Városi legenda a nyugat-európai saría?

Utánajártunk, valóban vannak-e törvényen kívüli városnegyedek Európában, ahová a rendőr se mer bemenni.

Optimista nyilatkozatok, kommunikációs kampány, például köztérre kihelyezett telefonok, amelyek bárhonnan felhívhatók, hogy a molenbeeki polgár elmondhassa, a közvélekedéssel szemben élhető, barátságos városrészben lakik. A cél a stigma lemosása volt, megmutatni a világnak, túlzó a kép, amely Molenbeeket a kontinens dzsihadista fővárosaként mutatta be. Az elmúlt hetek történései után azonban nehéz lesz újrakezdeni az építkezést. Felmerül ismét: Európa fővárosának szívében, a Grand-Place-tól tíz perc sétára egy törvényen kívüli kerület található, amit a rendőrök is kerülnek?

Tény: a párizsi támadás után Jan Jambon, belga belügyminiszter elismerte, a molenbeeki helyzet fölött nincs kontrolljuk. Majd Charles Michel, belga miniszterelnök megerősítette, a terrorista szálak rendszeresen Molenbeekbe vezetnek. A 2004-es madridi robbantástól, egészen a márciusi brüsszeli merényletekig valamennyi esetben megtalálhatóak az ide vezető szálak. Az okokat sokan a korábbi molenbeeki polgármester közel két évtizedes regnálására vezetik vissza.

A kerület teljhatalmú uraként viselkedő Philippe Moureaux 1992-es megválasztása után hamar rájött, a marokkói, a török bevándorlók szavazataival hosszú időre bebetonozhatja elsőségét. Cserébe a kerületi rendőrség szemet hunyt a fokozódó radikális megnyilvánulások fölött, nem avatkozott közbe, amikor 2008 környékén az évtizedek óta itt működő zsidó üzletek is lehúzták a rolót az egyre gyakoribb támadások miatt. És időközben a betelepülők száma 15 év alatt 30 százalékkal növekedett.

Az persze fogas kérdés, valóban törvényen kívüli, az angol terminológiában csak no-go zone-ként emlegetett kerületté vált volna Molenbeek, amit tanácsos elkerülni? A valóság ennél árnyaltabb. Bár a kerület főtere a csütörtöki vásárnapon inkább emlékeztet egzotikus arab ország bazárjára, mint Belgium fővárosára, közvetlenül a városháza épületével egybenőve, a forgatag közepén ott a rendőrőrs, és különösen az utóbbi hónapokban mindenütt rendőrök cirkálnak. Tény azonban, hogy fejkendő nélküli nő kilóghat a sűrűn lefátyolozott nők közül, de egy pillanatig sem érzi azt az ember, hogy veszélyben lenne.

A probléma inkább a felszín alatt kavarog, miként Francois Schepmans, jelenlegi polgármester a közelmúltban nyilatkozta: vannak emberek, akik az árnyékban élnek, a gond, hogy túl sokáig hagyták őket ott lapulni. A városrészben több mint húsz mecset működik, de muszlim vezetők szerint nem ezek a veszélyesek, hanem a keményvonalas szalafista körök, amelyek titkos, bérelt lakásokban tartják fenn a rendőrség előtt is ismeretlen hálózataikat.

A rendőrség elől rejtett, titkos bűnözői csoportok persze minden nagyvárosban vannak, Molenbeek tragédiája, hogy a hétköznapokon is egyre gyakrabban tetten érhető radikalizálódás jeleit sokáig figyelmen kívül hagyták. Ugyanakkor változatlanul hiányoznak a muszlim származású rendőrök, akik a zárt muszlim közösségek problémáit alaposan ismernék. A helyi muszlim közösségeket jellemző módon nem is lepte meg a Molenbeekbe vezető terrorista vonal, de szó sincs arról, hogy egyetértenének velük. A legtöbben normálisan, hagyományaikat tartva, ám szélsőségektől mentesen szeretnének élni. Egy olyan Molenbeekben, amely a kultúrák békés egymás mellett élésének, mintsem összecsapásának szimbóluma.

Sem bizonyítani, sem tagadni nem lehet a francia etnikai enklávék létét, mert a kérdés rendkívül összetett. A téma azonban igen érzékenynek minősül a francia politikai közbeszédben, és tudományos körökben is megoszlik a vélemény arról, hogy milyen kritériumok alapján lehet megítélni egy adott lakóhelyről, városnegyedről, hogy az az átlagember számára nem javasolt, kvázi saját önrendelkezéssel bíró terület lenne. Az interneten sok írás és ellenőrizhetetlen forrásból származó, dátum nélküli videó kering arról, hogy milyen állapotok uralkodnak egyes, „banlieu” néven is ismert külvárosokban.

A no-go zone-ok kérdése Franciaországot illetően a 2015. januári, a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége elleni párizsi merénylet után lett kiemelt témája a nemzetközi közbeszédnek. Az amerikai Fox News csatorna több alkalommal szókimondóan muszlimok által felügyelt területekről beszélt, amikor a fegyveres elkövetők hátterét ecsetelte. A televízió emiatt hamarosan bocsánatkérésre is kényszerült élő adásban. A helyreigazításban elhangzott, hogy a vallási alapú no-go zone-ok megnevezés nem tekinthető formális, megrögzült fogalomnak, és hogy tények nem támasztják alá ezek létét.

Található azonban rengeteg olyan vélemény, amely ennek ellenkezőjét támasztja alá. – Roubaix és Marseille egyes északi körzeteibe nem teszi be lábát a rendőrség, az államhatalmat ott semmi sem képviseli, így azokon a helyeken egyfajta mini-iszlám államok alakulhattak ki – ezt a lyoni egyetem Közel-Kelet kutatója nyilatkozta az RTS Info svájci televíziónak még 2014 szeptemberében. Fabrice Balanche-t akkor az iszlám európai helyzetével kapcsolatban keresték meg, aki az ICM globális közvélemény-kutató felmérését is idézte. Eszerint másfél éve a franciák 16 százaléka szimpatizált az Iszlám Állam (IÁ) tanaival, ez az arány a 18-24 év közöttieknél 27 százalék volt.

Erről a kutatásról akkor a brit Newsweek hetilap is cikkezett, de a hír többek között talán azért nem kapott nagyobb teret a nyugati médiában, mert a kutatás megrendelője a Russia Today orosz állami médiacsoport volt. Azóta azonban nagyot fordult a világ Franciaországban is, a Charlie Hebdo és a tavaly novemberi párizsi vérengzés után árnyaltabb képet kaphatott a közvélemény az IÁ szándékairól.

A 2012-es utcai rendbontások alkalmával az észak-franciaországi Amiens szocialista polgármestere használta a „törvényen kívüli zóna” kifejezést, utalva arra a jórészt muszlimok által lakott negyedre, ahol „nem lehet pizzát rendelni, orvost hívni”. Gilles Demailly akkor azt mondta, már húsz éve ismert a jelenség, de egyfajta eszkalálódást lehet megfigyelni. Egy helyi civil szervezet vezetője pedig úgy nyilatkozott, Amiens északi negyedében állandó és intézményesült az erőszak, és nem kell meglepődni azon, ha valamit felrobbantanak.

Februárban lapunk a no-go zone-ok kérdését firtatta Franciaország budapesti nagyköveténél is. Éric Fournier azonban határozottan tagadta ennek a jelenségnek a létét.

Az amerikai Brookings kutatóintézet friss tanulmányában foglalkozik a francia és a belga etnokulturális enklávék és a nemzetközi terrorizmus között fennálló kapcsolattal. Beszédes, hogy a neves agytröszt tényként kezeli az ilyen körzetek létét, és csak kialakulásuk okait tekintve bizonytalan, sürgetve egyben azt, hogy mélyebb kutatások szükségesek a jobb megértéshez. A dokumentum mindazonáltal megállapítja, Franciaország és Belgium tekintetében kapcsolat áll fenn az urbanizáció, a munkanélküliség és a dzsihadizmus között.

Nagy-Britannia esetében is megoszlanak a vélemények, így vannak, akik a városi legendának, a média hisztériájának tartják a no-go zone-ok kérdését. „Soha nem fordult elő, hogy ne mertem volna bemenni London egy-egy negyedébe. Esténként mindenhol vannak részeg emberek, és nappal pedig még annyira sincs probléma a biztonságérzettel. Én ezért a no-go zone kérdését inkább városi legendák közé sorolnám” – mondta lapunknak a Manchesteri Egyetem egyik történelem-politológia szakos hallgatója, Chloe Hamid.

Ugyancsak hasonló vélemény van több megszólaltatott londoni forrásunk is, aki név nélkül ugyan, de meséltek a brit főváros belső életéről. Egyikük például arról beszélt, hogy számos olyan londoni körzet van, ahol bajba keveredhet a nem odavalósi személy, így a Stonebridge Estate, az Aylesbury Estate, a Church Road Estate, a Pepys Estate, az Angeltown Estate, a Stockwell Gardens Estate, a Myatts Field Estate, a Kingsland Estate, vagy épp a Broadwater Farm Estate is a zűrösebb részek közé tartozik, ám ezekben nem az etnikai, vallási, mint inkább a bandaháborúk dominálnak.

Hasonlóan vélekednek a főleg bangladesiek által lakott, londoni Tower Hamlets negyedről is, amit sokan no-go zone-ként emlegetnek. Ezzel kapcsolatban sokan úgy vélik, valóban nem feltétlenül ajánlott egy gazdagabb fehér számára, s a színes bőr inkább jelent előnyt, „beolvadási” lehetőséget, de mind megjegyzik, mindezek ellenére szerintük ez a negyed sem számít klasszikus no-go zone-nak.

Úgy pedig semmiképp sem, ahogy a média olykor hivatkozik ezekre a kerületekre, hogy önálló szabályok mentén amolyan önálló törvényekkel bíró „miniállamként” működnének, ahová a rendőrök nem mernek bemenni. Főleg, ha ötvenes, a migrációt behatóbban kutató fehér egyetemi kutatók minden gond nélkül képesek ott anyagot gyűjteni, a helyiekkel elbeszélgetni, közöttük felméréseket készíteni.

Ezzel szemben Ethan Kelly úgy véli, Tower Hamlets esetében megáll a no-go zone kifejezés. Az ugyancsak a Manchesteri Egyetem történelem szakára járó hallgató szerint nem ez az egyetlen ilyen negyed, de kétségkívül a legrosszabbnak számít. Tower Hamlets – mint mondja – etnikai szempontból a leginkább muszlim városrész, ahol a fehérek aránya mindössze 31 százalék, és a rendőrség inkább nem csinál semmit, és futni hagyja a bevándorló háttérrel bíró bűnelkövetőket, így a helyi „vének” befolyása sokkal komolyabb, mint elsőre bárki hinné. A kerület korábbi iszlám vallású, most korrupcióval vádolt polgármestere ráadásul rátett mindig egy lapáttal, hiszen mindig rasszizmust kiáltott, amikor esetében szóba hozták a korrupció gyanúját.

Kelly úgy véli, Yorkshire-i Dewsbury városában a muszlim lakók magas száma miatt állítólag önálló saría bíróság is létezik. Ugyancsak no-go zone-nak tartják a birminghami Lozellst, amelyet még egy helyi is, ha lehet, elkerül.

Érdekes ugyanakkor, hogy a brit megszólalók is véleménytől függetlenül megjegyezték, nagyon nem szabad hinni például az olyan amerikai általánosításoknak, amilyeneket a Fox News előszeretettel dob be a köztudatba, nincsenek teljesen – a hatóságok által – elvesztett brit városok, és például egész Birmingham nem számít no-go zone-nak.