Terrorellenes iszlám katonai szövetség alakult

Egyebek mellett a szíriai, az iraki, az egyiptomi terrorizmus elleni erőfeszítéseket fogják összehangolni.

MTI
2015. 12. 15. 6:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A katonai szövetség hadműveleti központja a szaúdi fővárosban lesz – tették hozzá.

Sok arab ország – köztük Egyiptom, Katar, az Egyesült Arab Emírségek –, valamint más iszlám országok – például Törökország, Malajzia, Pakisztán – szerepel az alapítók listáján. Ezeknek az országoknak

„kötelességük megvédeni az iszlám nemzetet az összes terrorista csoport és szervezet minden gonoszságától, hívják ezeket a szervezeteket bármilyen néven, és tartozzanak bármelyik vallási irányzathoz, ha halált és romlást hoznak a Földre, és céljuk az ártatlanok terrorizálása\"

– olvasható a közleményben.

A síita muzulmánok lakta Irán, amely Szaúd-Arábia fő riválisa az arab világban való befolyásszerzésben, nem vesz részt a koalícióban.

Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg, védelmi miniszter újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy a szövetség a szíriai, az iraki, a líbiai, az egyiptomi és az afganisztáni terrorizmus elleni erőfeszítéseket fogja összehangolni, de nem fejtette ki, hogy ez milyen konkrét lépéseket jelentene. „Összehangoljuk majd a nagyhatalmakkal és a nemzetközi szervezetekkel a szíriai és az iraki hadműveleteket” – mondta. Arra a kérdésre, hogy az Iszlám Államra koncentrálnak-e, azt válaszolta: „Minden terrorszervezetre, amely a szemünk elé kerül.”

Az Egyesült Államok az utóbbi időben egyre határozottabban hangoztatta azt a nézetét, hogy a perzsa-öbölbeli arab országoknak jobban kellene támogatniuk az Iszlám Állam elleni nemzetközi katonai hadjáratot Irakban és Szíriában.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.