Így játszanak az erőszakolók kezére feministák

A nemi erőszakolókat segíthetik azzal feministák, hogy a pornót okolják az ilyen cselekményekért.

A Reason szerzője, Brendan O’Neill szerint a hasonló cikkek akaratlanul is felmentették Matthewst a felelősség teljes vállalása alól azzal, hogy azt írták: átvette felette a hatalmat a pornó. Több cikk is majdhogynem áldozatként, a pornókultúra áldozataként festette le őt. Mint a Reasonben olvasható, feminista szerzők mentek a legmesszebb: Sarah Ditum a New Statesmanben azt állította, hogy Matthews és a hasonló cselekedeteket elkövetők a pornóból megtanulták, hogy „mire vannak a nők”, hogy ők „valamik, amiket használni, bántani és amikkel közösülni lehet, ha az ember úgy kívánja”. „Így működik a pornó: először a szemen, majd a tudaton keresztül és végül vissza a testhez, más testek ellen. Az emberek a kultúra teremtményei, és az a kultúra, amit a szex köré teremtettünk, nők elpusztításáról szól. Még mindig nem értitek?” – tette fel a kérdést cikkében Ditum.

O’Neill cikke szerint ezek szerint Matthews gondolhatja, hogy valójában csak szolgaszerű beteljesítője a kulturális trendeknek, akin keresztül a pornó működött, és nem ő volt az irányítója saját szörnyű cselekedeteinek. Joan Smith a Telegraphban arról is írt, hogy a hardcore pornó nézésének hétköznapivá tétele miatt gyakoribbá váltak az ilyen erőszakos cselekmények, ezért az iskolákban pornóellenes oktatást kellene tartani arról, hogy abnormális dolog ilyen filmeket nézni. Ideje szembenézni azzal, az érzéketlenné tevő pornókultúra milyen hatással jár – közölte Smith, ami a Reason szerint abszolút felmenti Matthewst, mert azt sugallja, hogy csak érzéketlenné tették, ilyenné programozták, és ha idejében megóvták volna őt az ilyen pornótól, a fiatal lány ma is élne.

A feministák hasonló, akaratlanul is megértő közelítése az erőszakolókhoz és gyilkosokhoz megmutatja, mi a probléma a „rape culture” elképzeléssel – írta O’Neill. Rengeteg ártalmatlan (kulturális) gyakorlatot is az erőszakkultúra számlájára írnak, kezdve a pikánsabb magazinoktól a kampuszokon tapasztalt szexista élcelődésekig, ami a feministák szerint hozzájárul a nők lenézéséhez, egyenlőségük és biztonságuk leértékeléséhez. A szerző szerint az erőszakkultúráról alkotott elképzelés hibás statisztikákra is épül, és nem igaz, hogy négyből egy nőt szexuálisan bántalmaznak. Másrészt ha az erőszak okozójaként fetisizáljuk a kultúrát, azzal a szabad akarat és morális autonómia elképzelései ellen is megyünk a szerző szerint, ez pedig áldás lehet azok számára, akik maguktól úgy döntöttek, hogy morális autonómiájukat rosszra fogják használni.

A pornót több feminista szerző is támadta korábban, és a magyar Feminizmus Facebook-oldalon is leszögezték már, hogy a pornó mentegetőit kitiltják a kommentelők közül. Több szerző is írt már arról, hogy a nőket tárgyakként, a szexuális cselekmény alávetettjeként és kiszolgálójaként kezelő filmek közvetlenül alakítják a társadalom gondolkodásmódját a szexualitásról, a nőkkel való bánásmódról. Dworkin és McKinnon a nyolcvanas és kilencvenes években írtak hasonlókat, de velük szemben a pornó védelmében is írtak már feminista libertáriusok, például Nadine Strossen 1995-ben (Defending Pornography).

Strossen is rámutatott már, hogy míg Szaúd-Arábiában komolyan büntetik a pornónézést, és mindennapos erőszaknak teszik ki a nőket, addig például nyugaton egyszerre robbant be az online pornó világa, miközben esett az erőszakos cselekmények száma. Egy idei kutatás pedig épp arról számolt be, hogy a pornófogyasztók az átlagnál egyenlőségpártibbnak bizonyultak. Az eredmény ellentmondott annak a radikális feminista elképzelésnek, ami szerint „a pornográfia a női alárendeltséget erősíti azáltal, hogy arra neveli a fogyasztóit – férfiakat és nőket egyaránt –, hogy csak kicsivel tekintsék többnek a nőket szexuális tárgyaknál, akik felett a férfiaknak totális ellenőrzést kell gyakorolniuk.”

Mint azt Strossen is leszögezte, voltak viszont, akik nagyon örültek a pornóhibáztató véleményeknek: az erőszakolók és a gyilkosok. A nyolcvanas és kilencvenes években több gyilkos is a dworkini ideológiához nyúlva vallotta, hogy a kultúra tette ezt velük, így próbálván csökkenteni egyéni felelősségét. A feminista (és cenzúraellenes) akadémikus, Marcia Pally írt arról, miként járt el a nyolcvanas években a hírhedt sorozatgyilkos, a nők tucatjait meggyilkoló Ted Bundy: miután a bíróság megtagadta, hogy elmebetegnek nyilvánítsa, elkezdett a pornó negatív hatásairól szóló információkat gyűjteni, bizonyítandó, hogy a beteges képek tették őt is betegessé. Bundy 1989-es kivégzésének idején az Emory Egyetem pszichiátriai előadója, Gene Abel szedte össze azokat a tévhiteket, amikkel Bundy magyarázta cselekedeteit. Ezek összefoglalása szerint Bundy azzal érvelt, hogy nem az ő bűne volt, hanem a pornográf dolgoké, amiket korábban látott. Hamarosan akár Matthews is előállhat a magyarázattal, hogy a pornó és az erőszakkultúra nyilvánult meg rajta keresztül, és nem is szabad akaratából döntött a gyilkosság mellett – az érveket és példákat már össze is gyűjtötték számára egyes szerzők.