Százmilliárd dollár sem lesz elég Szíria újjáépítéséhez

Borzalmas állapotban van az ország és a lakosság.

MTI
2016. 07. 01. 10:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szíriai háború gazdasági hatásairól készített felmérésében az IMF felhívta a figyelmet arra, hogy a konfliktus évtizedekkel vetette vissza a fejlődésben az országot, amelynek bruttó hazai terméke ma kevesebb mint fele a háború előtti, 2011-es szintnek.

„A tönkretett infrastruktúra újjáépítése monumentális feladat lesz, költsége 100 és 200 milliárd dollár közé tehető. A GDP korábbi szintjének eléréséhez két évtizedre is szükség lehet” abban az esetben, ha 2018-ban megkezdődik az újjáépítés – olvasható a jelentésben.

Az IMF megjegyezte, hogy az információkhoz való hozzáférés korlátozottsága miatt ez csak „hozzávetőleges és előzetes” számítás, a konfliktus tavaly és ez év elején tapasztalt mértéke alapján még ennél is nagyobb lehet a számla.

A jelentés készítői kiemelték, hogy társadalmi szempontból is rettenetesek a polgárháború következményei. A konfliktus kezdetekor 22 millió lakosú Szíriában 250 ezren haltak meg, 10 millióan váltak belső menekültté, további 5 millióan pedig elhagyták hazájukat az erőszak miatt.

A Nemzetközi Valutaalap szerint 2011 óta 3,7 millió szíriai gyerek született menekültcsaládba. A szervezet rámutatott arra is, hogy a szíriai lakosság több mint kétharmada jelenleg a szegénységi küszöb alatt él, és a háború során 2,1 millió lakóház teljesen megsemmisült.

A nemzetközi pénzintézet felhívta a figyelmet arra is, hogy az infláció jelenleg 300 százalékos, a szíriai font 2011 eleje óta 85 százalékot veszített értékéből a dollárhoz képest.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.