Missouriban fehér rendőrre lőttek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Többeket letartóztattak, mert fehérek meggyilkolására bujtogattak.

MTI
2016. 07. 09. 20:18

Közben az amerikai média bőségesen idézi Obama elnök varsói sajtótájékoztatóját, elsősorban a dallasi tragédiával kapcsolatos megjegyzéseit.

„Amerika nem olyan megosztott, mint azt sokan sugalmazzák – fogalmazott az amerikai elnök Varsóban. – Az amerikaiak, bármilyen legyen is a bőrük színe, jogosan háborodnak fel a rendőrség elleni megbocsáthatatlan támadások miatt, történjenek azok Dallasban vagy bárhol másutt.” Majd leszögezte, hogy a dallasi lövöldöző, aki afroamerikai volt, ugyanúgy nem képviseli az amerikai feketéket, mint ahogyan az a fehér ember sem, akit a charlestoni templomban elkövetett és sok fekete áldozatot szedő tavalyi merénylet miatt helyeztek vád alá.

Az elnök arról beszélt, hogy miközben „fájdalom, düh, zűrzavar” uralkodik az Egyesült Államokban, „abban egyetértés van, hogy ne így éljenek a közösségek”. Leszögezte: „nem ilyen amerikaiak akarunk lenni”. Hangsúlyozta, hogy a fajgyűlöletet nem lehet egyetlen nap alatt kiirtani, de ehhez, mint fogalmazott, „elvetettük a magokat”. Elutasította azokat a felvetéseket, miszerint az 1960-as évekhez, a polgárjogi mozgalmak éveihez hasonló helyzet lenne kialakulóban, szerinte a történelem nem ismétli önmagát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.