Új törésvonal van kialakulóban az Európai Unióban. Talán eddig még soha nem volt ennyire nyilvánvalóan eltérő egy helyzet megítélése az EU keleti és nyugati felén, mint az idén nyáron tetőző migránsválság esetében. Miután a kelet-közép-európai térség egyes államai a menekülthullám útvonalába kerültek vagy kerülhettek volna, kormányaik számára világossá vált: közös érdek a hatékony fellépés, különösképpen világos brüsszeli fellépés hiányában.
A cseh, a lengyel és a szlovák vezetés gyorsan felismerte, hogy a Magyarország déli határainál kialakult helyzet nem egy állam, hanem az egész régió problémája. A menekültek elosztását célzó kvótarendszer szorgalmazói, illetve a megerősített határvádelem támogatói között igazi állóháború tört ki, s ebben a felfokozott hangulatú vitában a visegrádiak egyértelműen az utóbbi álláspont mellett kötelezték el magukat.
Bár kormányzati szinten csak Magyarországon vált nyíltan idegen- és iszlámellenessé a retorika, a közbeszéd a térség többi országában is azonnal a kulturális különbségekre, az integráció nehézségeire fókuszált a migránsválság kapcsán, s felmérések szerint a lakosság körében mindenhol nagy többségben voltak azok, akik félelmeiknek adtak hangot az alapvetően iszlám kultúrkörből érkező menekültek esetleges tömeges megjelenése kapcsán. Az egységes visegrádi fellépés látványos üzeneteként október közepétől lengyel, cseh és szlovák katonák is segítették a déli magyar határsáv védelmét.
A migránskérdés megjelenése előtt komoly zavar mutatkozott a visegrádiak együttműködésében. Az ukrajnai Krímet annektáló Oroszország megítélése diplomáciai feszültségekhez vezetett Kelet-Közép-Európában, ennek egyik leglátványosabb pillanataként Orbán Viktor érezhetően rideg fogadtatásban részesült a hagyományos szövetségesként számon tartott Lengyelországban. Az Egyesült Államok mellett elkötelezett Varsóban nem nézték jó szemmel a magyar–orosz közeledést. Pozsony és Prága taktikusan egyensúlyozó külpolitikát választott, nyitott maradt Moszkva irányába, de nem került konfliktusba Brüsszellel és Washingtonnal sem. A magyar miniszterelnök ezzel szemben úgy fogadta Vlagyimir Putyint Budapesten, hogy eközben unióellenes retorikával élt, és korábban éles vitába bonyolódott az Egyesült Államokkal.
A visegrádiak kapcsolata – ahogyan általában a diplomácia – nagyban függ az aktuális kormányok politikai színezetétől és ebből következő hozzáállásától. A konzervatív Jog és Igazságosság októberi győzelme után megalakult új lengyel kormány várhatóan javítja a magyar–lengyel kapcsolatot, erősíti a visegrádi négyek viszonyát, ugyanakkor kritikus marad Moszkvával szemben.
A térségbeli intézményesített együttműködés nemzetközi szinten Kína vonatkozásában jelent meg hangsúlyosan. Pekingnek a kelet- és közép-európai országok együtt jelentenek megfelelő mértékű piacot. Kína érdeklődik a Balti-tenger, az Adria, valamint a Fekete-tenger kikötői térségeiben a különböző régiók összekötését célzó fejlesztések iránt, s lehetőséget keres autóipari, acélipari, gépgyártási és egyéb kapacitásainak kihasználására, szívesen importálja a térségbeli országok agráripari termékeit.
Ami a katonai együttműködést illeti, november közepén kezdte meg tevékenységét Krakkóban a V4-országokból érkezett tisztek részvételével a Visegrádi Harccsoport parancsnoksága, amely a jövő év elejétől készültségi feladatokat láthat el az Európai Unió számára. A több mint háromezer fős csoport nagyon gyorsan bevethető, komplex, rendkívül intenzív műveletekre is képes harci egység lesz.
