Seehofer szembement a merkeli „sikerülni fog” politikával

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Emellett összekapcsolta a menekültek ügyét és a terrorizmus fogalmát.

MTI
2016. 07. 31. 13:11

A CDU–CSU pártszövetség koalíciós társa, a szociáldemokrata párt (SPD) is óvott a menekültek, menedékkérők kollektív, általánosító meggyanúsításától, és visszautasította a CSU bő fél év után újra elővett követelését a befogadás felső határáról és a tranzitzónákról. „A régi viták felmelegítése egyáltalán nem helyénvaló” – mondta a Bild am Sonntagnak Thomas Oppermann, az SPD parlamenti frakcióvezetője. „Mindenkinek ügyelnie kell arra, hogy ne dőljön be az IÁ-nak, ne vegye egy kalap alá a menekülteket és a terroristákat” – tette hozzá. A szövetségi kormánynak foglalkoznia kell a menekültválság következményeivel és a biztonsági helyzettel, „de ezt nem szabad összekeverni” – hangsúlyozta az SPD-s képviselő.

Azonban politikusok nyilatkozatai és szakértők véleménye alapján így is sok a közös elem az egypárti, CSU-s bajor tartományi kormány új biztonságpolitikai intézkedési csomagja és a szövetségi kormány Angela Merkel által meghirdetett kilencpontos terve között, de a felső határ, a tranzitzónák és a hadsereggel kapcsolatban kezdeményezett alkotmánymódosítás ügyének előmozdítása a koalíción belüli ellenállás miatt nem tűnik valószínűnek.

Vasárnapi adatok szerint az utóbbi két hét támadásai nem módosították a kormánypártok támogatottságát, az Emnid közvélemény-kutató cég által a Bild am Sonntag számára készített felmérés alapján a CDU–CSU 35 százalékon, az SPD 23 százalékon stagnál, viszont a legnagyobb Bundestagon kívüli párt, az Alternatíva Németországnak (AfD) támogatottsága egy hét alatt 2 százalékponttal, 12 százalékra emelkedett.

A YouGov közvélemény-kutató cég azt vizsgálta meg, hogy miként viszonyul a lakosság Angela Merkel „sikerülni fog” mottójához. Adatai szerint 27 százalék ért egyet a kancellár kijelentésével. Az egyetértők aránya legutóbb januárban, a többnyire észak-afrikai férfiak által szilveszterkor nők ellen elkövetett zaklatások és rablások után volt hasonlóan alacsony – közölte a YouGov.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.