Huszonöt évre szóló gazdasági, politikai és katonai együttműködést írt alá januárban Irán és Kína, ami tizenhét külön megállapodást fog egybe, egyebek közt olajkitermelésről, nukleáris energiáról, infrastruktúra-fejlesztésről, melyek együttesen – legalábbis az iráni elnök, Haszan Róhani szerint – éves szinten hatszázmilliárd dollárnyi kereskedelmi forgalmat eredményeznek a két ország között.
A Newsweeknek a témával kapcsolatban nyilatkozó egyik elemző szerint az Iránnal szembeni nemzetközi szankciók feloldása elsősorban a kínai energetikai cégeknek jelent nagy könnyebbséget. Talán részben ennek is köszönhető, hogy Kína határozottan kiállt Irán elszigeteltségének megszüntetéséért. Ráadásul, ahogy arról korábban az MNO-n is írtunk, ez nagyjából egybeesett azzal a kínai törekvéssel, hogy a korábbinál aktívabb szerepet játsszanak a nemzetközi politikai színtéren. Irán barátsága hosszú távon azt is jelentheti, hogy a perzsa országnak esélye nyílik a Sanghaji Együttműködési Szervezethez való csatlakozásra, mely egy kölcsönös védelmi szervezet – hasonlít a NATO-hoz, de a tagok lazábban működnek együtt benne –, és amelynek jelenleg Kínán és Oroszországon kívül tagja még néhány közép-ázsiai ország is.
Kína egyébként 2009 óta már így is Irán legjelentősebb kereskedelmi partnere, különféle eszközök segítségével a szankciók ellenére legálisan tudott például olajat venni Teherántól. A távol-keleti nagyhatalom korábban egy sor iráni infrastrukturális fejlesztésbe is beszállt, mint például a fővárosi metró, továbbá alagutak és utak kiépítése.
Elemzők egy része ugyanakkor tart attól, hogy a jelentősen megemelkedő olajbevételek, valamint a Kínával folytatott katonai együttműködés tovább bátorítja Iránt más, a régióban lévő országok konfliktusaiban való részvételre. Erre már eddig is volt példa, a Forradalmi Gárda ugyanis nyújtott már támogatást a szíriai Aszad-kormánynak az országot sújtó polgárháborúban. Hogy ez hasznos vagy sem, arról persze megoszlanak a vélemények.
Mivel Kína olajbeszerzésének mintegy hetven százaléka az öböltérségből származik – vagyis bármiféle feszültség rosszat tesz az üzletnek –, vannak, akik arra számítanak, hogy az iráni–kínai együttműködés még a szaúdi–iráni ellenségeskedést is enyhítheti. Sanam Vakil, a tekintélyes brit agytröszt, a Chatham House munkatársa szerint – mivel szoros kapcsolatokat ápol jó néhány térségbeli országgal – Peking jóval kevésbé agresszív eszközökkel is tud hatni a közel-keleti államokra, mint például a nyugati nagyhatalmak.