Török–orosz közös munkacsoport jöhet létre

Ez lehetővé tenné a szíriai orosz légicsapásokkal összefüggő esetleges incidensek megelőzését.

MTI
2015. 10. 06. 22:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elmondta: kedden a török védelmi minisztériumba kérették Oroszország isztambuli nagykövetségének katonai attaséját. A találkozáson a török partnerek azt javasolták: vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogy a két ország védelmi minisztériumai közös munkacsoportot hozzanak létre. Ennek az lenne a feladata, hogy összehangolja azokat a feladatokat, amelyek révén el lehetne kerülni az Iszlám Állam elleni szíriai orosz légicsapásokkal összefüggő esetleges incidenseket.

Oroszország szeptember 30-án indított légi hadjáratot Szíriában, és azt állítja, az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet, illetve más terrorcsoportok állásait támadja. A Nyugat, illetve Rijád és Ankara is azzal vádolja Moszkvát, hogy harci gépei jórészt a Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje ellen harcoló, általuk támogatott lázadókat veszik célba, és ezzel tovább súlyosbítja a szíriai válságot. A török külügyminisztérium ugyanakkor tiltakozott az ellen, hogy a hétvégén orosz gép kétszer is megsértette Törökország légterét. Ankara felszólította Oroszországot, hogy óvakodjon a határsértések megismétlődésétől, ellenkező esetben „felelős lesz bármilyen nem kívánt incidensért”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.