Nemzetközi kábítószercsempész-hálózatot lepleztek le

A rendőrség szerint a férfi Dél-Amerikából, Afrikából és Ázsiából szállított drogot Európa országaiba.

MTI
2015. 12. 14. 14:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az 51 éves férfit azzal a megalapozott gyanúval fogták el, hogy kábítószert állított elő és árult. A belügyminisztérium közleménye szerint az elfogott volt a feje annak a nemzetközi kábítószercsempész-hálózatnak, amely Dél-Amerikából, Afrikából és Ázsiából szállított drogot Európa több országába.

A rendőrség tudomása szerint a belgrádi férfi és szökésben lévő társai hosszabb időn keresztül szerbiai állampolgárokat bíztak meg azzal, hogy futárként kokaint és heroint csempésszenek. Ez a bűnbanda bízta meg azt a férfit is, akit az idei év közepén fogtak el a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren, mert több mint egy kilogramm tiszta heroint találtak nála.

A belügyminisztérium azt is közölte, hogy a több kontinenst érintő, átfogó akció keretében több mint négy kilogramm kokaint és több mint három kilogramm heroint foglaltak le.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.