Ami egyszer felkerül a netre, már ott is marad

Sose tűnik el a házipornó. Beszélgetés a The Daily Telegraph techbloggerével.

Chuck Palahniuk Harcosok klubjának hangulatát idézve minden középiskolában azzal kellene kezdeni a legelső számítástechnika órát: mindenki jól vésse örökre a fejébe a legfontosabb szabályt, ami egyszer felkerül a világhálóra, az örökre ott is marad!

Ezt pedig nemcsak a tizenéveseknek kellene jól megjegyezniük, hanem minden felhasználónak. Ha kiberbiztonságról beszélünk, akkor az nem holmi érthetetlen halandzsanyelv, amit csak a programozó kockák képesek megérteni, hanem mi is tehetünk érte. Ha nem is nagyon sokat, de azt mindenképp, hogy óvakodjunk olyan tartalmat önszántunkból megosztani a közösségi portálokon, amelyek kínosak lehetnek a jövőnkre nézve.

Egy-egy durva fotó, túl intim kép, netán erotikus, pornográf tartalom ugyanis nem marad rejtve, az országhatárok nem állítják meg. Nem tüntetik el, s még csak véletlenül sincs ma már olyan, hogy, ami mondjuk az Egyesült Államokban készült, az sose ér el Magyarországra, vagy netán Japánba. A kiberbiztonság első alapszabálya tehát, már ha valaki figyel arra, hogy minél kevesebb butaság üssön vissza a jövőben, hogy oda kell figyelni, és nem meggondolatlanul feltöltögetni az internetre.

Az pedig, hogy vigyázzunk a mobilunkra, amelyen keresztül ma már bankügyeinket is intézhetjük, már egy újabb szint. Ám, ha erre az elsőre ügyelünk, sok mindentől megóvhatjuk magunkat. Igaz, azt szinte lehetetlen elkerülni, hogy valaki más, akár véletlenül is, de mégis megosszon kompromittáló tartalmat, ugyanakkor mi magunk törekedhetünk erre.

Az Európai Bizottság magyarországi képviseletének meghívására kedden este Budapesten előadó Jamie Bartlett is hasonló dolgokról beszélt. Egyúttal hozzátette, mivel emberek vagyunk, ezért a hibáinkból tanulunk.

A tekintélyes brit lap, a The Daily Telegraph techbloggereként is ismert elemzővel előadása előtt három témakörben is tudtunk beszélgetni. Először a manapság százdolláros kérdésnek számító Anonymous kontra Iszlám Állam (IÁ) sziszifuszi küzdelméről faggattuk. Konkrétan arról, vajon a sejtszerű, terrorista szervezetek felépítésére hajazó hackercsoport képes-e arra, amire eddig egyetlen hírszerzés sem volt: kiberháborúval térdre tudják-e kényszeríteni a dzsihadisták online infrastruktúráját?

„Az Anonymous nagyon sok mindenki ellen hirdetett már háborút, az persze más kérdés, ezek mennyire tűntek helyesnek, avagy sem” – kezdte Bartlett. Szerinte az IÁ elleni Anonymous-akció sok szempontból is egy igen vegyes csomag lehet. „A hackercsoport abban a tekintetben sikeres lehet, hogy szét tudják ugyanis zúzni az iszlamisták tömegpropagandáját bizonyos mértékben. Ki tudják cikizni, kínos helyzetbe tudják hozni az IÁ-t, ezzel képesek aláásni a dzsihadisták szavahihetőségét. Azzal ugyanis, hogy viccet csinálnak belőlük, elvehetik annak az Iszlám Állam által sugallt képnek az élét, hogy az iszlamisták amolyan heroikus küzdelmet folytatnak, amely vonzó sok hozzájuk csatlakozó számára” – véli a szakértő.

Az persze fogas kérdés, hogy vajon hosszú távon képesek-e komoly csapást mérni erre az online propagandára, illetve az IÁ belső kommunikációjára. Bartlett szerint ugyanis valószínűleg nem.

Az ugyancsak érdekes, hogy a hatóságok együttműködnek-e az Iszlám Állam térdre kényszerítése érdekében egy olyan szervezettel, amely szintén törvényen kívülinek számít a szemükben? „Nem lennék meglepve, ha mondjuk akár a brit, vagy akár az amerikai hírszerzés ebben az esetben, persze nem nyilvánosan, de együttműködne az Anonymous IÁ ellen harcoló sejtjeivel” – véli Bartlett. Hozzátette, fontos ugyanis tudni, hogy a hatóságokat azért – még ha mondjuk mi ezt egyre kevésbé is hisszük Edward Snowden kiszivárogtatásai után – még kötik bizonyos jogszabályok, hogy információkhoz jussanak, így egy ilyen „illegális” csapat könnyebben tud ilyen dolgokat megszerezni.

Az Anonymous tagjai sok, a hatóságok számára létfontosságú információhoz juthatnak lényegesen gyorsabban a legális csatornáknál, hiszen nem kell jogszabályokat kerülgetniük. A szakértő úgy véli, mi, egyszerű felhasználók, nem igazán ismerjük meg soha a teljes történetet. Erről egyébként nemrég lapunknak az Europol egyik szakértője is tett egy kissé kétértelmű utalást.

A brit szakértőt arról is szerettük volna kérdezni, mi a véleménye az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti adatcsere-egyezmény körüli folyamatos huzavonákról. Egy osztrák diák, Max Schrems Facebookkal szembeni európai bírósági beadványára válaszul ugyanis nemrég megint felfüggesztették a tizenöt éve kritizált adatcserét, mondván az uniós állampolgárok adatai nincsenek biztonságban a közösségi oldal által használt amerikai adatparkokban, s azokkal például az amerikai hírszerzés vissza is élhet.

Mint Bartlett elmondta, nem sokat foglalkozott a témával, amely amúgy is szerinte túlságosan átpolitizált. A kérdés, mármint, hogy mi történik a személyes adatokkal, természetesen fontos, ám ezeket maguk a felhasználók adják ki magukról. „A kérdés, s én inkább amiatt aggódom, ha mi magunk elveszítjük az ebből származó előnyöket, és azt például az internetes szolgáltatók, techcégek fölözik le” – véli a szakértő.

Persze itt az is felmerül, van-e esély arra, hogy adatkezelés ügyében létrejön egy globális adatvédelmi egyezmény. Mint láttuk, a nemzetközi szabályozás falakba ütközött az elmúlt években, mert az ilyen jellegű megállapodások homályos megfogalmazásainak köszönhetően még jobban vegzálhatták volna az egyszerű felhasználókat, így az ellenkezés egyelőre elsöpörte ezeket a tervezeteket.

„Törvénykezés szempontjából ez nagyon érzékeny, hiszen minden államnak megvan a maga szabályozása, így nem látom annak a valószínűségét, hogy erről valaha lenne egy olyan globális megállapodás, egy olyan egyezmény, direktíva, amely ezt az adatvédelmet, -cserét központilag szabályozná” – állítja a techblogger. És Bartlett itt kanyarodott vissza az alaptényhez: „azt fontos ugyanis leszögezni, törvénykezés ide vagy oda, ami felkerül az internetre, az gyakorlatilag letörölhetetlen, ott marad”.

Ahogy az internet az elmúlt másfél, de különösen az elmúlt tíz évben ugyancsak kitörölhetetlenül megváltoztatta, és ma is változtatja a politikai kultúrát. A közösségi média, a mikroblogok, és egyéb netes fórumok érezhetően átalakítanak mindent. Ahogy az egyes politikai-civil mozgalmak is gyorsan fel tudnak emelkedni, majd ugyanolyan viharos tempóban eltűnni. Mint például a Foglald el! (Occupy) mozgalmak, amelynek alfája, az Occupy Wall Street (OWS) 2011 őszi pár hónap alatti villámgyors felívelése után, ma, alig négy évvel később, már hamvába holt mozgalomként tengeti hétköznapjait.

„Az ilyen csoportok, mint az OWS, azért tűnhetnek el hamar, egyre hamarabb, mert manapság egyszerűbb valamihez csatlakozni, majd ha megunjuk, otthagyni, s menni valami olyasmi felé, amely aktuálisabbnak tűnik, éppen jobban érdekli az embert” – magyarázta Bartlett. Mint hozzátette, ma amúgy is az a trend érződik, hogy az átlagembereket a lokálisabb ügyek izgatják jobban, amelyekben az internet segítségével a saját, helyi közösségeikben aktivizálhatják magukat. A Occupy-mozgalmak pedig épp erre fókuszáltak.

A témában otthonosan mozgó blogger szerint egyébként nem egy példa van arra, hogy a nagypolitikába is betört ez a közösségi médiát erősen használó attitűd. „Ott van például a Beppe Grillo vezette Ötcsillagos Mozgalom (Mi5), amely három év alatt a semmiből, illetve szinte csak az internetes fórumokat használva szerzett 25,55 százalékot a 2013-as olasz parlamenti választásokon, és még most is kitartanak, mi több, meghatározó tényezői az olasz nagypolitikának” – hozott példát Bartlett. Szerinte lassan minden politikus kezdi megérteni, használnia kell ezeket a csatornákat, ha érvényesülni akar, s ez tovább alakítja az amúgy is változó politikai kultúrát.

A beszélgetés végén a szakértő ugyanakkor azt is felvetette, „a kérdés közben az, vajon a Google vagy épp a Facebook, az a tér, ahol mindez zajlik, miként viszonyul mindehhez a politikához”.

S egy felhasználónak, miközben azon háborog, levették egy posztját, ezzel sérült a szólásszabadsága, azon is érdemes elgondolkodnia, hogy korábban épp ő volt az, aki önként és dalolva adta oda az adott oldalnak például olyan kényes, személyes adatát, mint a bankkártyája száma.