Tudja, mi az a sweat-shaming, a mansplaining vagy mi az, hogy safe space? Nem kell aggódnia, ha nem, a másodikkal így is megvádolhatják: az Egyesült Államok után lassan hazánkat is eléri a túlérzékenységi hullám, melynek jegyében gyakorlatilag minden ellenvéleményt kitiltanak a politikai korrektség lelkes hívei. Így tett a Feminizmus nevű Facebook-oldal adminisztrátora is, mikor egy magát feministának valló férfi kommentelő érvelt a prostitúció törvényessége mellett. „Itt egy rövid rant következik a mansplainerekről. Van ugye az a fajta férfi, aki sértésként éli meg, hogy itt nem feltétlenül esnek hasra attól, hogy férfiként feministának tartja magát és férfiként kifejti véleményét, urambocsá még vissza utasítják igen értékes hozzájárulását” – fejtette ki az oldal szerkesztője, miért is döntött egy feminista kizárása mellett, kommentben hozzátéve, hogy a pornó és a prostitúció mentegetéséért a továbbiakban kitiltás jár.
Nehéz meghatározni, honnan ered a mansplaining kifejezés, mindenesetre 2010-ben már felkerült a The New York Times Az év szavai listájára. A kifejezéssel azokat a férfiakat szokás illetni, akik lekezelő, atyáskodó módon beszélnek nőkkel, de a Feminizmus oldal például ekként definiálta egy másik posztban: „ha valaki férfiként akarja megmondani – a nők tapasztalatát és véleményét lesöpörve –, hogy mi is okozza a nők elnyomását, az miben nyilvánul meg és mit kellene és nem kellene ellene tenni”? Tehát: férfiként a véleményed kevesebbet ér, hiába tartod akár te magadat a teljes körű női egyenjogúság elkötelezett hívének. Ha például úgy látod, hogy a pornóiparban vagy a prostitúcióban való részvétel is lehet a nő szabad döntése, már nem vagy méltó a vitára.
Hasonlóképp járt nemrég a feminista írónő, Julie Bindel is, akit a Reason szerint nemrég kitiltottak egy konferenciáról, amit ironikus módon a feminizmus és a szabad szólás problémásnak tűnő kapcsolatáról tartottak. A felszabadulástól a cenzorságig: van-e problémája a modern feminizmusnak a szabad szólással? – ezzel a címmel rendeztek beszélgetést a Manchester-i Egyetemen, de a helyi diákkör végül nem tartotta méltónak Bindelt a felszólalásra, mondván, sérti a „safe space”-ekre vonatkozó alapelvet. Szerintük ugyanis a feminista szerző transzszexualitásról alkotott véleménye sértheti az egyetem egyes diákjait, ezért jobb el is kerülni, hogy felszólaljon a kampuszon – egy teljesen másik témában. Itt épp a fenti ellentétéért járt egyébként a kitiltás: a Reason szerzője szerint Bindel ahhoz a körhöz tartozik, mely szerint a prostitúció eredendően magába foglalja az abúzust, ezért küzdeni kell a legalizálása ellen. (Korábban írt is már erről a Guardian hasábjain.)
Mi volt a kitiltás miatti kritikákra a manchesteri diákok válasza? Nos: kitiltották a Breitbart szerzőjét, Milo Yiannopoulost is, aki épp Bindellel vitázott volna. A biztonságos tereket teremteni kívánó hallgatók szerint ő is lealacsonyítóan beszélt a transzneműek közösségének tagjairól, és erőszakot is mentegetett. Ezt nem fejtették ki bővebben, de a Breitbart szerint azokkal lehet bajuk a diákoknak, akik félrevezetőnek nevezik azokat a statisztikákat, melyek szerint minden negyedik nőt szexuálisan zaklatnak az amerikai egyetemeken. Yiannopoulos emellett egy vállaltan meleg, konzervatív szerző, miközben ugyanez a diákkör viszont meghívott már korábban egy muszlim prédikátort, aki a melegek meggyilkolására szólított fel. A manchesteri fiatalok azt illetően is bizonytalanok voltak, elítéljék-e egyértelműen az Iszlám Államot vagy sem.
De miről is van szó a „safe space policy” esetében? A The Atlantic szeptemberben közölt cikket Jonathan Haidt szociálpszichológustól és a szabad szólás elkötelezettjétől, Greg Lukianofftól, melyben arra figyelmeztettek: az ilyen biztonságos helyek hátráltatják az amerikai diákok intellektuális és érzelmi fejlődését. A cikk szerint a diákok meg akarják tisztítani a kampuszokat az olyan szavaktól és elképzelésektől, amelyek felvetése kényelmetlen lehet valaki számára, kihívás elé állíthatja a másik nézetrendszerét. Példaként említették azokat a harvardi diákokat, akik arra kérték professzorukat, ne oktasson a nemi erőszakkal kapcsolatos jogokról, sőt, egyenesen ne használja a „violate” (megsért, megbecstelenít) kifejezést, mert az szorongást kelthet többekben.
A Voxon nyáron jelent meg Liberális professzor vagyok, és a liberális diákjaim megrémítenek címmel egy írás. A szerző elmondása szerint volt, hogy egy adjunktus szerződését nem hosszabbították meg, mert diákjai szerint offenzív szövegeket javasolt számukra a posztkolonializmust kutató Edward Saidtól és – Mark Twaintól. Már komolyabb veszélybe kerülhet egy tanár, ha a diák jelenti, hogy tanára az óra során megsértette az érzéseit – írta a professzor.
Két kifejezés nyert teret újabban a kampuszokon a The Atlantic cikke szerint: a mikroagresszió és a „trigger warning" (figyelmeztetés, hogy valami kellemetlen dolgokat idézhet elő). Előbbi az olyan szavak használatára vagy cselekményekre vonatkozik, melyek rosszindulatúnak ugyan nem mondhatóak, de mégis sértőek-fenyegetőek lehetnek egyesek szerint. Például megkérdezni egy ázsiait vagy latin-amerikait, hogy hol született – a PC hívei szerint ez is mikroagresszió, mert ezzel azt sugallják, hogy a másik fél nem igazi amerikai. Ezzel kapcsolatban írta Jonathan Haidt még a The Righteous Mind oldalán: az új morálkultúra az áldozatiság erőltetésével a morális függést támogatja, és csökkenti az emberekben való képességet a kisebb személyközi kapcsolatok kezelésére. Ezen túl megteremti a folyamatos morális konfliktusok társadalmát is, ahol az emberek állandóan azért versengenek, ki válhat áldozattá vagy az áldozatok védelmezőjévé. (Korábban írtunk már arról is, amikor egy szexmunkás tiltakozott az ellen, hogy a baloldali szerző áldozatszerepbe kényszerítse.)
Trigger warningra pedig akkor számíthatnak a professzorok, ha egy diák úgy érzi, hogy az órán történtek erős érzelmi hatást váltanak ki benne. Volt például, akit az F. Scott Fitzgerald-féle A nagy Gatsbyben megjelenített nőgyűlölet és fizikai bántalmazás sértett, ezért szólt, hogy ki szeretné hagyni a könyvet tanulmányaiból, mert múltbéli sérelmet idézhet fel benne. A The Atlantic szerzői szerint viszont a pszichológia egyik legalapvetőbb elve, hogy a hasonló szorongásokkal való küzdelemre félreértés azt válaszolni, hogy rendben, akkor nem kell találkoznod félelmed tárgyával.
Mások is bírálták már a biztonságos helyekre vonatkozó előírásokat: a South Park például két héttel ezelőtti epizódjában bemutatta, miként próbálják egyesek kiiktatni a valóságot azzal, hogy minden negatív behatást megpróbálnak kiiktatni életükből. Az epizód szereplői ennek jegyében egy társukra bízták, hogy olvassa el az összes velük kapcsolatos Twitter-bejegyzést és csak a pozitívakat ossza meg velük. Felidézhette ez Gregory Alan Elliott történetét, akinek azért kellett bíróság elé állnia, mert Stephanie Guthrie úgy érezte, Twitter-posztjaival a férfi zaklatja őt. Miközben a férfi a rendőrség szerint nem fenyegette az őt feljelentő nőt, csupán FascistFeminists hashtaggel kezdett arról twittelni, miért nem ért egyet Guthrie korábbi megnyilvánulásaival.
De már olyan is akadt, akinek írásáról nem lehetett egyértelműen eldönteni, másokat igyekszik-e parodizálni vagy komolyan beszél. Ilyen volt Amy Roe, aki a The Guardian oldalán írt arról: izzadságszégyenítésben volt része, miközben a Starbucksban várt a kávéjára. Mint írta, rákérdeztek, hogy úszni volt-e, megerőltette-e magát, mert ki volt melegedve. Mint írta, előtte futni volt, és később döbbent rá, hogy izzadságszégyenítésben volt része, ami szerinte rendszerint a nőket célozza meg azzal a feltevéssel, hogy nem is szabadna verejtékezniük. „A lovak izzadnak, a férfiak verejtékeznek, a nők pedig ragyognak” – foglalta össze a szerinte közkeletű vélekedést, magát azok közé sorolva, akiket testsúlyuk vagy kihívó öltözetük (fat-shaming, slut-shaming) miatt szégyenítenek meg.
A létező problémákat nevetségességig eltúlzók pedig így megnehezítik a stigmákról szóló beszédet, ami sem a múltbeli, sem a jelenlegi sérelmek feldolgozását nem segíti és a szabad szólást is ellehetetleníti. Erre jutott a The Guardian másik szerzője, Will Hutton is, aki szerint valami alapvetőt veszítünk azzal, ha megszüntetjük a vitákat a kampuszokon. Mint írta, a legjobban védekezni a dzsihadizmust bátorító iszlamizmussal vagy a transzfóbiával szemben bizonyítással lehet, tényekkel és érvekkel, ha pedig nem beszélünk tovább ezekről, az egyetemek pedig nem adnak többé teret a szabad vitáknak, akkor elveszítünk mindent, ami becses számunkra.
