Ettől még nem lett Erdogan azonnal jófiú

Sokat kell még ledolgoznia Ankarának a Nyugatnál, a pilótái meg jobb, ha mostantól ügyelnek az orosz rakétákra.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) szakértője röviden vázolta a török államfő helyzetét az MNO-nak: Erdogan a 2003-as hatalomra kerülése utáni években elég jó, européer imázst alakított ki, pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) pedig afféle muszlim-konzervatív formációként jelent meg.

2005-ben, mintegy a korábbi évek munkájának elismeréseképpen elkezdődtek az uniós csatlakozási tárgyalások, és az ország gazdasága is rengeteget fejlődött az utóbbi tíz-tizenöt évben. Tanulva az 1997-es puccsból – amikor az iszlamista kormányfőt lemondatta a hadsereg – több reformot is végrehajtottak, egyebek között a katonák pozíciójának gyengítésére. Erdogan népszerűsége 2011 táján szárnyalt,

az arab tavasz által pozícióba kerülő majdani vezetők számára a Nyugat a török modellt tűzte ki példának.

Voltak ugyan kritikus hangok a médiában, de főleg csak a sajtószabadság kapcsán; aztán a 2013-as Gezi parkbéli tüntetések, amelyeket erővel oszlatott fel Ankara, gyökeres fordulatot hoztak.

Ez mind a nyugati sajtónál, mind a török ellenzéknél kiverte a biztosítékot, így Erdoganék lettek a médiában a rossz fiúk. A viszony elhidegült, bár a fő energetikai és katonai együttműködés Törökország stratégiai fekvése miatt megmaradt.

Jó kérdés, hogy az orosz gép lelövése után mennyire került vissza Erdogan a jó fiú szerepébe: a Nyugat láthatóan elfogadta a török érvelést, miszerint a légtérsértő orosz gépet jogosan lőtték le, de nem Erdogan személye, hanem a szövetséges Törökország mellett sorakoztak fel – pontosította a helyzetet az NKE kutatója.

Az orosz géptől függetlenül tényező az is, hogy Törökország 2,5 millió szíriai és egyéb migránsnak ad otthont. Bár minden európai politikai erő szeretné magának megtartani a dicsőséget, ha az Ankarának juttatott eurómilliárdok fejében a törökök visszafognák ezek áradatát, ebben mégiscsak rá vannak utalva Erdoganékra. Törökország ennek fejében lendíthet valamennyit az EU-csatlakozás folyamatán, vagy vízumliberalizációt is kiharcolhat a török állampolgárok számára.

Ugyanakkor minden érintett fél, köztük a törökök is jelezték, hogy nem akarnak háborút – az igazán érdekes helyzet akkor állna elő, ha Ankara a maga szakállára vállalna konfliktust az oroszokkal, de ennek egyelőre semmi jele. Bár a török haderő önmagában nem elhanyagolható – lévén a második legnagyobb létszámú NATO-hadsereg –, technológiailag erősen függ Amerikától (erre látványos példa az F16-os vadászgépek flottája), és erejében nem ér fel még a brit vagy a francia hadsereghez sem. Nemzetközi, tehát ENSZ- és NATO-felhatalmazás nélkül

Ankara még Szíriában sem merné fokozni a tevékenységét például egy komoly szárazföldi hadművelettel, „nem akar magának egy Vietnamot”

– fogalmazott Egeresi.

Más kérdés például az Amerika-szövetséges kurd csoportok helyzete, amelyeket Ankara – Bassár el-Aszad szír elnök és az Iszlám Állam mellett – szintén megszórt bombákkal. Ilyenkor – ahogy Egeresi mondta – Erdoganék a törökországi kurdok egy részének támogatását élvező, Észak-Irakban táborokkal rendelkező Kurdisztáni Munkáspártra (PKK) mutogatnak. A PKK magát forradalmi pártként határozza meg, a világ többi része – beleértve az EU-t és az USA-t is – viszont terrorszervezetként tartja nyilván. Szövetségesük, a Demokratikus Unió Pártja (PYD) szerzett hatalmat Észak-Szíriában, ezt pedig már komoly fenyegetésként értékelik Ankarában.

Ebben a helyzetben sovány gyógyír Törökország számára, hogy nagyon jó gazdasági és politikai kapcsolatokat sikerült kiépítenie az észak-iraki kurdokkal. Ugyanakkor a PYD Amerika szövetségese az Iszlám Állam ellen, így a törökök nyíltan itt sem viszik kenyértörésig a dolgot.

Persze félig lappangó konfliktusok itt is vannak: a törökök számára a főmumus Aszad, és csak utána az Iszlám Állam, míg Amerika és a Nyugat számára a többi felkelőcsoport szövetséges, Aszad helyett viszont már az IÁ az elsődleges ellenség, és – nincs mit tenni – itt is a NATO szava dönt, így ha felállna a franciák által is erősen szorgalmazott IÁ-ellenes katonai szövetség, abból Ankara sem maradhatna ki.

Maga az orosz légtérsértés a kutató szerint nem volt szándékos: egyszerűen csak azon a területen hajtottak végre rajtaütéseket a felkelők ellen – ahol nem mellesleg a törökökhöz kötődő türkmének élnek, akik sérelmeit Ankara már az ENSZ-BT elé is be akarta terjeszteni. A törökök a korábbi légtérsértéseknél is mind keményebben reagáltak,

október elején az orosz nagykövetet is berendelték, mindhiába; senki sem hitte el Erdoganéknak, hogy egyszer tényleg odacsapnak.

Az MNO-nak korábban Kővári László repülési szakértő azt mondta, hogy az orosz pilóták „pontosan tudták, hogy merre járnak”, a törökök részéről pedig várható volt, hogy előbb-utóbb elszakad a cérna.

A labda most az oroszok térfelén pattog – húzta alá Egeresi Zoltán –, és eddig elsősorban gazdasági retorziókat helyeztek kilátásba, katonairól szó sincs. Törökország gázellátása ötven-hatvan százalékban Moszkvától függ – ami nem mellesleg Putyinéknak is nagy üzlet –, ezért a nyílt háborút mindkét fél kerülni fogja; ezt mellesleg Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő is megerősítette csütörtöki nyilatkozatában. Medvegyev ugyanakkor három kártyát is felvillantott: jelesül a Török Áramlat, a Roszatom kivitelezésével tervezett akkuyui atomerőmű 2022-es üzembe helyezésének, illetve az Oroszországban befektető török cégek helyzetének kérdéseit –

Moszkva mindhárom területen fájdalmasan ráléphet Erdoganék tyúkszemére.

Ezenkívül már bejelentették, hogy az orosz állampolgároknak nem tanácsos Törökországba utazniuk, ami a jövő évben a turizmusban hozhat visszaesést, mivel az oroszok adják az országba utazó turisták jelentős részét.

Emellett katonai lépések ha korlátozottan is, de lehetségesek: válaszul az oroszok légvédelmi rendszert telepítenek a török határhoz közel – Moszkva szerint legitim módon, hiszen a szír elnök hívta be őket –, így ez előrevetíti annak a lehetőségét, hogy legközelebb egy török gépet lőnek le, ha kellő előkészítés nélkül a szír légtérbe tévedne, ami pedig a NATO és az oroszok közötti konfliktust eszkalálhatja. Ugyanakkor a repülőgép, mondhatni, fogyóeszköz errefelé, Aszadék is lőttek már le légtérsértő török gépeket 2012-ben, volt, hogy rakéták is „áttévedtek” török területre, így a mostani események sem lógnak ki igazán a sorból – mondta Egeresi.

Bár vegyesek az értékelések, a nyugati sajtó egy része pedig most éppen kedvezőbb fényben tünteti fel Erdogant, mint Putyint, ugyanakkor túl nagy trendeket erre vonatkozólag még nem lehet kimutatni – húzta alá a kutató. Fontos persze, hogy

a török elnök most a szövetséges szerepében jelenik meg a nyugati médiában,

és ha tovább eszkalálódik a helyzet, Törökország pedig a kisebb érdekkonfliktusok ellenére továbbra is nagyjából nyugati szövetségeseivel együtt lép fel, akkor az tényleg javíthatja majd Erdogan imázsát – de a jófiú imázsától még messze van.