Terrorévforduló: a Charlie Hebdo maradt ugyanaz

Egy évvel a párizsi vérengzés után a lap ma is viták kereszttüzében áll, avagy „nem mindig vagyok Charlie”.

A 80 éves, Tunéziában született Georges Wolinskit a Le Monde a sajtószabadság élő megtestesülésének nevezte. 1960-ban kezdett politikai és erotikus karikatúrákat rajzolni a Cabu által alapított Hara-Kiri című lapba. Halálakor az egyik legismertebb karikaturista volt Franciaországban. Egy korábbi interjúban, amiben a haláláról kérdezték, azt mondta: „Szeretném, ha elhamvasztanának. Mondtam a feleségemnek, hogy a wc-be szórja a hamvaimat, így minden nap láthatom majd a fenekét.”

Az 1957-es születésű Bernard „Tignous” Velhac a Cartoonists for Peace csoport tagja volt. Tagsága kapcsán egyszer elmondta: „Szeretném azt gondolni, hogy akárhányszor elkészítek egy rajzot, az megakadályoz egy emberrablást, egy mészárlást, vagy elmozdít a helyéről egy aknát.” Ahogy fogalmazott, hatalmas öröm lenne számára, ha leállhatna az alvással, és folyamatosan készíthetné karikatúráit. Gyakran támadta a piacgazdaságot és a korábbi francia elnököt, Nicolas Sarkozyt, többek közt utolsó könyvében, a Five Years under Sarkozyben is.

Bernard Maris közgazdász, író, a Charlie Hebdo részvényese volt, a lapba pedig Oncle Bernard név alatt írt. A Bank Of France tanácstestületi tagja volt, megjelentek írásai a Le Monde-ban és a Le Figaróban is. A 68 éves professzor a Paris-VIII Egyetemen is oktatott az európai tanulmányok intézetében.

A 73 éves Philippe Honoré készítette azt a karikatúrát, ami utoljára megjelent a lap Twitter-oldalán a támadás előtt. Ezen az Iszlám Állam vezetőjét, Abu Bakr al-Bagdadit gúnyolták ki. Honoré 16 éves korában publikált először, és 1992 óta a Charlie Hebdónál dolgozott.

A lap olvasószerkesztője, Mustapha Ourrad húszéves korában költözött Algériából Franciaországba. A Le Monde szerint autodidakta módon tanult az áttelepülése után.

Elsa Cayat volt az egyetlen nő, akit megöltek a támadás során. Az író-pszichoanalitikus félhavonta írt a Charlie Hebdóba.

Michel Renaud azért kereste fel épp a szerkesztőséget, hogy Cabuval tárgyaljon egy közös projektjükről, ha pedig már ott volt, csatlakozott a szerkesztőségi értekezlethez is. Egyébként Clermont Ferrand polgármesterének stábját vezette.

A 42 éves, kétgyermekes Frederic Boisseau karbantartóként dolgozott az épületben, azután lőtték le a terroristák, hogy útbaigazítást kértek tőle a szerkesztőséghez. Ahmed Merabat volt az első rendőr, akit lelőttek a támadás során. A földön feküdt, közvetlen közelről ölték meg. Feleségét hagyta hátra. Többen is a „Je suis Ahmed” mondat kiírásával jelezték, hogy a rendőrrel szimpatizálnak, aki épp azokat védte, akik gúnyt űznek az ő vallásából. Franck Brinsolaro Charb testőreként dolgozott, felesége és kislánya gyászolta.

(Channel4)

Az elmúlt egy évben is számtalan vitát váltott ki a lap címlapjaival és a politikailag inkorrekt karikatúráival. Sourisseau rajza volt például a vízbe fulladt szír kisfiút ábrázoló is, mely fölött „a bizonyíték, hogy Európa keresztény” felirat volt olvasható, rögtön utána a válasszal: „a keresztények a vízen járnak, a muszlim gyerekek elsüllyednek”. Egy másik rajzon szintén a vízbe fúlt fiú volt látható, mellette egy McDonald's-táblával: „két gyerekmenü egy áráért”. „Olyan közel a célhoz...” – írták a kisfiú fölé, a rajz a másikkal együtt többek felháborodását kivívta. Míg a rajzzal egyetértők arról beszéltek, hogy a nyugati társadalmak kritikájáról van szó, az ellenzők halottgyalázást és ízléstelenséget emlegettek.

Szintén nem tetszett sokaknak, ahogy a lap az orosz gép lezuhanására reagált: „az orosz fapados járat veszélyei” címmel láttak el egy képet egy napszemüveges koponyáról. A másik rajzon egy iszlamista fejére hullottak a gép roncsai, fölötte a felirattal: „az orosz légierő még intenzívebb bombázásba fogott”. A karikatúrák az oroszok felháborodását is kiváltották.

A lap tehát nemcsak a vallások kifigurázásával váltott ki vitákat: míg konzervatívabb ízlésű olvasók arról beszéltek, hogy nem kell mindenből viccet csinálni, a lap védői úgy vélték, hogy egy karikatúra célja pont, hogy provokáljon, vitát generáljon. A lap maga pedig korábban nem egy mainstream kiadvány volt, karikatúrái csak a mészárlás után kerültek milliók célkeresztjébe. Sőt, a lap a terrortámadás előtt egy hónappal olyan rosszul fogyott, hogy már a megszűnéshez is közel állt: harmincezernél is kevesebb példány kelt el a Charlie Hebdóból.

A támadás ugyanakkor sokkolta Európát, százezrek vonultak az utcákra „Je suis Charlie” („Charlie vagyok”) felirattal, és közösségi médiás profiljukat is többen változtatták meg erre a feliratra. A szolidaritás aztán 2015 során ellentétes hatást is kiváltott: sokan a „je suis Charlie” mondat kapcsán felvetették, hogy ők csak együtt éreznek, de nem azonosulnak a lap szellemiségével, míg mások minden következő támadás után más és más nevet illesztettek a „je suis” után. Az azonosulási kényszer egyébként a Charlie Hebdo életben maradt szerkesztőinek sem tetszett: a támadás utáni első számban Gérard Biard főszerkesztő azt írta, sajnálja, hogy a korábbi fenyegetésekkel szemben csak félszívvel védték sokan a lapot. Biard azt írta, ateista lapról van szó, így az, hogy a merénylet után megszólaltak a párizsi Notre Dame harangjai a lapért, nevetésre késztette a szerkesztőket.

A korábban elképzelhetetlen reakció viszont a váratlan, sokkoló támadás fényében vált érthetővé. A 2015. január 7-ei támadás során a terroristák a lap munkatársát, Corrine „Coco” Reyt állították meg a bejáratnál. A nő épp kislányával érkezett vissza az óvodából, a két maszkos, fegyveres iszlamista  kényszerítette, hogy beüsse a kapukódot. A nő ezután megpróbálta a támadókat a szerkesztőségnek helyet adó második helyett a harmadik emeletre vezetni, de nem tudta megtéveszteni a fegyvereseket. Végül az asztal alá rejtőzve nézte végig lányával, ahogy a franciául tökéletesen beszélő, önmagukat az al-Kaida embereinek mondó fegyveresek agyonlőttek két rajzolót. Hidegvérrel lemészárolták a lap munkatársait, Cabut, Wolinskit, Tignoust és a főszerkesztőt, Stephane „Charb” Charbonniert. Meggyilkolták az utóbbit kísérő testőrt is, aki azóta volt jelen a főszerkesztő mellett, hogy a Charlie Hebdót megfenyegették iszlamisták 2011-es Mohamed-karikatúrák miatt.

Az utcán aztán tűzharc alakult ki, és nagy figyelmet váltott ki a terroristák által lelőtt, szintén muszlim rendőr esete is. A földön fekvő, kezét felemelő férfit hidegvérrel gyilkolta meg az egyik iszlamista. A támadás során tizenketten haltak meg: közülük nyolcan dolgoztak a Charlie Hebdónak. Két napon át üldözték a gyilkosokat, akiket aztán egy gyárépületben likvidáltak, egy harmadik – a szerkesztőségi vérengzésben nem részt vevő – terroristával pedig azután végeztek, hogy megölt egy rendőrnőt, és túszokat ejtett egy kóser boltban.

A mészárlás után egy testvérpárt, Chérif és Saïd Kouachit azonosítottak elkövetőkként. Társuk, Amedy Coulibaly volt, aki január 9-én behatolt egy párizsi kóser boltba Porte de Vincennes-nél, az üzletben lévők közül négy embert megölt, tizenötöt pedig túszul ejtett. (A Charlie Hebdo-munkatársak felelősségét firtatóknak válaszolták ezután többen, hogy a kóser boltban vásárlóknál például már nemigen lehetett még ilyesmit sem felvetni.) A Kouachi testvérek Dammartin-en-Goële iparterületén hatoltak be egy nyomdába, ahol gránátvetőkkel ölték meg őket január 9-én, Coulybalyt pedig lelőtték aznap. A Le Figaro szerint jól szervezettek voltak a támadások, SMS-ben egyeztettek Kouachiék Coulybalyval. A rendőrök keresték utóbbi huszonhat éves barátnőjét, Hayat Boumeddiene-t is, de a török hírszerzők szerint január 8-án a nő átment a török–szír határon.

Chérif és Saïd Kouachi algériai szülőktől születtek Franciaországban: Chérif 32, Saïd pedig 34 éves volt. Három testvérük volt, és hamar árvává váltak: Édesapjuk korán elment, édesanyjuk prostitúcióból próbálta fenntartani gyermekeit, majd 1995-ben meghalt – ekkor már hatodik gyerekét várta, és feltehetőleg öngyilkos lett. A 2000-es évek elején radikalizálódtak, egy kis szalafita kör tagjaként. Chérif találkozott Farid Benyettouval, a Buttes Chaumont csoport vezetőjével, aki kiképezte. 2005-ben aztán az antiterrorista csoportok számára már ismerős Chérifet elfogták, amikor Damaszkuszba próbált repülni. 2008-ban megházasodott, egy gyermekük született feleségével, aki egy 2008-as mekkai zarándoklat után kezdett nikábot viselni, és hagyott fel bölcsődei állásával. Saïd, testvérével ellentétben, védőőrizet alatt állt. 2010-ben aztán házkutatást tartottak nála és Amedy Coulybalynál. Terrorizmusra való bizonyítékok helyett viszont „csak” gyerekpornóról készült képeket találtak náluk, ezek miatt viszont nem indítottak ellenük eljárást. 2012-ben Saïd is megházasodott. Ő egyébként néhány éve rajta volt az Egyesült Államok terroristákról készült listáján is. Chérif pedig 2005 januárja és 2006 októbere közt börtönben ült, ahol egy újabb mentorát, Djamel Beghalt ismerte meg.

Amedy Coulybalyval is a börtönben ismerkedett meg Kouachi. Coulybalyt 2010-ben is letartóztatták Beghallal együtt, miután összefüggésbe hozták őket az iszlamista terrorista Smaïn Aït Ali Belkacem szökési kísérletével. A párizsi kóser boltban történő túszejtés végén, 32 éves korában halt meg.

A Le Figaro szerint egy évvel a támadások után Saïd Kouachi özvegye, Soumya Kouachi még mindig nem tudta megérteni, mi miért történt. A 30 éves nő ma egyedül neveli hároméves fiukat. Mint mondta, nem tudja elképzelni, hogy férje meg tudott ölni tizenkét embert. Először azt is próbálta elhitetni magával, hogy férje alvó ügynök volt, és korábban nem tervezett terrorista támadást. Jeleket sem talált erre állítása szerint, Saïd nem beszélt neki az ISIS-ről, és fanatikusnak sem tűnt. A nő még mindig úgy hiszi, hogy férje nem radikalizálódott, csak belesodródott az egészbe, hogy öccsét védje.

A merénylet utáni első számból 7,5 millió példány kelt el, címlapján pedig a könnyező Mohamed volt látható, kezében a „je suis Charlie” táblával, fölötte a „tout est pardonné” („minden meg van bocsátva”) felirattal. A lapot az életben maradt szerkesztők a Libération szerkesztőségében készítették. A szám több karikatúrája is a tragédiát dolgozta fel: Luz egyik rajzán például a terroristák voltak láthatóak angyalszárnyakkal, és a csalódott kérdéssel: „eh, na de hol van a hetven szűz?” „Ők a Charlie csapatával vannak, lúzerek” – érkezett rá a válasz.

Már júliusban jelentette be Sourisseau a Sternnek adott interjújában, hogy a Charlie Hebdóban nem lesz több Mohamed-karikatúra. Mint mondta, nem konkrétan az iszlámmal volt bajuk, bármelyik vallásban lehet hasonló elemeket találni, és azért rajzolták le a prófétát többször is, hogy megvédjék az elvet, miszerint ezt bárki megteheti. Az elv kapcsán viszont többen kifogásolták, hogy nem azonosak a mércék: többeket is letartóztattak a mészárlás után, miután politikailag inkorrekt vicceket sütöttek el. Egy 16 éves francia fiatalt azzal vádoltak, hogy a terrorizmust támogatja, miután kifordította a Charlie Hebdo egy korábbi címlapját. Azon „a Korán nem állítja meg a golyókat” felirat volt olvasható, a fiú karikatúráján pedig ugyanez a Charlie Hebdóval, rajta a lapot maga elé hiába tartó Charbbal. Dieudonné M'bala M'bala humoristát pedig azután vádolták meg, hogy azzal viccelt, Charlie Coulybalynak érzi magát.

A mészárlás évfordulója kapcsán magas biztonsági készültség mellett tartanak megemlékezéseket Franciaországban. Az országban a novemberi, 130 halottal járó terrortámadás óta folyamatosan magas szintű készültség van, most is katonák fognak járőrözni az utcákon, védve a vallási és kormányzati épületek biztonságát. Január 10-én nyilvános megemlékezést tartanak a Place de la Republique-on, ezt pedig Francois Hollande elnök fogja vezetni, és elültetnek majd egy tíz méter magas emléktölgyet is.