Három póló és négy nadrág, több nem is kell

Nem tudja, mit vinne magával egy lakatlan szigetre? Kérdezze a japán minimalistákat!

Egy helyiségből álló tokiói lakását barátai leginkább egy kihallgatószobához hasonlítanák. Három inge, négy nadrágja és négy pár zoknija van, ezeken felül a legnélkülözhetetlenebb tisztálkodási és háztartási szerek. A 36 éves Fumio Sasakinak valaha tekintélyes DVD-, könyv- és CD-gyűjteménye volt, de két éve megunta a felhalmozást: új életet kezdett, ma pedig már csak a legszükségesebbnek ítélt dolgokat veszi birtokba. Elmondása szerint élete sokkal szabadabbá, aktívabbá vált. A kevesebb több, állítja egyre több japán, köztük az előbb említett szerkesztő is, aki igyekszik ma már a lehető legtudatosabban élni az életét.

Az új minimalistákat leginkább a hagyományos japán zen buddhizmus inspirálja: igyekeznek kikerülni a fogyasztás bűvöletéből, birtoklásvágyukat lehetőleg a minimálisra csökkentve. Korábban ők is a szokásos mindennapokat élték: a Reuters szerint Fumio Sasaki agya folyamatosan azon járt, mi hiányzik még számára, mit kellene még beszereznie. Aztán elege lett ebből, és a következő egy évét azzal töltötte, hogy túladjon ingóságain. Akadt, amit eladott, mást egyszerűen barátainak ajándékozott.

„Azzal, hogy kevesebb időt töltök takarítással vagy vásárlással, több jut a barátokra, a kimozdulásra, az utazgatásra. Jóval aktívabbá váltam így” – fejtette ki Sasaki. Ezzel pedig nincs egyedül: így érezte az új szervezési módszereivel már az Egyesült Államokat is meghódító Mari Kondo is. Vagy a szintén szerkesztő Katsuya Toyoda, aki így fogalmazott: „nem arról van szó, hogy több tárgyam lett volna, mint másnak, de közel sem értékeltem vagy szerettem mindent, amivel rendelkeztem.”

Mára huszonkét négyzetméteres lakásában nincs sokkal több, mint egy asztal és egy japán matracágy. „Minimalista lettem, így végre azok a dolgok kerülhetnek a felszínre az életemben, amiket igazán szeretek.”

Az új életfelfogás divatja az Egyesült Államokból származik: a korai követők között tartják számon például Steve Jobsot is. A fogyasztói kultúra elutasítása egyébként mára a közbeszéd része lett, ha ettől még tömegek nem is alakítják át e szerint az életüket. „Amit birtokolsz, az birtokba vesz” – hallhattuk Tyler Durdentől (Brad Pitt) a Harcosok klubjában, de bőven akadnak még filmek vagy könyvek, amiket a nyugati ember jó pénzért megvásárolhat, és amiből megtanulhatja, miért nem a színes tévéje és a hatalmas autója jelenti az életet.

Úgy tűnik, a japánok valamivel komolyabban veszik a tanítást. A minimalisták felfogásában az életvitel átalakítása nemcsak annyit jelent, hogy eladják a korábban megvásárolt tévét: filozófiát is kell váltani, újraértelmezve, mit jelent valójában a tulajdon. A túlzott fogyasztástól megcsömörlöttek azt tartják fontosnak, amit így nyerhetnek: Sasaki elmondása szerint például időt az utazáshoz.

Többek szerint egyébként nem egy idegen dologról van szó, hanem a zen buddhizmus természetes örökségéről: lecsupaszított világlátásról, egyszerűségről, a gondolatok megtisztításáról. A 41 éves szabadúszó író, Naoki Numahata ezt így látja: „Nyugaton egy tér betöltése azt jelenti, hogy tárgyakat helyezel el. De Japánban, például a teaszertartásokon vagy a zenben a dolgokat befejezetlenül hagyjuk, hogy azokat az ember képzelete egészíthesse ki, tegye teljessé.”

A japán minimalistákról beszámolt tavaly a Kotaku is. Sokan eleve minimalistának tartják a japán hétköznapi életet, amiben van is némi igazság: a kisméretű lakásokban hagyományosan többféle célokat szolgálnak az egyes helyiségek, ezért szükséges, hogy a szobák kialakítása ezt könnyen lehetővé tegye. A másik fő oka az egyszerűségre való törekvésnek, hogy Japánban igen gyakoriak a földrengések, és az ilyenkor keletkező sérülések majdnem felét a lezuhanó tárgyak okozzák. Mindezek ellenére a japánok nagy része is éppúgy szereti magát különféle tárgyakkal, eszközökkel körbevenni, mint a nyugati polgárok. És erre próbál megoldást nyújtani az új divat: a hatalmas érdeklődést pedig mutatja, hogy a témában írott japán könyv az Amazon eladási listájának élére került, és már az országos média is felkapta a témát. Azonban vannak, akik aggodalmaiknak adtak hangot különböző fórumokon: miként fog hatni ez a börtönszerű élet a mindennapokra, nem fogja-e inkább beszűkíteni a gondolkodásmódot? Egyes minimalizmushívők igyekeztek megnyugtatni: bár tényleg sivárnak tűnhet az élet tárgyak nélkül, de rendelkezésre állnak azok a technikai eszközök, melyek segítségével tarthatják a kapcsolatot a külvilággal.

Azonban ebből is látszik, hogy mennyire fontos, hogy miként fogalmazzuk újra a birtoklást és felismerjük azokat az új szokásokat, amik a régiek helyére lépnek.