Korábban a tragédiába forduló Eagles of Death Metal-koncertre ellátogató Isobel Bowdery is arról írt a Facebookon: halottnak tettette magát, hogy ne öljék meg, egy órán át feküdt olyan emberek között, akik közben látták, hogy szeretteik már nem mozdulnak.
Bowdery szerint először még azt is hitték, hogy valójában a műsor részéről van szó, de hamar rádöbbentek a mészárlás tényére. Mint írta, emberek tucatjait lőtték le, halott barátnőiket karjaikban tartó férfiak kiáltása töltötte be a termet.
„Az ilyen tettek megmutatják a színtiszta emberi gonoszságot, a fölöttünk keselyűként köröző férfiak képe pedig elkísér majd egy életen át – fogalmazott. – Nem tűnt az egész valóságosnak, arra számítottam, hogy valamelyik pillanatban szólnak: csupán rémálom.”
Isobel Bowdery szerint sokan hősiesen viselkedtek: egy férfi például az életét kockáztatta, amikor a fejét fogva próbálta megnyugtatni őt. Egy másik férfi felsegítette az útról, és vigyázott rá abban a negyvenöt percben, amikor még ő is azt hitte, hogy az általa szeretett férfi meghalt. Egy másik férfit a barátjának hitt, amikor viszont rájött, hogy tévedett, az megfogta és azt mondta, minden rendben lesz, ne féljen. A szemtanú megemlítette a nőt, aki befogadta a túlélőket, illetve egy barátját, aki menedéket nyújtott, és elment új ruhát szerezni neki a véres felsője helyett. Bowdery hálával írt a több száz embert megmentő rendőrökről is.
Bowdery posztját eddig több mint 2,8 millióan lájkolták, köztük a közösségi oldal alapítója, Mark Zuckerberggel, és 803 ezren osztották meg.
A párizsi támadásokkal kapcsolatos korábbi percről percre tudósításunkat ide kattintva találja.
Korábban megírtuk, hogy Brüsszel egyik kerületébe, Molenbeekbe vezetett a terroristákkal kapcsolatos nyomozás, itt számtalan terrorellenes akciót hajtottak már végre, a kerületben egy komoly iszlamista tömb is él.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!