Alavi arról nem szólt, hogy a potenciális terrorveszély vajon Iránon belül fenyeget, vagy a szomszédos országokból.
Ugyanezen a biztonsági konferencián Ahmad Reza Pourdestan tábornok, az iráni hadsereg szárazföldi erőinek parancsnokaggodalmának adott hangot, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet jelen van Irán nyugati és keleti határainál. Közölte: amennyiben a terrorszervezet az iraki Diyala tartományban, Irán keleti határainál, 25 mérföldnyire megközelíti a határt, a perzsa katonai vezetés nem marad tétlen. A tábornok álláspontja szerint Afganisztán északi vidékein az IÁ emberei csatlakoztak a tálibokhoz, hogy együtt „lerohanják Iránt”. Ám véleménye szerint az IÁ pillanatnyiilag képtelen lenne ilyen katonai akciót végrehajtani.
„Én és a családom az erőszak minden formáját elítéljük” – nyilatkozta a BMFTV-nek Mohamed Abdeslam, a szökésben lévő Salah Abdeslam testvére, aki egyúttal azt tanácsolja bátyjának, hogy adja fel magát a rendőrségen. Állítása szerint az egész családját sokkolták a történtek.
Az egyik legnagyobb közösségi oldalra, a Twitterre, a ParisVictims kereső szó alá egyre több áldozat neve, életkora és rövid jellemzése kerül fel. Utóbbit vélhetően az elhunytak hozzátartozói írták. A merénylet során életüket vesztők nagy része 20 és 50 év közötti francia állampolgárságú ember, de mint a bejegyzésekből kiderül volt köztük spanyol, marokkói vagy éppen brit állampolgár is. Többségük értelmiségi hivatást töltött be.
A múlt heti párizsi merényletek 129 halálos áldozata közül eddig 117 embert azonosítottak – ezt már Christiane Taubira igazságügyi és Marisol Touraine egészségügyi miniszter mondta a francia nemzetgyűlésben.
Magyarországon, a párizsi események hatására Simicskó István honvédelmi miniszter úgy döntött, elhalasztják a jövőre tervezett Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!