Bagdad belengette az ENSZ BT bevonását

Először úgy tűnt, a török csapatok kivonulnak Észak-Irakból, de eszük ágában sincsen.

MTI
2015. 12. 14. 14:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az NTV hírtelevízió úgy tudja, hogy a támaszpontról egy másik észak-iraki területre vezényelték át a csapatokat, vagyis nincs szó arról, hogy az egységet kivonnák az országból.

Tucatnyi katonai szállítójármű hagyta el a támaszpontot, ahova az elmúlt hetekben egy török zászlóalj érkezett, harckocsikkal és tüzérségi fegyverekkel. A hírtelevízió úgy tudja, hogy az utóbbi időben mintegy 600 török katona és 25 harckocsi érkezett a térségbe. Ankara szerint a török katonák a helyi kurd erők kiképzésében és felfegyverzésében segédkeznek, és telepítésük az iraki védelmi minisztérium és rendőrség tudtával történt. Bagdad azonban azt mondja, hogy ezt nem kérte és nem is engedélyezte, ezért felszólította Ankarát a csapatok azonnali kivonására.

Recep Tayyip Erdogan török államfő december 11-én tartott beszédében kizárta a katonai kontingens kivonását, és hozzáfűzte: Törökország „elszántan” folytatja a kiképzést. Ankara a múlt héten korábbi külügyminiszterét, a jelenleg külügyi államtitkár Feridun Sinirlioglut és az MIT török titkosszolgálat vezetőjét, Hakan Fidant küldte tárgyalni Bagdadba Haider al-Abádi iraki kormányfővel a török csapatok „átszervezéséről”. A hétfői csapatátirányítás ennek az átszervezésnek a részét képezi – mondta egy török katonai illetékes a Reuters hírügynökségnek.

Észak-iraki kurd forrásokból úgy tudni, hogy 20 katona, három harcjármű és páncélozott járművek indultak a török határ felé.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.