Teljesen ura-e Erdogan a hadseregnek?

Ez az első olyan hatalom a modern Törökországban, amelynek keletkezése nem a hadseregből vezethető le.

Bár az orosz harci gép szíriai határvidék feletti lelövésének részleteit és mozgatórugóit a tények ismerői aligha fogják a közeljövőben teljes őszinteséggel feltárni, a török politikai vezetés részéről történő óvatos visszakozás mögött felsejlik egy olyan belső konfliktus is, mely akár fontos szerepet játszhatott a múlt keddi események szerencsétlen alakulásában. Az erdogani rendszer és a Török Köztársaságban korábban domináns politikai szerepet játszó haderő viszonyáról van szó, illetve arról, hogy az utóbbinak az elmúlt évek tisztogatásait követően mennyi maradhatott meg a hatalmából.

A Recep Tayyip Erdogan nevével fémjelzett Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ugyanis az első olyan hatalmat jelenti a modern Törökországban, amelynek keletkezése nem a hadseregből vezethető le, és ez élesen szemben áll azzal a szimbiózissal, amely 2002-ig, azaz mintegy 79 éven át jórészt jellemezte a kormánypolitika és a fegyveres erők viszonyát. Másrészt az AKP volt az egyetlen, mely ellen is tudott állni az olyan helyzetekben, amilyenekben a „szekuláris Törökország őrei\" korábban katonai puccsal terelték vissza a politikát a számukra elfogadható mederbe. A konfrontációnak a tisztogatások különböző hullámai során, személycserék, óriási perek formájában katonák ezrei estek „áldozatul\", és ez a folyamat az AKP győzelmei ellenére máig nem ért véget. A NATO második legnagyobb hadserege ugyanis az ország legszerteágazóbb intézményrendszere, amelynek legkülönbözőbb részein képes a kormányzat időről időre vélt vagy valós összeesküvések nyomaira bukkanni.

Ma egyfajta átmeneti állapotról lehet beszélni. Erdogan a tisztogatások negatív eszköze mellett geopolitikai ambícióival pozitívan is próbál hatni a török katonaemberre, hogy az álljon be a történelmi értelemben még mindig újnak számító hatalmi struktúra mögé. A hadsereg, mint „élő szervezet\" azonban még mindig, úgymond ösztönösen a régi szerepét játszaná, amelyben az eddig említettek mellett szakmai kérdésekben továbbra is az amerikai, atlantista kötelékek, képzettségek, normák a meghatározók. A viszony leginkább ahhoz hasonló, ami egy fiatal, új elveket behozó főnök és a veterán, a céget kívülről-belülről ismerő munkavállaló között fennáll. Nem lehetetlen, hogy a „lentiek\" kritikus pillanatokban – mint amilyen az oroszok határ közeli, türkmén lázadók elleni repülései, az ottani török harcérintkezési szabályok megalkotása voltak – a főnök ellen játszanak. Ha nem is a kudarcáért, de azért, hogy megmutassák neki, ki is az úr a házban.

Ismeretlen fegyveresek agyonlőttek szombaton egy közismert, a kurdok ügye mellett elkötelezett ügyvédet, aki éppen sajtótájékoztatót tartott a zömében kurdok által lakott délkelet-törökországi Diyarbakirban. Tahir Elcit, a helyi ügyvédi kamara elnökét fejbe lőtték, amikor nyilatkozatot olvasott fel a sajtó képviselői előtt – közölték kórházi források és szemtanúk. Az ügyvéd ellen októberben eljárás indult, mert a televízióban azt mondta a betiltott, a kurd autonómiáért fegyveres harcot folytató Kurdisztáni Munkáspártról (PKK), hogy „nem terrorista szervezet\". (MTI)