Egymást érik a merényletek és az ellenzékkel szembeni durva akciók Törökországban, amelyet nem is olyan régen még a muszlim demokrácia példájaként emlegetett a Nyugat. A gazdasági fellendüléssel párhuzamosan mindenekelőtt a szomszédokkal épített kiegyensúlyozott kapcsolat erős regionális hatalommá tette Ankarát. Az arab tavasz elbukásával és a szíriai válság kiéleződésével alapvetően megváltozott geopolitikai helyzet azonban nem kedvezett Törökországnak, ráadásul az egyre nagyobb álmokat kergető elnök, Recep Tayyip Erdogan is elszámította magát.
Az eredmény siralmas. Az ugyancsak e hatalom által felépített külpolitika pillanatok alatt összeomlott, s a bajt a belső helyzet instabillá válása mellett az ellenséges szomszédok és az elidegenített szövetségesek is jelzik. Az orosz gép lelövése miatt végletesen megromlottak a korábban látványosan épülő, kiegyensúlyozott kapcsolatok Moszkvával, s az eset még a nyugati szövetségesek szemében is kiszámíthatatlanná tette Erdogan Törökországát. Az Oroszország aktivizálódásával kialakult helyzetben a szomszédos Szíriában szinte minden a török érdekekkel szemben hat. Megerősödött Ankara ellenlábasa, Basár al-Aszad, s vele az úgynevezett síita félhold, már-már kilátástalan helyzetbe került a szunnita országok által támogatott ellenzék, közben egyre több sikert aratnak a fronton az Amerika és már Oroszország által is támogatott ősellenségei, a kurdok. Az Iszlám Állammal fenntartott csempészkapcsolatok nyilvánosságra kerülése, a kurdok bombázása és az egyre arrogánsabb külpolitikai vonalvezetés miatt Erdogan még Amerikával is vitába keveredett, miközben Moszkva látványosan szűkíti a mozgásterét.
Erre a Törökországra próbál most a menekültkérdés rendezésében támaszkodni az Európai Unió. A közös akcióterv értelmében Ankara kötelezettséget vállalt arra, hogy megerősíti határai védelmét, fellép az embercsempészek ellen, és visszafogadja az Európai Unióból kitoloncolt bevándorlókat. A migránsáradat megfékezéséért cserében az Európai Unió egyebek mellett vállalta, hogy hárommilliárd euróval támogatja a szíriai menekültek törökországi ellátását, felgyorsítja a vízumliberalizációs tárgyalásokat és az EU-tagjelölt Törökország integrációját.
Azt hihetnénk, hogy Erdogan kapva kap az unió ajánlatán, amely nemcsak pénzt, hanem a mozgástér növekedését is jelenti számára. Megérezve azonban a terv legfőbb támogatója, Angela Merkel szorult helyzetét, a török vezetés újabb és újabb követelésekkel áll elő. Nem elégszik meg azzal, hogy az EU szemet huny az egyre inkább önkényuralmi jellegű hatalomgyakorlás felett, de megpróbálja felsrófolni a felkínált összeget, s még diplomáciai támogatást is kér a szíriai kurdok elleni agresszív fellépéséhez. Közben a menekültek áradatát egyelőre csak szavakban tartóztatja fel, s ahelyett, hogy a nullához közelítene a Törökországból Európába induló migránsok száma, naponta nagyjából 1900 ember érkezik az égei-tengeri görög szigetekre.
