Lengyel választás: orbanizálódás vagy békejobb?

A posztkommunista baloldal harakirit követett el, és már a lengyel Együtt is megszületett.

„Civilizációs háború zajlik nálunk” – írja például az egyik lengyel publicista, arra célozva, hogy a lengyelek fele élvezi a rendszerváltás előnyeit, míg a másik elutasítja, és az utóbbiak számlájára írható a nagy arányú PiS-győzelem,

valamint a populista erők látványos előretörése. Mindezeket az aggályokat a PiS előző kormányzása során szerzett tapasztalatok némiképp megerősítik. Jaroslaw Kaczynskinek ugyanakkor a győzelem után elmondott beszéde egyelőre másféle politikai gyakorlatot vetített előre – kérdés, puszta retorikáról van-e szó. A PiS-elnök úgy fogalmazott: kezet nyújtanak bárki felé, aki pozitív változásokat akar Lengyelországban, és semmiféle bosszúra nem kell számítani.

Korai lenne persze bármiféle előrejelzés a most beköszöntő PiS-korszak kapcsán, bár kérdések nagyon is adódnak: hogyan változik Lengyelország idáig nagyon „jófiús” uniós szerepvállalása, mennyire fog elszigetelődni az ország, és valóban a magyar kormányéhoz hasonló unortodox gazdaságpolitika felé kacsingatnak-e Kaczynskiék? A jóslatokba bocsátkozások helyett azonban egyelőre érdemesebb inkább néhány – számunkra sem érdektelen – tanulságot levonni a választási eredményekből.

Mindenekelőtt azt, hogy

a mégoly sikeres kormányzás sem győzi meg feltétlenül a választókat, ha azt látják, a hosszú ideje kormányzó párt elitje elfáradt, egyre arrogánsabb és felelőtlenebb lett.

Az eddig kormányzó Polgári Platform (PO) utóbbi időszakát a kiszivárgó korrupciós ügyek fémjelezték, renoméját pedig alapvetően tépázta meg a tavalyi lehallgatási botrány, amikor több magas rangú kormánytag osztotta meg egymással sajátos véleményét stratégiai kérdésekről, meglehetősen vulgáris szövegkörnyezetben. Az is világossá vált, hogy mennyire fontos tényező a személyes karizma: miután Donald Tusk korábbi miniszterelnök az Európai Tanács elnöki posztjára cserélte hivatalát, Ewa Kopacz került a kormány élére, akinek politikai erényeit még ellenségei sem vonták kétségbe. Ugyanakkor túl szürkének bizonyult ahhoz, hogy hatékonyan mozgósítsa a választókat.

Fontos tanulsága még a lengyel választásnak, hogy

a fiatalok legszélesebb tömegei – a tanulók és egyetemi hallgatók mintegy 66 százaléka – a sokáig öregesnek és maradinak titulált PiS-t választotta, vagy a radikális populistákat támogatta.

A lényeg az volt láthatóan számukra, hogy csak az ne maradjon, ami eddig volt.

Az új populisták közül a legnagyobb sikert az egykori rockzenészből lett népvezér, Pawel Kukiz aratta, aki hangsúlyosan elit- és rendszerellenes kirohanásaival már az idei köztársasági elnöki választáson is számos voksot zsebelt be. Mozgalmát az elemzők inkább baloldalinak írják le, de frissen alapított pártja soraiban egymástól teljesen eltérő világnézetű arcok is feltűnnek.

Nem kis számban szavaztak fiatalok a parlamenten kívül rekedt Janusz Korwin-Mikkére is, aki voltaképpen a lengyel politikai élet szabadszájú bohócaként tündökölt az elmúlt években, olyan erős kijelentésektől sem visszariadva, amelyek még a magyar szélsőjobboldali portálokon is feltűnést keltenének.

Ami pedig a baloldalt illeti: végérvényesen kiderült, hogy a térség posztkommunista visszatérőjeként annak idején diadalt arató Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) semmiféle valós választ nem tudott adni arra a tapintható elégedetlenségre és változtatni akarásra, amely a kedvező gazdasági adatok ellenére is uralkodó közhangulattá vált az országban. Kiesése utat nyithat más politikai erők számára. A jelenlegi Szejmben máris ott ülnek a liberális gazdaságpolitika elszánt hívei a Modern (Nowoczesna) elnevezésű, az ismert közgazdász, Ryszard Petru vezette párt képviseletében.

És még újabb sikertörténetekre is lehet számítani. Mert bár nem jutott be végül a Szejmbe, nagyon gyorsan magára vonta a figyelmet az Együtt (Razem) nevű párt, és különösen a vezetője, a történész végzettségű Adrian Zandberg, akit kis túlzással az egyetlen, jelöltek közötti tévévita kapcsán ismert meg az ország, amit a legtöbb elemzés szerint fényesen megnyert. A szocialista elkötelezettségű Zandberggel fémjelzett párt hangsúlyosan a dolgozókat kívánja képviselni, arányosabb adórendszerért és a társadalmi különbségek felszámolásáért száll síkra. A közösségi média tanulsága szerint támogatói tábora elsősorban a fiatal egyetemistákból és harmincas értelmiségiekből áll. Kérdés, hogy baloldali programjukat magukénak érzik-e majd szélesebb körben is a bérből és fizetésből élők.

Anélkül, hogy madárjósi szerepbe kerülnénk, az biztosan kijelenthető: a korábbiakhoz képest izgalmasabb éveknek és jóval markánsabb vitáknak nézhet elébe a lengyel közvélemény.