Hosszú jogi hercehurca után csütörtökön Klaus Iohannis román elnök úgy döntött, hogy visszavonja Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrendet. A volt püspököt 2009-ben tüntették ki azért, mert gyakorlatilag az ő és hívei táborának bátor kiállásából nőtt ki 1989. decemberében a Nicolae Ceaușescu diktátort elsöprő romániai forradalom. Maga Tőkés egyébként korábban azt mondta, nem gondolná, hogy a szász, tehát maga is kisebbségi származású Iohannis elvenné a kitüntetését, de csalódnia kellett: az államfő úgy döntött, hogy visszavonja az érdemrendet.
Holott semmi sem kötelezte az elnököt arra, hogy a Victor Ponta kezdeményezte hercehurcában így döntsön – mondta el az MNO-nak Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa, aki egyértelműnek látja:
„Iohannis ezzel jó pontokat akart gyűjteni, mert jelentősen csökkent a népszerűsége, miután kiállt Dan Voiculescu médiamogul mellett,”
akinek érdekeltségébe tartozó céghálót jogszerűen kilakoltató adóhatóság munkájában a sajtószabadság korlátozását látta.
Ezt követően Iohannis elvesztette Facebook-szimpatizánsainak 5 százalékát, és ezt a népszerűségvesztést szerette volna valahogy helyrehozni azzal, hogy Tőkést megfosztja a kitüntetésétől – mondta Illyés.
A megfelelési kényszer: Johannisból Iohannis
Bár Iohannis német kisebbségi szervezet elnöke is volt, a 36 ezres közösség felé elnökként soha nem tett semmilyen gesztust, inkább mindig azt hangoztatta, hogy ő román érzelmű. A névváltoztatás is érdekes kérdés: bár a személyigazolványában a ceausescui románosítás hatására valóban I-vel szerepel a neve, ő ezt még polgármesterként is J-vel írta. Ez is afféle megfelelési kényszer lehet, mint Illyés mondta.
Bár Iohannist nagy reményekkel fogadta a magyar közösség, arra apellálva, hogy a német kisebbség tagjaként megértőbb lesz a magyarok problémáival szemben is, Illyés szerint a valóság éppen ennek az ellenkezője: Iohannis folyamatosan bizonygatja, hogy mekkora román hazafi, ennek megfelelően megválasztása óta semmilyen gesztust nem tett sem a magyar, sem a német kisebbség felé. Sőt: amellett, hogy Tőkést most megfosztotta a kitüntetésétől, az úgynevezett Legfelső Védelmi Tanácsot is pont március 15-ére hívta össze. Ezen a közjogi méltóságok, a védelmi miniszter és a belügyminiszter is részt vesz; így bár korábban volt rá példa, hogy akár miniszterelnök is megjelent a magyar nemzeti ünnep egy-egy megemlékezésén, ez most kizárható. Egyszóval ez igen barátságtalan gesztus.
Iohannis már számtalanszor tanújelét adta annak, hogy egyáltalán nem érdekli a magyar kisebbség vagy egyáltalán a saját kisebbsége, Tőkés meghurcolása így nem érte váratlanul a magyarságot, csak feltette az i-re a pontot – fogalmazott Illyés, hozzátéve:
„Iohannis annak a kisebbséginek a prototípusa, aki asszimilálódott a román többségbe.”
A magyarok már rájöttek, hogy – bár Victor Pontánál csak jobb lehet – most Iohannisszal még az a helyzet is előállt, hogy Románia a nemzetközi fórumokon vele demonstrálhatja, mennyire jól megoldotta a kisebbségi kérdést – hiszen lám, még az államfő is szász származású.
Egyébként a románok sem elégedettek vele: nem csak keveset beszél, hanem keveset is tesz az elnök, és kerüli a konfliktusokat, semmilyen megosztó kérdésben nem hajlandó állást foglalni. Kivéve azokat, amelyekben egyébként is társadalmi konszenzus van. Például Ponta kirohanásai miatt úgy tűnhetett, hogy a románok ellenzik a magyar határkerítést, Iohannis pedig kilóg a sorból békülékeny szavaival, a hivatalos külpolitika viszont mindig is visszafogottabb volt. A románok jól tudják, hogy ha megjelennek a migránsok, és szükségük lesz a kerítésre, nekik is érdekük lesz, hogy az ne a magyar–román határon álljon, hanem minél délebbre. Iohannis ekkor is csak a többséggel tartott, amikor mérsékeltebb álláspontot fejtett ki – fogalmazott az elemző.
Eközben Illyés segítségével némileg annak is utánanéztünk, hogy milyen is az összetétele annak a rendkívül illusztris társaságnak, amelyből most kizárták az egykori püspököt (abból kiindulva, hogy a „szimpla” magyarellenes uszítást nem rójuk fel a román díjazottaknak, gyűjtésünkből ezúttal kihagytuk a szélsőségesen hungarofób Nagy-Románia Párt alapítóját, Corneliu Vadim Tudort, akinek még a komoly nemzetközi felháborodás ellenére sem vették el az elismerését). Azt is előrebocsátjuk, hogy magát az érdemrendet 1948-ban megszüntették, és csak 1998-ban kezdték el újra osztogatni, így az alant felsorolt személyek kitüntetése azzal sem magyarázható, hogy még a kommunista államhatalomtól kapták meg a Románia Csillaga valamely fokozatát (a témában érdemes elolvasni Rostás Szabolcs Ki is méltatlan a kitüntetésre? című véleménycikkét.).
Rögtön a lista élén találjuk Adrian Năstase egykori miniszterelnököt, aki két alkalommal került börtönbe két ügye miatt: illegális kampányfinanszírozásért, majd zsarolásért és kenőpénz elfogadásáért.
Aztán ott van Miron Mitrea, a szakszervezeti vezetőből lett szociáldemokrata politikus, majd 2000. és 2004. között közlekedési és közmunkaügyi miniszter, aki
jelenleg is börtönben ül: még 2014-ben két évet kapott korrupció és zsarolás miatt.
A legfrissebb ügy Gabriel Opreáé, a Ponta-kormány egykori belügyminiszteréé, aki a szociáldemokratákból kivált, parlamenti Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) nevű – ahogy Illyés fogalmazott – zsebpárt elnöke volt, egészen csütörtöki lemondásáig. Oprea múltja is igen kalandos: tábornokként az egykori kommunista titkosszolgálat, a Securitate besúgójaként is emlegették, illetve egyesek szerint Miron Cozma bányászvezérhez is jó kapcsolatok fűzik – emlékezetes a hat bányászjárás, amelynek során 1990-ben az Iliescu-vezetőség uszította rá a vájárokat a rendszerváltásért tüntetőkre, összesen 9 embert megölve, 1250-et megsebesítve.
Oprea karrierjének végét mégis egy furcsa baleset hozta el: néhány hónapja egy, az exbelügyér autóját kísérő konvojban motorozó rendőr meghalt, mert belehajtott egy csatorna gödrébe; Oprea otthagyta a fiatalembert, az ügyben vizsgálat indult, amely kiderítette, hogy a politikus már réges-rég jogosulatlanul kért rendőrkonvojt, és hogy 2015-ben összesen
1700 alkalommal utazott rendőri felvezetéssel, gyakran még az étterembe, sőt a szeretőjéhez is.
Végül a közvélemény felháborodása nyomán a kiskirály lemondott.
Adrian Păunescu költő, író, újságíró is dísze a listának; őt sokan a diktátor udvari költőjeként tartották számon, mert ugyan bírálta a rendszert, ezt vélhetően azért tehette meg, mert remek kapcsolatok fűzték a megfelelő körökhöz, valamint mert számtalan versében dicsőítette a diktátort (és ócsárolta a magyarokat). Ő volt a rendszer fenegyereke, szabadszájú volt és a fiatalság egyfajta példaképe. A rendszerváltás után a szociáldemokrata párt szenátora lett; 2010-ben elhunyt.
A listán fellelhető még Constantin Degeratu, aki voltaképpen Tőkés László történelmi ellenpárjaként is leírható: a Ceausescu-érában katonatisztként szolgáló férfi állította össze 1989-ben azt a várostérképet, amely alapján a hadsereg a kolozsvári tüntetők közé lőtt – egyesek szerint egyenesen Degeratu parancsára. Ő természetesen tagadja a vádakat.
Aztán ott van még Daniel Ciobotea román pátriárka, nála is régi vád, hogy besúgója volt a Securitáténak; ezt erősen alátámasztja, hogy már a kommunista diktatúra idején is nyugaton tanult, ami elképzelhetetlen lett volna titkosszolgálati kapcsolatok nélkül. A securitátés múltat vizsgáló bizottság 2007-ben ugyan igazolást adott neki arról, hogy nem volt kapcsolatban a szervezettel, de ezt saját testvére is cáfolta, és mások is erősen kétségbe vonják.
Azt fontos ugyanakkor látni – mondta el Illyés –, hogy ezeket a rovott múltú kitüntetetteket a román közvélemény egyáltalán nem ítéli el. Ami viszont Tőkést illeti, a volt püspököt a helyi média szélsőséges irredentaként festi le, és a többségi társadalom is ekképp látja.
Sokszor még azok is, akik ismerik az 1989-es szerepvállalását – mondta a szakértő, aki hozzátette: a román médiában Tőkés díjfosztása alig pár sorban jelent meg, az embereket pedig nagyon kevéssé érdekli az egykori püspök meghurcolása – akinek nem kis részben a rendszerváltást is köszönhetik.
