„Mintegy 630 ezer illegális határátlépést jegyeztünk fel idén szeptember végéig. Ez példátlan migrációs válság Európában a második világháború vége óta” – mondta a francia Ebra médiacsoportnál vasárnap megjelent interjújában Fabrice Leggeri, az ügynökség vezetője.
Legkevesebb kilencvenöt menekült holttestét vetették partra a hullámok az utóbbi öt nap során Líbiában – közölte a Líbiai Vörös Félhold szóvivője vasárnap.
Mohamed am-Miszrati arról számolt be, hogy nyolcvanöt holttestet Tripoli, tízet pedig Szabrata város közelében találtak meg. Tájékoztatása szerint a halottak túlnyomó többsége más afrikai országokból érkezett. Az illetékes hozzátette, tovább folytatják a holttestek utáni keresést.
„Ha minden ország a maga módján, a szomszédjaival való egyeztetés nélkül kezeli ezt a válságot, a migránsok folyama az egyik országból a másikba fog ömleni, mindenki kárára” – jelentette ki. „A tagországoknak meg kell érteniük, ahelyett, hogy rendőrök ezreit sorakoztatják fel a határaikon, hasznosabb lenne az Európai Unió külső határaira küldeni őket” – mondta.
Leggeri szerint az unió igazi határa Lampedusa és Leszbosz szigeténél, illetve Melilla marokkói spanyol enklávénál húzódik.
Leggeri úgy véli, hogy bár haladást jelent, hogy megduplázták, kétszázra növelték az ügynökség munkatársainak a létszámát, de „ha lenne egy-kétezer európai határőr a helyszínen a görög hatóságok kisegítésére, az látványos hatással járna”.
Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint hazája leckét adott emberiességből Európának és a világnak azzal, hogy 2 millió menekültet befogadott Szíriából és Irakból. A franciaországi Strasbourgban a török diaszpóra alatt által szervezett terrorizmus ellenes rendezvényen Erdogan azzal vádolta az európai országokat, hogy a Földközi-tenger mélyére lökik a menekülteket.
A mintegy 12 ezer ember török zászlókat lengetve rocksztárként fogadta Erdogant, aki bírálta „azokat, akik fegyverekkel és bombákkal fenyegetik hazánkat”, és akik Törökországot „a terrorizmus sötét alagútjába” akarják taszítani. A „milliók együttes hangja a terrorizmus ellen” elnevezésű nagygyűlésre Franciaországon kívül Németországból, Svájcból és Belgiumból is hívtak törököket a szervezők.