Kijev még bízik a Nyugat támogatásában

Mihajlo Junger ukrán ügyvivő a Krím elsötétítéséről, a lankadó európai figyelemről és a minszki folyamatról.

– Az Európát sújtó migránsválság és a szíriai konfliktus elterelte a figyelmet Ukrajnáról. Úgy tűnik, ez az ukrán radikálisokat megrettentette, és a Krím elsötétítésével igyekeznek fenntartani az ország iránti európai elkötelezettséget. Elfogadhatónak tartja az ilyen módszereket?
– A dolog egészen másról szól. Nem az Ukrajna iránti európai elkötelezettség van veszélyben, hanem a Krímben törvénytelenül bebörtönzött krími tatár aktivisták szabadsága és élete. A krími tatárok most Ukrajnában élő vezetői, Refat Csubarov és Musztafa Dzsemilev ilyen módon azt próbálják elérni, hogy a Krímet megszálló hatalom szabadon engedjen kilenc politikai foglyot. A világ nemtetszését éppen ellenkezőleg, a független Ukrajna elválaszthatatlan részét képező Krím megszállása és törvénytelen annektálása váltotta ki. A kisebbségi ügyekkel foglalkozó törökországi küldöttség rendkívül aggályosnak tartja a krími tatárok mostani helyzetét, az EBESZ misszióját pedig nem engedik a félszigetre. Felteszem a kérdést, vajon miért?

– Nem gondolja mégis, hogy az olyan, az egész lakosságot sújtó aránytalan válaszok, mint a Krím áram- vagy vízszolgáltatásának blokkolása, a civilizált világban azért mégiscsak visszatetszést keltenek?
– A helyzet drámaiságát, az aktivisták bebörtönzését nem lehet figyelmen kívül hagyni. A krími tatár vezetők ilyen válaszlépést javasoltak, amiből látszik, hogy ilyen rendkívüli helyzet ilyen radikális módszereket is életre kelt.

– Valóban nyugtalaníthatja ugyanakkor Kijevet, hogy Európa érezhetően belefáradt a két éve tartó válságba, mint ahogy arról is egyre több elemző értekezik, hogy a Nyugat és Oroszország között a szíriai rendezés miatt elkerülhetetlen közeledésnek az áldozata Ukrajna lehet. Ön is így érzi?
– Nézze, azért jobb a válságba belefáradni, mint a háborúba. Azt, hogy Szíria miatt az Egyesült Államok és az Európai Unió hajlandó Ukrajna rovására valamiféle alkudozásba belemenni Moszkvával, elsősorban az orosz propaganda terjeszti. Szövetségeseink a NATO-ban és az EU-ban nyomatékosan kijelentik, hogy Ukrajna kérdése soha nem lesz tét ebben a tárgyalásban. Szíria és szélesebb értelemben a terrorizmus problémájának megoldása hosszú időt igényel. Komoly szakértők állítják, a terrorakciók akkor sem szűnnek meg, ha megsemmisítik az Iszlám Államot. Ne felejtsük el, hogy Aszad elnök hatalmon maradása nagyon is megfelel Oroszország és Irán érdekeinek, míg ezt Izrael soha nem fogadja el. Az orosz bombázó lelövése után világossá vált, hogy az alagút végén korántsem a Nyugat és Oroszország közeledése látszik. Az úgynevezett vörös vonalhoz maga Oroszország közeledett, hiszen már mindenki belefáradt Moszkva játszmáiba.

– Ez esetben egyáltalán nem valamiféle orosz propagandáról, jóval inkább a Nyugat érdekeiről van szó, és Brüsszeltől Berlinen át Washingtonig manapság mindennél fontosabb az Iszlám Állam megtörése?
– Úgy gondolom, az Iszlám Állammal szemben Ukrajna feladása nélkül is eredményes lehet a Nyugat.

– Azért figyelmeztető lehet Kijev számára is, hogy a NATO ugyan a török–orosz konfliktusban hivatalosan megvédte Erdogant, a világ azonban, aránytalannak tartva a reagálást, egyáltalán nem állt Ankara mellé
– A „világ” túl széles fogalom, a NATO hivatalos álláspontja sokkal fontosabb. Egyébként pedig úgy gondolom, azért egy kávé mellett sokan gondolják úgy, hogy végre valaki megmutatta Putyinnak, mivel járhat, ha a tűzzel játszik.

– Az év végén lejár a minszki megállapodás teljesítésére szabott határidő. Hogy látja, tartható ez az időpont? Lát-e esélyt a megbékélésre Kelet-Ukrajnával?
– Már mindenki látja, hogy ebben az évben a minszki megállapodásokat nem lehet teljesíteni. Pedig gyorsabban lehetett volna haladni, ha az Oroszország által támogatott szeparatisták nem játszottak volna az októberre és novemberre tervezett úgynevezett választásokkal. Most sem tartják be a tűzszünetet. Novemberben több mint 500 alkalommal 82 és 120 milliméteres aknavetőkkel lőtték az ukrán állásokat, pedig ezeket a fegyvereket már egy hónapja ki kellett volna vonni. Akkor lesz béke a Donbaszban, amikor Ukrajna helyreállítja a szuverenitását. Ennek feltétele, hogy Oroszország kivonja tízezer főre rúgó reguláris csapatait és minden fegyverzetét, Ukrajna visszaszerezze az ellenőrzést az orosz–ukrán határ felett, és az ukrán alkotmánynak, valamint az EBESZ normáinak megfelelően bonyolítsák le a helyi választásokat. Az elsők a biztonságot érintők, és csak ezek után jöhetnek a politikai lépések. Moszkva azonban erre még nem adott parancsot a saját embereinek.

– Azért a tűzszünet megsértése a hírek alapján messze nem egyoldalú, míg ha az orosz hadsereg tízezer reguláris katonája lenne Kelet-Ukrajnában, azt a NATO nem hagyná szó nélkül, és tele lenne vele a világsajtó is. De lépjünk ezen az „apróságon” túl, s beszéljünk inkább arról, miért nem akar Kijev közvetlenül tárgyalni a szeparatistákkal, hiszen enélkül úgysem lesz megnyugvás.
– Higgye el, a NATO tisztában van vele, hogy milyen számban és milyen fegyverzettel vannak jelen a Donbaszban az orosz katonák. Párbeszédre szükség van, ám elvi álláspontunk az, hogy ezek az emberek úgy kerültek hatalomra, hogy az finoman szólva is megkérdőjelezi a legitimitásukat.

– A szuverenitás helyreállítása elképzelhetetlen a bizalom helyreállítása nélkül. Ezt eleve lerombolta a háború, de hogy képzeli el az együttélést Kijev, ha most még alapvető kötelezettségeit, így például a nyugdíjak folyósítását sem teljesíti?
– Jelenleg ideiglenesen megszállt területekről van szó. Ha valaki innen átköltözik, minden juttatást megkap. A szeparatistákat azonban nem szeretnénk pénzelni.

– S akkor az átlagember csak szenvedjen?
– S akkor az ukrán katonáknak és civileknek meg kell halniuk saját földön az orosz Gradoktól? Ezt a helyzetet mindenkinek át kell gondolnia.

– Bízzunk benne, hogy mielőbb beköszönt a béke, ez azonban csak részben oldja meg Ukrajna gondjait. Hogy csak két dolgot emeljek ki, az ország a gazdasági összeomlás szélén egyensúlyoz, és az elkerülhetetlen intézkedések növelhetik a szociális elégedetlenséget, közben pedig az elmúlt két évben ijesztően erőre kapott szélsőséges erőket is a háttérbe kellene szorítani. Miként tud megbirkózni a hatalom ezekkel a kihívásokkal?
– A létfontosságú reformokat békeidőben is nehéz végrehajtani. Ez mindig úgynevezett sokkterápiával jár együtt. Ukrajnában több mint húsz éve ezekkel a kérdésekkel senki nem foglalkozott komolyan. Most ennek a kormánynak ezt végre kell hajtania. Ahogy sikerült elkerülni a gazdasági csődöt, úgy, remélem, elkerüljük a szociális problémákat is. Ennek feltétele a reformok gyors és radikális végrehajtása. Nagyon nehéz lesz, de nincs más megoldás! A szélsőséges erőket pedig nem szabad sem alá-, sem pedig túlbecsülni. Nincsenek is túlreprezentálva társadalmunkban. Lehet, hogy ezek a gondolatok megerősödtek, ám soha nem fogják uralni a társadalmi hangulatot. Nem lesz harmadik Majdan, és nem is kell! Mert ennek csak Oroszország örülne.

– A nacionalizmus vadhajtásainak megerősödése különösen megnehezítheti a kisebbségek életét. Mint láttuk, a korábban nyugodt Kárpátalján is idegesebb a hangulat. Előbb a munkácsi robbantás borzolta a magyarok kedélyeit, legutóbb pedig arról olvashattunk, hogy a hatalom megfigyeli a KMKSZ helyi képviselőit. Két ilyen év után tartós lehet Ukrajnában az etnikumok közötti béke?
– Nem tudok egyetérteni azzal, hogy Kárpátalján romlott volna a biztonsági helyzet. A munkácsi eset egyedi, és nem volt semmilyen etnikai vonatkozása. Nem kell az ördögöt a falra festeni! Tiszteljük az ukrajnai magyarok hősies részvételét az orosz agresszióval szembeni harcokban. Azt tanácsolnám, ne tulajdonítsanak nagy jelentőséget a pletykáknak. Az ukrajnai kisebbségek a keleti régiók kivételével mindenütt békében élnek egymással. S ha a biztonságukról gondoskodunk, akkor ezt közösen kell tennünk, nem adva esélyt harmadik erőnek.

– Értjük, és mi van a magyar képviselők megfigyelésével vagy a lviviek térnyerésével?
– Nem minden igaz, ami a világhálón vagy az újságokban olvasható. Én inkább magával a KMKSZ-szel értenék egyet, amely az ilyen híreszteléseket pánikkeltésnek minősítette.

– A magyar diplomácia végig kiegyensúlyozott, mondhatnám visszafogott álláspontot képviselt az ukrán válság kérdésében, ami érezhetően nem tetszett Kijevnek. Milyennek látja jelenleg a két ország viszonyát?
– A két ország viszonya konstruktív és baráti, amit egyebek mellett mutat az is, hogy ebben az évben jelentős, összesen hárommillió dollárnyi humanitárius segítség érkezett Magyarországról Ukrajnának. Még a nyáron hatszáz kelet-ukrajnai gyerek pihenhetett a Velencei-tónál. Nyolckamionnyi segélyszállítmány jött, négy Kárpátaljára, négy pedig az ország keleti megyéibe. Húsz ukrán katonát ápoltak a budapesti Honvédkórházban. Nagyra értékeljük továbbá, hogy a magyar kormány támogatja az EU minden, Ukrajna számára szükséges és lényeges döntését, és azon a véleményen van, hogy az Oroszországgal szembeni szankciókat addig kell fenntartani, amíg nem teljesülnek a minszki megállapodásokban foglaltak.