A kormány támogatja a menekülttörvény szigorítását

A módosító javaslat szerdán kerül az osztrák parlament elé.

MTI
2016. 01. 26. 16:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Európa egyik legszigorúbb menekültügyi törvényéről van szó – jelentette ki Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter, aki egyúttal elégedettségének adott hangot a keddi kormánydöntéssel kapcsolatban. A miniszter cáfolta, hogy a törvényi változtatás nagyobb bürokratikus költséget vonna maga után.

Werner Faymann kancellár szerint a módosított törvény lehetővé teszi, hogy a menekültek befogadására vonatkozó múlt héten megállapított irányszámot betartsák. A szociáldemokrata politikus aláhúzta ugyanakkor, hogy a közös európai megoldást előnyben részesíti, azonban nem lehet várni addig, míg az unió meghozza az erre vonatkozó lépést. Cselekedni kell – jelentette ki a kancellár.

Reinhold Mitterlehner alkancellár szerint az intézkedés jelzésértékű. Ausztria lakosai felé azt üzeni, hogy már túl sok a menekült, a migránsok számára pedig azt, hogy fennállhat a visszatoloncolás kockázata – hangoztatta a néppárti politikus.

A leköszönő védelmi miniszter Gerald Klug szerint a módosított törvény pedig az unió számára jelzés, miszerint Ausztria, Németország és Svédország a menekültválságot nem tudja egyedül megoldani.

A tervek szerint a menekültstátust csak korlátozott ideig, az eddigi öt év helyett legfeljebb három évig biztosítanák. Ez idő után újra megvizsgálnának minden egyes kérelmet, és ha már nem áll fenn a menekültkérelemre jogosító körülmény, kiutasíthatják a menekülteket az országból. A megváltozott menekültügyi eljárás visszamenőleges hatállyal már november közepétől érvényes lehet Ausztriában.

Határozottabb feltételekhez kötnék továbbá a családegyesítést, a menekülteknek három hónapon belül kellene benyújtaniuk erre vonatkozó igényüket.

Azok esetében, akiknél a menekültstátus nem jöhet szóba, csupán úgynevezett kiegészítő védelmet kaphatnak, az új törvény szerint a jelenlegi egy év helyett három év után történhet meg a családegyesítés. A szóban forgó kiegészítő védelem azoknak jár, akik a genfi egyezmény szerint nem tekinthetők menekültnek, azonban számukra az esetleges halálbüntetés vagy más jellegű önkény miatt mégis veszélyes lehet visszatérni a származási országba. Az esetleges családegyesítés érdekében a menekültnek jövedelmet, betegbiztosítást, valamint a család elhelyezésére alkalmas szálláshely rendelkezésre állását kell igazolnia.

A migránsokat köteleznék továbbá a mielőbbi integrációra, a német nyelvi tanfolyamok és a demokratikus társadalmat bemutató értékteremtő kurzusok látogatására.

A tervek szerint a kísérő nélkül érkező kiskorúaknak családegyesítés során nem kell az előírt anyagi feltételeket teljesíteniük.

Az ellenzéki Zöldek pártja kritizálta a döntést, miszerint „politikai erőfitogtatás” helyett inkább az integráció megkönnyítésére kellene figyelni, a szintén ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) pedig a döntést bírálva a befogadási létszámstopot szorgalmazta.

Az osztrák kormány a múlt héten arról döntött, hogy idén legfeljebb 37 500 menedékkérőt enged be az országba, 2019-ig pedig összesen mintegy 130 ezer lehet a számuk Ausztriában. Január elseje óta 42 ezren érkeztek a balkáni útvonalon át Ausztriába.

Ausztriában 2015-ben összesen 90 ezer, míg 2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer menedékjogi kérelmet nyújtottak be. Jelenleg naponta mintegy 1300-an érkeznek az országba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.