Irányváltásra késztetheti saját pártja a kancellárt

A CDU helyzetéről, Angela Merkel lehetőségeiről nyilatkozott lapunknak Albrecht von Lucke berlini politológus.

– Milyen állapotban van jelenleg a kancellárt állító kormánypárt?
– A CDU rendkívül sértett és kormányozatlan. És ami pillanatnyilag megkülönbözteti a tízéves merkeli kormányzástól, az az, hogy bizonytalan. A menekültkrízis hatására fél éve szokatlan és teljesen új helyzettel küzd a párt, ez radikálisan változtatta meg a kancellár asszony pozícióját.

– Mennyire erős a Merkel elleni ellenzék a párton belül?
– A CDU-n belüli ellenzéket bizonyos fokig elfedi a bajor testvérpárt CSU által szított vita. Érdekes jelenség, hogy valójában a Bajor Keresztényszociális Unió képviseli az országban az igazi ellenzéket. A kancellár a hazai pártok és még a szocialista baloldal támogatását is élvezi a migránskérdésben, így nagy többséggel rendelkezik. A CSU az egyetlen, amely világos ellenvéleményt képvisel. A Kereszténydemokrata Unió soraiban ellenben határozottan nem kifejtett vélemények, rossz érzések kísérik a kancellár menekültügyi politikáját. Nagy kihívás ez mind a köztársaság, mind a CDU számára. Folytathatja Merkel a maga liberális politikáját, vagy – tekintettel a Németországban is megmutatkozó jobboldali eltolódásra – kénytelen lesz keményebb, autoriter politikára váltani? Ez a pártkongresszus és a 2016-os esztendő nagy kérdése.

– Reális az a feltételezés, hogy a kereszténydemokraták már rendelkeznek utódjelölttel a kancellári posztra a 73 éves pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble személyében?
– Ezt a fajta találgatást nem tartom reálisnak. Wolfgang Schäuble – és erre mutatnak legutóbbi megnyilvánulásai – csak szükséghelyzetben állna rendelkezésre, abban a pillanatban, ha Merkel egyre inkább elveszítené a polgárok bizalmát. A CDU aktuális dilemmája, hogy a lakosság nem érzékeli pontosan, hol is áll a kancellár, a humanitás jegyében miként véli megoldani a bevándorlás, az integráció feladatát, s ez az egész végül sikerül-e neki. Amennyiben nem, és csökken az iránta való bizalom, úgy néhány hónapon belül felülkerekedhet a benyomás, hogy az uniónak új arcra lesz szüksége, és ez lehetne Schäuble. Viszont ez a megoldás a szociáldemokratákkal megvalósíthatatlan lenne. Schäuble jelölésével az SPD-t lehetetlen volna koalíciós társként megtartani. Szerintem Merkelt pillanatnyilag nem fenyegeti veszély, bár megoldandó feladatai nehezek, a migrációs szabályok megszigorítása, az EU külső határainak védelme, megegyezés Törökországgal, végső soron a menekültek vándorlásának globális feltartóztatására.

– Magyar politikusok szerint Angela Merkel versenyt fut az idővel. Ön is így látja?
– Találó ez a megállapítás. Osztom a véleményt, hogy gyors megoldásokról kell gondolkodnia, a jövő év elején ugyanis három tartományi választás előtt állunk, Baden-Württembergben, Rajna-vidék–Pfalzban és Szász-Anhaltban. Ekkor kerül sor a politikai hangulat első komoly lemérésére, hogy a lakosság Merkel mögött áll-e még. Ha a tartományi parlamentekben a jobboldali, bevándorlásellenes Alternatíva Németországért (AfD) sikereket arat – és az előjelek erre utalnak –, akkor ez választóvonalat jelentene az egész ország politikai életében. Nagyrészt szövetségi szinten is első alkalommal jutna jelentős szerephez egy, a konzervatív CDU-tól jobbra álló párt.

– Az AfD erősödése és a drezdai Pegida (Patrióta Európaiak a Nyugat Iszlamizációja Ellen) tüntetései erős jobboldali eltolódásra utalnak a közhangulatban. Számolni kell olyan fordulatokkal, mint legutóbb a lengyel parlamenti és a francia regionális választások során?
– Semmilyen körülmények között sem! Franciaországgal és Lengyelországgal összehasonlítva Németország szilárdabb állam. A történelem iróniája, hogy az egykor a szélsőséges nemzeti szocializmussal legjobban sújtott ország – 70 esztendő alatt – a gazdaság megerősödésével olyan szilárd demokráciává alakult át, amely távol áll az ilyen mélyreható eltolódástól. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne léteznének kitartóan ilyen politikai hangok. Jómagam attól tartok, hogy az osztrákokhoz hasonló helyzet alakul ki, azaz tartósan kizárólag nagykoalíciós megoldás teszti lehetővé az ország kormányzását egy erős CDU vezetésével. A demokrácia számára ez káros lenne, mivel a jobb- és baloldali erők lépésről lépésre erősödnének, mint Ausztriában, vagy annak idején a weimari köztársaságban.

– Nemzetközi megítélés szerint Angela Merkel a világ legbefolyásosabb és legsikeresebb női politikusa. Mire támaszkodik ez a meggyőződés, a diplomáciai képességeire, vagy inkább a személyes tulajdonságaira?
– Mindkettőre. Diplomáciai adottságai ugyanis nagyban személyes jellemvonásaiból erednek. Tartózkodó magatartásával mind párt-, mind európai szinten abban a helyzetben volt, hogy félre tudta állítani ellenlábasait, politikailag túlélve őket. Ha 2017-ben újra kancellárrá választják, amit valószínűnek tartok, ő ma az uniós együttműködés egyetlen szereplője, aki az európai projekt folyamatosságáról gondoskodik. Hollande a francia–német együttműködésnek csupán kísérője, de nem alakítója, hogy bizonyítsa a Berlin–Párizs-tengely működőképességét. A hatalmat gyakorló Merkel viszont most a menekültkérdésben szembekerült a maga tehetetlenségével is.

– A menekültáradat kapcsán Magyarország és az Orbán-kormány a német sajtó szinte sértő kereszttüzébe került. Ez miért alakult így?
– A médiának, a közvélemény nagy részének és Angela Merkelnek az a problémája Budapest álláspontjával, hogy szerintük a magyarok kivonják magukat Európa szolidaritási politikájából. Erre utalt Orbán Viktor megjegyzése a migránsok elosztását szolgáló konferencián („Magyarország csak megfigyelő”). A nemzeti perspektíva, a visszahúzódás a közös európai felelősségvállalástól Németországban önsorsrontó felfogást jelent. Méghozzá abban a pillanatban, amikor a szolidaritás sokkal jelentősebb létkérdésnek számít, mint néhány évvel ezelőtt. Az illiberális demokrácia, és annak autoriter formája felé való fordulás, továbbá a Putyin iránti szimpátia sem téveszthető szem elől. Ezek nyújtanak okot a magyarokat érintő kritikára. A kontinens nagy konfliktusa, hogy a fokozott nemzeti érdekeket hangsúlyozó, szabadságukat nemrég visszanyert és azt érthető módon határozottan védelmező közép- és kelet-európai államok szemben állnak a nyugat-európaiak hajlandóságával az önálló államiság csökkentésére. Ebből adódik az Orbán Viktor és Angela Merkel közötti ellentét is.