Aleppó alatt csapnak össze a világhatalmak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem véletlen, hogy az aleppói csatát már kis világháborúnak is nevezik.

Majláth Ronald
2016. 04. 29. 18:00

Függetlenül attól, hogy a szír kormányerőknek kényelmes helyzetet teremt, hogy az ellenségeik egymással civakodnak, most jelentős erősítést kaptak – írja az iráni Fars hírügynökség. Erre a segítségre pedig bizonyosan szükségük lesz a kormánycsapatoknak, mert április közepén az an-Núszra Front óriási csapatösszevonást hajtott végre Aleppó közelében. Most további 350 fős erősítést küldtek a helyszínre, hogy ezzel lassítsák Aszadék előrenyomulását.

A 2012 óta tartó aleppói csatának már több tízezer áldozata van. Stratégiai fontosságát jelzi, hogy már ekkor, a harcok kitörésekor Szíria Sztálingrádjának nevezték a várost, utalva a második világháború fontos csatájára, amely megfordította a háború menetét. Napjainkra a helyzet alig változott, a részt vevő felek – és külföldi szövetségeseik – továbbra is kulcsfontosságúnak tartják, hogy ki szerzi meg az ellenőrzést a város felett.

Az áldozatokkal pedig nem sokat törődnek. Az egy héttel ezelőtt fellángolt harcoknak már kétszáznál is több civil halottjuk van. A város lázadók ellenőrizte, keleti felén a kormányerők légi csapásaiban 123 civil halt meg, köztük 18 gyerek. A hadsereg ágyúzásai nyolc lakossal végeztek. Az Aszad-rezsim által ellenőrzött nyugati oldalon a lázadók tüzérségi támadásaiban 71 civil vesztette életét. A halottak között tizenhárom gyerek volt – derül ki az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet pénteki jelentéséből.

A múlt hét legvéresebb eseménye azonban kétségtelenül egy kórház és egy lakóépület ellen intézett légitámadás volt, amely a legfrissebb ismeretek szerint legalább 55 ember halálát okozta. A kormányhadsereg tagadja, hogy a szír légierő támadta meg a kórházat, a kormány bírálói ezzel szemben arra emlékeztettek, hogy a szemben álló felek közül csak a kormányerők rendelkeznek harci repülőkkel. Ugyanakkor a tragédiát megelőző napokban helyi aktivisták azt jelentették, hogy a damaszkuszi előrenyomulást támogató orosz hadsereg bombázói is részt vettek a harcokban.

Aleppó a légitámadás után:

Nem ígér békés megoldást az sem, hogy egy napja az al-Vatan című kormányközeli napilap vezércikkében azt írta, hogy Aszad elnök hadserege napokon belül átfogó offenzívát indít egész Aleppó tartomány visszafoglalására. Így ha a tartományban harcoló erők nem adják meg magukat a kormányerőknek – ennek egyelőre semmiféle jele nem látszik –, hamarosan valóban Sztálingrádhoz fog hasonlítani a sokat szenvedett város.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.