Ütötték-verték a román tornászlányokat

Könyvet írt az élsportolók által elszenvedett bántalmazásokról és megaláztatásokról Maria Olaru olimpiai és világbajnok.

Kíméletlenül lerántja a leplet a versenysportolók világáról, mindenekelőtt pedig a szertornában támasztott követelményekről a sportág egyik kiváló román képviselője. Másfél évtizeddel fényes pályafutásának befejezése után Maria Olaru úgy döntött, kötetbe gyűjtve idézi fel, milyen körülmények közepette sikerült a világ élvonalába verekednie magát, és ami a legfontosabb: milyen áldozatok árán jutott fel a csúcsra. Azt, hogy rendkívül kényes témát választott, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Az arany ára – Kellemetlen őszinteség című életrajzi könyve szombaton debütál, de a napvilágot látott részletek máris óriási port vertek fel.

A Gazeta Sporturilor bukaresti sportnapilap a héten sorozatban közölt néhány beszédes részletet az 1999-es tiencsini világbajnokságon csapatban és egyéni összetettben egyaránt arany-, ugrásban pedig bronzérmet szerzett tornász visszaemlékezéseiből. A 2000-es sydneyi nyári ötkarikás játékokon csapatban a dobogó legfelső fokán, egyéni összetettben pedig második helyen végzett tornász feltárja, hogy a román válogatott tagjait gyakorlatilag rendszeres bántalmazások közepette készítették fel, és állandó megaláztatásokat voltak kénytelenek elszenvedni. Az első tornagyakorlatoknak hatéves korában nekivágó, 34. születésnapját éppen a kötetbemutató napján ünneplő Olaru megrázó részletességgel beszéli el a tornatermekben elszenvedett veréseket. Az egyik alkalommal például a világhírű dévai tornászközpont edzője, Ioan Carpinisan – felbőszülve amiatt, hogy tanítványának nem mennek a gyakorlatok – többször is felpofozta, majd a felemás korlát előtt a földhöz vágta, és meg is taposta az akkor tizenéves lányt. Akivel – és társaival – egyáltalán nem bánt kesztyűs kézzel a román torna két, nemzetközi szinten is elismert sikerkovácsa, a válogatottnál több mint két és fél évtizeden keresztül edzősködő Mariana Bitang és Octavian Bellu. A szövetségi kapitányként a román tornászválogatottal 279 érmet (ebből tizenhat olimpiai és 29 világbajnoki aranyat) begyűjtő Bellu például ütötte-verte edzések közben a tanítványait. Olaru napra pontosan felidézi, hogy edzője 1994. január 19-én akkora pofont kevert le neki, hogy napokig sajgott az állkapcsa. Egy alkalommal a román tornászlányoknak végig kellett nézniük, amint egyik, a dévai központból eltanácsolt társukat az édesapja nadrágszíjjal brutálisan megverte. Bellu ekkor is felpofozta az Andreea Ulmeanu szenvedését megkönnyező Olarut.

„A legtöbbször nem is maga a büntetés volt elviselhetetlen, hanem az állandó terror, a fenyítéstől való rettegés” – idézi fel akkori lelkiállapotát a versenysport abbahagyása után egyetemi oktatóként, televíziós sportműsorok vezetőjeként, valamint az Egyesült Államokban és Ausztriában edzőként tevékenykedő olimpikon. Aki feltárja azt is, hogy Bellu edzőtársa, Mariana Bitang a legtöbbször olyan jelzőkkel illette tanítványait, mint kretén, idióta, gyengeelméjű, parasztlány, kitüntetett tehén. Mindemellett Olarunak a mai napig az a sértés fáj a legjobban, amelyet a tiencsini világbajnokság harmadik napján, immár két aranyérem birtokosaként kellett elszenvednie. Közvetlenül a szergyakorlat előtt Bitang a válogatott tagjai előtt gúnyosan elújságolta neki: édesanyja előző nap annyira ittas volt, hogy képtelen volt egy épkézláb mondatot nyilatkozni, amikor a román tévétársaságok a lánya teljesítményéről faggatták. „Az egész lényemet elöntő szégyen, megaláztatás, felháborodás és düh lelkileg padlóra küldött. Úgy éreztem, hogy a közönség valamennyi tagja megvetően néz rám anyám viselkedése miatt” – írja tizenhét év távlatából az egykori tornászcsillag.

Maria Olaru tabudöntögető kitárulkozása már csak azért is kapott nagy visszhangot, mert Románia a világ egyik legsikeresebb országának számít a sportág történetében. A legendának számító, többszörös olimpiai és világbajnok Nadia Comaneci volt az első tornász, aki az 1976-os montreali ötkarikás játékokon maximális tízes osztályzatot kapott. Világszerte ismerősen cseng a sportág kedvelői számára Comaneci egykori edzőjének, a Kolozsváron született Károlyi Bélának a neve is, aki később az Egyesült Államok válogatottjával is fergeteges sikereket produkált. A román torna azonban jelenleg már csak árnyéka egykori önmagának, és jobbára régi dicsőségéből él. A látványos hanyatlás markáns jele, hogy a női tornászválogatott az idén lemaradt a riói olimpiáról, holott negyvennyolc éve minden ötkarikás játékokon szerepelt, 1976 óta pedig valamennyi alkalommal dobogón végzett. Szakértők szerint a leépülés oka egyebek mellett, hogy egyre kevesebb gyerek választja a sportágat, ugyanakkor csökkent a szakmai felkészítés minősége is. Mindemellett sokan egyetértenek azzal, hogy a versenyzőkkel szemben támasztott szigorú követelményrendszer nélkül tornában sem lehet sikereket elérni. Az immár nyugdíjba vonult Bellu nemrég nyíltan elmondta, hogy kételkedik a jelenlegi válogatottat alkotó lányok értékében, számára úgy tűnik ugyanis, hogy nem akarnak eredményesek lenni és nem tetszik nekik a sportág. Másrészt a volt szövetségi kapitány határozottan cáfolta a Maria Olaru által leírtakat, ám úgy fogalmazott: „nem emlékszik” arra, hogy valaha felpofozta volna tanítványát. – A versenysport sok ezer óra edzést, embertelen erőfeszítést és áldozatot követel. Edzés közben óriási a feszültség, a fizikai és lelki kimerültség, ám olyasmi nem történt, amiről most Maria beszél – nyilatkozta a Q Magazinnak a sikeredző. Tíz évvel ezelőtt azonban ideiglenesen azért távozott a válogatott éléről, mert több tanítványa megvádolta, hogy Mariana Bitanggal együtt lenyúlta a nekik szánt versenypénzeket, az edzéseken pedig bántalmazta őket. Megszólalt az ügyben Doina Staiculescu olimpiai ezüstérmes tornász is. „A versenysport óriási áldozatot követel. Mondjam el, milyen durva követelményeknek tettem eleget, mennyi verést kaptam azért, hogy kijussak az olimpiára? Nem teszem, mert ez senkit sem érdekel” – írta közösségi oldalán az egykori élsportoló.