Lettország is építi a kerítést

A balkáni útvonal mellett egyre gyakoribb, hogy az északi országokat választják a menekültek.

MTI
2015. 12. 14. 13:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A déli útvonal helyett vannak olyan migránsok, akik a forgalmas migránsútvonalaktól távol, az orosz sarkvidéken keresztül igyekeznek Norvégiába. Méghozzá kerékpáron, az orosz törvények ugyanis a gyalogos határátkelést tiltják, a norvég jogszabályok pedig a papírok nélküli menekültek fuvarozását. A Hír TV összefoglalóját itt nézheti meg.

„Lettországban elkezdődött ennek a kerítésnek az építése. Az első fázisban már 10 kilométer hosszan felhúztuk a kerítést azokon a helyeken, amelyek veszélyesnek és nehezen ellenőrizhetőnek számítanak a határvédelem szempontjából. Ott, ahol korábban felhúztuk a kerítést, nem tapasztaltuk illegális határátlépés nyomait. Ez azt jelenti, hogy az illegális bevándorlók már kerülik ezeket a területeket, mivel nem lehet ott nyomtalanul átlépni a határon” – mondta Garbars az LNT lett kereskedelmi tévécsatornának nyilatkozva.

Rihards Kozlovskis lett belügyminiszter már korábban beharangozta a kerítésépítést a lett–orosz határ egyes szakaszain. A kerítés szakaszainak együttes hosszát mintegy 90 kilométer hosszúra tervezik. Videokamerákat és érzékelőket szerelnek fel a kerítés mentén.

Riga az idén félmillió eurót különített el az ország keleti határának megerősítésére, jövőre pedig több mint hárommillió eurót tervez erre költeni. A lett belügyminisztérium adatai szerint az ország keleti határának megerősítésére, amelyen több mint 500 migráns kelt át az év eleje óta, az elkövetkező négy évben 17 millió eurót kell elkülöníteni. Laimdota Straujuma lett kormányfő október végén jelentette be, hogy országa kerítést emel Fehéroroszországgal közös határán, hogy útját állja az illegális bevándorlóknak.

A lett titkosszolgálatok értesülése szerint illegális bevándorlók leggyakrabban Közép-Ázsiából, illetve a Távol-Keletről igyekeznek Lettországon keresztül eljutni a skandináv államokba.

Lettországnak komoly gondot jelent akár néhány száz bevándorló befogadása is. Ezenfelül az Európai Bizottság azt kérte az uniós tagországok kormányaitól, többek között a lettől is, hogy fogadják be az Afrikából és a Közel-Keletről a Földközi-tengeren át a bevándorlási hullámmal Olaszországba és Görögországba érkezők egy részét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.