre kényszerült túlzó és félelemkeltő kijelentése miatt, az tény, hogy a város minden negyedik lakója muszlim. És valóban volt olyan városrész, ahol két odaérkező keresztény misszionáriust a helyi muszlim rendőrfőnök és az imám is veréssel fenyegetett meg. Mi több, az imám arra alapozta álláspontját, hogy

„egy muszlim közösségben a kereszténységet terjeszteni gyűlöletbeszéd, sőt személyiségi jogokat is sért”,

ha nyíltan olyan impulzusoknak teszik ki őket, amelyek az iszlámban főbenjáró bűnnek számítanak. „Mindenki számára világos, hogy ezek a fogalmak nem léteznek az iszlámban, ezek nyugati terminusok, etalonok, amelyeket most eszesen ellenünk fordítanak” – húzta alá Speidl Bianka.

A szakértő szerint az idejövő muzulmánok számára a pluralizmus, a más kultúrának a megléte csak arra jó, hogy igazolja a kulturális szegregálódásukat, és lehetőséget adjon a vallásuk terjeszkedésre – erre viszont nincs válasz a másik oldalon, a neoliberális szellemi és lelki űrben.

Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója amellett, hogy kitért arra, hogy az integráció a volt gyarmattartó országoknak könnyebb, azt mondta: nem a multikulturalizmus halott, hanem az a felfogása, amely a kultúrák egymás mellett élését hirdeti. Szerinte ehelyett a kultúráknak együtt kell élniük, mindkét félnek oda kell figyelnie a másikra a szeparálódás helyett, és közös megoldást kellene keresni a közös problémákra. Az egymásra hatás elkerülhetetlen, de jellemzően ahol alacsony a bevándorlók létszáma, ott a többség hat dominánsan a kisebbségre, ahol nagyobb a bevándorlók aránya, ott ők is befolyással lehetnek a többségre, de még mindig csak bizonyos keretek között – véli Tálas.

Speidl Bianka épp ellenkezőleg látja: szerinte sokan elfeledkeznek arról, hogy amilyen kultúrának és vallásnak van többsége egy társadalomban, az fogja formálni a társadalmat, Nyugat-Európában pedig a muzulmán lakosságon belül jóval magasabb, 33 százalék körül van a fiatalok (16, illetve 20 évnél fiatalabbak) aránya, az össznépességen belül ez az arány olykor csak a fele ennek. Ez a fogyatkozó őslakosság mellett – a mostani migrációs hullám nélkül is – számban és az összlakossághoz képest arányaiban is dinamikusan növekedő muszlim populációt vetít előre.

A dévai gyermekmentő, Böjte Csaba hasonlóan vélekedett: „nem a bevándorlóktól féltem Európát, hanem a lagymatag keresztényektől” – mondta. Szerinte egy menekült lehet Isten áldása is, de mérlegelnünk kell, kiket és hányat tudunk szeretettel, biztonsággal integrálni.

A másik gond, hogy a negyven-ötven éve nyugaton élő törökök és arabok integrációja totális kudarc volt: például a kínai bevándorlókkal ellentétben a muzulmánok számára a szekuláris világ semmilyen értéket nem jelent, csak az iszlám terjesztésének lehetőségét, amellyel élnek is, mert a Korán szerint kötelességük. Nyugaton ha muzulmán kollégákkal ebédel az ember, biztosan meg fog hallgatni egy előadást az iszlámról, miközben a nyugati munkatárs semmit nem fog tudni mondani neki a kereszténységről, hiszen nem is ismeri – mondta Speidl Bianka. Az ideológiák és izmusok, a valláspótlékok nem versenyezhetnek egy vallással.

Ami Európában történik, az Európa felelőssége – még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy az iszlám alapvetően terjeszkedő jellegű, és híveinek sérelmei, követelései kifejezésében vallási jelleget ölt egy bizonyos fajta agresszivitás –, hiszen az európai döntéshozók adták a keretet ehhez a helyzethez, mondta a Közel-Kelet-szakértő. A „házigazdák” nem adtak a bevándorlók számára világos szabályokat, törvényeket, és olyan megengedő magtartást tanúsítottak, amely a törvénytelenség állapotához vezetett.

Ha nem mondják meg világosan, hogy mi a jó és mi a rossz, hol a határ, milyen bűnért milyen büntetés jár – vagy nem alkalmazzák konzekvensen ezeket a jogszabályokat –, mi több, el is mossák ezeket valamilyen izmusok és vélt vagy valós gazdasági érdekek nevében, akkor a szociálisan marginalizált kisebbség elkezdi feszegetni a határokat, sőt mostanra már ezek szétfeszítéséről beszélhetünk.

A nyugati országok jó részének – a franciáknak, angoloknak, belgáknak, de nagyhatalmi szerepük révén még a németeknek is – van egy úgynevezett posztkolonialista lelkiismeret-furdalásuk Speidl Bianka szerint. Ráadásul úgy vélik, gazdasági érdekeiket is szolgálja a bevándorlás, ebből fakad a nagy engedékenységük, ami naivitással felhabosítva a liberalizmus új, nyugati mintáját adták. Ezt egyedüli értelmezésként akarják azóta is elfogadtatni. Két legyet akarnak ütni egy csapásra: a munkaerőre szükségük van, a születésszám csökkenését pedig kompenzálni kell.

A naivitásnak ugyanakkor van egy határa, amikortól már bűnnek és ostobaságnak számít: mindig, mindenáron a könnyebb út keresése. Ez olyan, mint amikor valaki azért nem vállal gyereket, mert az ártana a karrierjének vagy az alakjának, ezért inkább örökbe fogad, de nem veszi a fáradságot arra, hogy megismerje a gyermek hátterét, nem foglalkozik vele, nem vállal érte felelősséget.

„A toporzékoló gyereket aztán olcsó ajándékokkal szereli le. A juttatások fokozásával így próbálták orvosolni a problémákat a valódi integrációs erőfeszítések helyett. Ennek tulajdonítható egyebek között a brit szociális rendszer válsága”

– mondta a szakértő.

A no-go zone-ok Speidl elmondása szerint alapvetően maffiaállamként működnek – olykor saját rendőrséggel, mint a London egyes részein járőröző Muslim Patrol –, és szociális alapon szerveződnek, de a muszlim többség miatt értelemszerű a saría alkalmazása. Ez egyébként is a szekuláris törvény felett áll a muszlimoknál, akiknél a házasságkötés és válás is mecsetben történik, az imám szentesít mindent, ami a családjog tárgykörébe tartozik, tehát a kinyilatkoztatás határozza meg a törvényeket. Így ha valakit börtönbe csuknak azért, mert a saría alapján bántalmaz másokat, az számára inkább dicsőség.

Így a saría a Közel-Kelet-kutatók szerint például Franciaországban az elkerülendő zónákon kívül is érvényben van, épp a házasságok révén: ha egy muszlim lány beleszeret egy nem muszlim férfiba, akkor a férfinak – ha szeretné elkerülni, hogy a lányt a család kiközösítse, vagy akár meg is ölje – át kell térnie a muzulmán vallásra, és el kell fogadnia a saríát is. Mindezt egy szekuláris államban, ahol 2004 óta az iskolákból kitiltottak minden vallási jelképet – tette hozzá.

Az ilyen békés hittérítés mellett ott vannak a szalafiták és a többi szélsőséges csoport is, például az Al-Kaida-kapcsolatokkal rendelkező hamburgi iszlamisták. „Ha a mecseteket ismeretlen szaúdi személyek finanszírozzák, akkor a vahhábita ideológiát követik majd az imámok és az oda járó emberek is” – mondta Speidl Bianka. A felvetésre, miszerint egy tavaly végzett felmérés azt állítja, hogy a szíriai menekültek 13 százaléka az Iszlám Állammal is szimpatizál, azt mondta: ha csak egy százaléknyi IÁ-szimpatizáns van köztük, meglepő lenne a szervezet részéről, ha nem használná ki ezt a menekültáradatot. Az IÁ támogatottsága egyenes arányban fog emelkedni az ide érkező muszlim tömegek elégedetlenségével és perifériára szorulásával.

Ami még izgalmas kérdéseket vet fel, az a muszlim populáció szegregált zónái és a hírhedt gettólázadások kapcsolata. A Gatestone Institute a 2011-es londoni zavargások kapcsán elmondta, bár a brit rendőrség néhány saríaügyben odacsapott, ezek a területek továbbra is kiemelt biztonsági kockázatot jelentenek, mi több, a 2011-es zavargások egy részében is szerepük volt a muzulmán enklávéknak. A lázongásokat kezdetben egy fekete bűnöző, Mark Duggan halála indította el, akit rendőrök lőttek le jogszerű fegyverhasználattal. Később a muszlim fiatalok is aktívan bekapcsolódtak a rendőrellenes ütközetekbe, ugyanakkor ők – faramuci helyzet – a feketék ellen is hadat viseltek.

Speidl Bianka a francia gettólázadások kapcsán arról beszélt, hogy azokban valóban nagy számban vettek részt muzulmán fiatalok, de egyértelmű volt, hogy a hetekig tartó gyújtogatás és lázongás oka nem az iszlám identitás megélése, hanem a segélyek megnyirbálása, a munkanélküliség, tandíj bevezetése. Ebből a helyzetből kiindulva

„ha instant polgárháborút nem is eredményez a bevándorlótömeg érkezése, mindenképpen rendszeres fizikai agresszióhoz vezet majd”.

A szakértő osztja azon német közgazdászok nézeteit, akik szerint a bevándorlótömeg alig tíz százaléka rendelkezik hasznosítható végzettséggel. A szírek esetében a nyelvtudás hiánya is komoly problémát fog jelenteni – tette hozzá. Mint mondta, a kvalifikált munkaerő nem most érkezik.

Nézzük Magyarországot: az itt végzett arab, afgán vagy afrikai orvosok, mérnökök itt alapítottak családot, és tökéletesen integrálódtak.

Azok viszont, akik most jönnek, teljesen más kategóriát képviselnek. Nekik sem „hibájuk” az, hogy muszlimok, de egyszerűen nem azt fogják kapni, amiért jönnek, a külvárosi nyomortelepeken szorítanak számukra helyet. És így fognak szaporodni és terjeszkedni azok a bizonyos elkerülendő övezetek.

Speidl Bianka arra is felhívta a figyelmet, hogy a migránsválság miatt Németországban és Franciaországban is megerősödött a szélsőjobboldal, amely óhatatlanul összeütközésbe kerül majd a szélsőséges iszlámmal, így pedig polgárháborús állapotok alakulhatnak ki. Az átgondolatlan, liberális szemlélet pont azt a két halálos ellenséget erősíti meg, amelyek egyike sem tekinti értéknek az emberi életet. A két véglet között áldozatként pedig ott marad a csendes többség, akár a szíriai polgárháborúban, amelynek így Európa is hadszínterévé válhat. Egyébként a magyar radikálisok is felülvizsgálták korábbi iszlámbarát hozzáállásukat, a hazai muszlimok pedig hadat üzentek nekik.

Ennél kevésbé borúsan látja a helyzetet Tálas Péter, szerinte a befogadó országok integrációs szándékán is múlik, hogy kialakulhat-e szegregáció a többségi társadalom és a migránsok vagy huzamosabb ideig itt tartózkodó menekültek között. A biztonságpolitikai szakember erre most Magyarország kapcsán nem lát komolyabb esélyt, ahogy arra sem, hogy németországi mintára a szélsőségesek támadásokat indítanának menekülttáborok ellen – egyébként szerinte a német földön elkövetett 423 támadás száma önmagában magasnak tűnhet, a beáramló migránsok számához képest egyáltalán nem sok. Ahogy a magyar társadalom is higgadtan fogadta az átvonuló százezreket, dacára annak, hogy alapvetően elutasító az idegenekkel szemben.

Tálas Péter élesen megkülönböztette egymástól a menekülteket és a velük gazdasági megfontolásokból érkezett migránsokat. Mint mondta, előbbiek esetében egy európai uniós országnak a nemzetközi jog alapján nincs lehetősége mérlegelni, bár a szakember azt elismerte, hogy a szíriai helyzet felvetheti az évekre is itt ragadó vagy akár bevándorlóként véglegesen letelepedő menekültek integrációjának kérdését is. Szerinte a menekültek „jobb anyag” az integrációra, hiszen hálásabbak a befogadó országnak, mint a gazdasági bevándorlók, a beilleszkedési problémák Nyugat-Európában is inkább ez utóbbi kategóriát érintik – húzta alá.

Európa magára marad a megoldással, miközben nem ő robbantotta ki a konfliktust, amely miatt a tömeg megindult – húzta alá Speidl Bianka. Szerinte ugyanakkor humanitárius megoldás az Egyesült Államok bevonása nélkül nem lehetséges. Washington viszont nyilván nem fog zöldkártyát osztogatni az afgán és a szír menekülteknek. A már beérkezett menekültek szűrése eső után köpönyeg – véli a Közel-Kelet-kutató –, ezt a munkát azelőtt kell elvégezni, hogy elérnék Európát. Ezért létfontosságú a görög határ ellenőrzése, ott kell eldönteni, ki jöhet, és ki nem jöhet.

„Szelektálni muszáj, és ha már így van, akkor azoknak lehet igent mondani, akik nem a jobb élet reményében, hanem tényleg az életüket mentve érkeznek ide.”

Ugyanakkor – legalábbis nyíltan – nem szabad kivételezni a keresztényekkel, nemcsak azért, mert a megkülönböztetés emberi jogi szempontból aggályos, hanem azért is, mert egy-egy ilyen bejelentés nagyobb bajt okoz a Közel-Keleten amúgy is sokszor páriaként kezelt keresztényeknek, mint amennyit használ. Ausztria is komoly kritikákat kapott, amikor ilyen megkülönböztető módon fogadott be szír keresztényeket.

Tálas szerint az a megoldás, ha a kvótarendszernek megfelelően az újabb és újabb érkezőket arányosan továbbosztják – erre pedig a magyar menekültügyi rendszernek fel kell készülnie, Közép- és Kelet-Európa társadalmainak pedig egyébként is hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy a migráció mértéke a menekültek nélkül is növekedni fog. Fontos lenne eljutni valamiféle menekültügyi minimumig az EU-nak is.

Speidl hangsúlyozta, hogy a migránsok áradata még nem állt meg, hajtja őket a média által sugárzott nyugati jólét képe, a felelőtlen politikai kijelentések is – utalt Merkelre –, és a tapasztalat, hogy a Németországban élő töröknek is nagyon megérte ott dolgozni. Zárójelben tette hozzá, hogy mindezek ellenére még ezt a csoportot sem sikerült integrálni. Azóta viszont megtelt a csónak, és az újonnan érkező tömegeknek nem jut majd ekkora tér az érvényesüléshez – fogalmazott. A kvótarendszer ötlete is azt mutatja, nem a migránsok döntik majd el, hova szeretnének menni, nem véletlenül utasította el a magyar kormány ezt a megoldási javaslatot, hiszen még azt sem tudjuk, végül mennyi embert kell szétosztani; amíg nincs itt a számla, nincs min osztozkodni – jelentette ki.

Speidl Bianka egy lehetséges megoldási javaslattal is előállt: szerinte Görögországnál is messzebb kellene hozzáfogni. Törökország, Jordánia és a függetlenedő Kurdisztán menekülttáborait kellene – amíg nem késő – támogatni, de csakis európai szakértők részvételével, sőt békefenntartói felügyeletével, mert a jelenlegi formájukban ezek maguk is az iszlamizmus melegágyai. Közölt egy kevéssé ismert tényt is: 2014-ben a jordániai Zaatari táborról született egy beszámoló, amelyben elmondták, hogy – miután a segélyszervezetek befejezik a napi munkájukat – napnyugta után az An-Nuszra Front és más terrorszervezetek hangosbemondós dzsipeken toboroznak.

Érdekes, hogy ennek a veszélye nyugaton nem tudatosult, amíg területileg nem volt elég közel a baj, pedig könnyedén elképzelhető, hogy ezeket az embereket a terrorszervezetek kiképzik, majd csatlakoznak az Európába tartó migránsmenethez – miközben még papírjuk is van róla, hogy menekültek. Így ezek a menekülttáborok a határok mentén – elsősorban a nyugati vakság miatt – gyakorlatilag az IÁ és hasonló szervezetek kiképzőtáboraivá alakultak át.

Ezért lenne szükséges harmadik fél – például az ENSZ – jelenléte, legalábbis békefenntartói felhatalmazással, hogy megakadályozhassák az iszlamista propaganda terjedését.

Nem elég a pénzt odaadni, hatalmas és jól képzett apparátussal ellenőrizni kell a felhasználását.

Ha a migránsválságra elköltött pénzt az EU kontrollált módon e táborokba irányította volna, biztosan nem volna ekkora a baj, hiszen ha a terrorizmus visszaszorítása mellett emberi körülmények között élhetnének a menekültek, nem lenne ekkora vonzereje Nyugat-Európának sem, és az emberek inkább a közelben várnák ki a háború végét – húzta alá a Közel-Kelet-kutató. Ráadásul a vallási-etnikai villongásokat is meg lehetne fékezni a táborokban, hiszen manapság a nemi és fizikai erőszak miatt majdnem olyan veszélyes egy ilyen menekülttábor, mint a szétlőtt és szétbombázott Szíriában maradni.