A 28 éves, pakisztáni gyökerekkel bíró, amerikai állampolgárságú Farook öt éve a megyei egészségügyi hatóság ellenőreként dolgozott. Az egészségvédelmi diplomát a San Bernardinó-i állami egyetemen szerezte még 2009-ben. A hivatali kimutatás szerint 2013-ban 53 ezer dollárt keresett munkájával, ami jó fizetésnek számít. A rendőrségnek nincsenek információi arról, hogy munkahelye veszélyben lett volna vagy hogy korábban bűncselekményt követett volna el.
Érdekesség, hogy bátyja az amerikai hadseregben is szolgált. Édesanyja 2006-ban elvált az apjától. Jogi dokumentumokra hivatkozva a CNN azt írja, hogy a szülők gyakran veszekedtek, az apa rendszeresen öngyilkossággal fenyegetőzött. Egy alkalommal maga Farook állt anyja és apja közé, nehogy összeverekedjenek.
Tashfeen Malik 27 éves volt, a rendőrség úgy tudja, hogy Pakisztánban született, majd Szaúd-Arábiában élt, és innen költözött az Egyesült Államokba.
Farhan Khan, Farook sógora a helyszínen újságíróknak mondta, értetlenül áll a történtek előtt. „Nem tudom, miért akart volna ilyet tenni, egyszerűen fogalmam sincs róla. Sokkoltak az események.” Hozzátette: ahogy egész Amerika, úgy az ő családjuk is arra vár, hogy a rendőrségi vizsgálat válaszokkal szolgáljon. A támadók semmiféle üzenetet nem hagytak hátra.
Griselda Reisinger, Farook korábbi munkatársa a Los Angeles Timesnak csendes emberként írta le a férfit. „Köszönt, amikor beért és amikor távozott, de soha nem beszélgettünk vele hosszabban. Nem volt egy bőbeszédű valaki” – adott rövid jellemzést a nő. Maria Gutierrez, a férfi egyik ismerőse hasonlóan nyilatkozott a The New York Dailynek. „Nem beszélt sokat, de mindig udvarias volt. Egy másik kollégája, Patrick Baccari szintén az LA Timesnak azt mondta, Farook nemrégiben Szaúd-Arábiába látogatott, hogy találkozzon egy nővel, akivel az interneten ismerkedett meg. Amikor visszatért, a nő már a felesége volt. Apja újságíróknak röviden annyit mondott fiáról, hogy mélyen vallásos volt. „Elment dolgozni, hazajött, majd elment az imahelyre.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!